gyerek
2012. 12. 08.
Figyelek rád és mesélek!
Gondolkodj Egészségesen! Nap 2012. 11 . 30.
Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Gondolkodj Egészségesen! napot, melynek középpontjában a mese állt. A rendezvény központi helyszínén, a Millenáris Parkban több, mint 250 gyermek és óvodapedagógus gyűjt össze, hogy meghallgassa Tompa Mihály A pitypang című meséjét.
A Gondolkodj Egészségesen! program 2006-ban jött létre az óvodáskorú gyermekek segítésére és tudatos nevelésére. A GE! program olyan eseményeket szervez, melyek megmutatják a szülőknek és az óvodapedagógusoknak, hogyan biztosíthatják a gyermekek számára azt a családi és intézményi környezetet, amelyben megvan a maximális esélyük arra, hogy egészséges felnőtté váljanak. A program vezetője, Bácskai Márta elmondta, hogy kiskorában igen komoly túlsúllyal kellett megküzdenie, de szülei és óvónői összefogásának köszönöhetőem sikerült ettől megszabadulnia. Ez az emlék vezette őt ahhoz, hogy megalapítsa A GE! programot, melyben a gyermekek testi, lelki és szellemi egészségére egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek. Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő hangsúlyozta, hogy mennyire fontos egy óvodás gyermek tudatos nevelése, hiszen csak ilyen módon teljesedhet ki a személyisége. Éppen ezért a programban a testi egészség és érzelmi stabilitás mellett fontos szerepet játszik a környezettudatosságra, kultúrára, egészséges táplálkozásra és toleranciára való nevelés is.
Idén az összefogás, az értékek továbbadása és a jótékony segítség került a középpontba, amit a mese és a mesélés segítségével kívántak eljuttatni a gyerekekhez. A szervezők arra kérték a résztvevő 1300 magyarországi és 130 erdélyi óvodát, hogy pontban 10 órakor olvassák fel a kijelölt mesét a gyerekeknek ezzel felállítva egy meseolvasási rekordot. A mesét bábok és játék segítségével kell az óvodapedagógusoknak értelmezniük. A rendezvény központi helyszínén, a Millenáris Fogadójában is hasonló módon jártak el: a Kerekerdő Óvodából érkező közel 250 gyermek Epres Panni felolvasásában hallgathatta meg Tompa Mihály meséjét, majd Bódy Gergely a Momentán Társulat tagja játékos gyakorlatokon át segítette a kicsik számára a megértést. A vidám feladatokkal, melyben a virágok lelkéről, hangjairól, mozgásairól esett szó, az óvodásokat a természet szeretetére és védelmére kívánták hangolni.
A rendezvény azt kívánta hangsúlyozni a szülők és az óvodapedagógusok felé, hogy a mindennapi mesélés rendkívüli fontossággal bír, nemcsak azért, mert ilyekor a gyerekre irányul minden figyelem, hanem azért is, mert egy-egy történet által jó irányba terelhető az óvodás. Kerekes Valéria meséléskutató kiemelte, hogy a meséléssel egy belső ajándékot adhatunk a gyermeknek, hiszen a felelősségteljesen és tudatosan választott mese segítségével nemcsak törődésünket fejezhetjük ki, hanem nagyban formálhatjuk a gyerek személyiségét is. Természetesen nem mindegy, hogy milyen mesét hallanak a gyerekek, hiszen minden életkornak megvan a maga mesetípusa, ezért fontos, hogy a megfelelőt válasszuk ki a számára, hogy olyan tudás birtokába juttathassuk, amely egész életében segíti majd a szűkebb-tágabb környezetének megismerésében.
A rendezvény során az óvodások nemcsak egy tanulságos mesével lettek gazdagabbak, hanem megkapták az EgészségZsákot is, amiben a kedves meglepetések mellett a szülők számára is sok hasznos anyag található, melyek megtanítják őket arra, hogyan kell gyermeküket tudatosan nevelni és segíteni abban, hogy felnőttként maximális esélyekkel indulhassanak. A csomagba került a Gondolkodj Egészségesen! kiadvány is, amelyben a hírességekkel készített interjúktól kezdve, a mindennapokban jól használható, praktikus jótanácsokig sokmindenről olvashat a szülő. A zsákban egy nagy csomag friss salátátát is elrejtettek, amely ízléses csomagolásának köszönhetően a kisgyerekek számára is népszerűvé teszi a zöldségeket. Az EgészségZsákot 2012-ben 55.000 kiscsoportos óvodáshoz és szüleihez juttatták el.

További írások a rovatból
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés