A tudósító sajnos nem tudott minden előadáson ott lenni, a csütörtöki programból Horváth Csaba előadását hallgatta meg. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója a Mese és regény – a felnövés eltérő narratívái címmel tartott érdekes párhuzamokat felmutató előadást a mese és regény műfajának poétikai összehasonlításával. Több irodalomelméleti tudományos munkát citálva jutott többek között arra az elméleti összegzésre, hogy a mese a világba való "belenőhetés" reményét juttatja kifejezésre, a regény ellenben a felnövés problematikájáról szól. A 20. századi regények, illetve az előadó által konkrétan elemzett két Háy János-szöveg szerint azonban a regény immár nem a felnövés problematikáját elemzi, hanem a felnövés lehetetlenségét mutatja. (Az elemzett két Háy-mű A bogyósgyümölcskertész fia című novellafüzér illetve A gyerek című regény volt.) Míg az előbbi mutat azért némi reményt a felnövésre mint olyanra, az utóbbi már a legkevésbé sem. Horváth Csaba a két szöveg összehasonlítását igyekezett a tudományos kritériumoknak megfelelően irodalomelméletileg megalapozni. Előadása a mese műfajstruktúrájának elméletéhez adott hozzá nem kevés továbbgondolnivalót.

Pénteken a konferencia résztvevői és minden érdeklődő a Mesemúzeumban találkozhatott ismét; a deklaráltan "vitatkozós-munkás-műhelyes" napra ugyan már jóval kevesebben mentek el – annál családiasabb volt a hangulat. Én leginkább a Kényes kérdések, avagy az olvasás népszerűsítése a digitális korban címmel jelölt beszélgetésre voltam kíváncsi. A vendégek Simon Krisztina könyvtárpedagógus, Pompor Zoltán kritikus, Tsík Sándor és Pásztor Csörgei Andrea szerkesztők voltak, a beszélgetést Mészáros Márton moderálta.

Pásztor Csörgei Andrea, Simon Krisztina, Tsík Sándor

Mészáros egy módszertanilag általa is vitatott szociológiai felmérés (készítője: Péterfi Rita) eredményét adta át a beszélgetés résztvevőinek, amely táblázatokat közölt a 18 évnél idősebb korosztály olvasási szokásairól. A táblázatot sajnos a közönség nem láthatta, néhány fontos számadat azonban hangsúlyos szerepet kapott. A 18 évesnél idősebbek körében a legnépszerűbb szabadidős tevékenységek között a 7–8. helyen szerepelt az olvasás, megelőzve például a "zenés szórakoztatóhelyre járás"-t. (Ekkor vetődött fel, hogy nem reprezentatív felmérésről van szó, és valóban, mint a moderátor megjegyezte, neki ezért is vannak módszertani problémái a felméréssel kapcsolatban).

Mint Simon Krisztina, a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet könyvtáros szaktanácsadója megjegyezte: nyilvánvaló, hogy az olvasási rátát növelni kellene, ehhez pedig szükséges lenne, hogy a felsőbb évfolyamokban se menjen el kedvük a gyerekeknek az olvasástól. Jelenleg általános a tapasztalat, hogy az alsó tagozatosok még lelkesen járnak könyvtárba és ott még sokkal gyakoribbak a csoportos, illetve osztály szintű könyvtárlátogatások is, felső tagozaton viszont mintha elvágták volna: jóval kevesebb az egyéni látogató, és sajnos ritkábbak a tanárok által szervezett könyvtárlátogatások is. Ez az a korosztály, amelyet mind nehezebb megfogni jó könyvekkel. A könyvtáros megállapítása sajnos régi tapasztalatokon alapul, és a problémakört a szakma is régóta tárgyalja, elemzi.

Mészáros Márton

Muszáj itt idéznem egy másik beszélgetésből, amely tavaly decemberben hangzott el, a FISZ első Mesebeszéd-szimpóziumán. Ott Varga Betti és Fenyő D. György irodalmárok úgy vélték: felsőbb évfolyamokon azért kevesebb az olvasni szerető gyerek, mert a szülők elengedik a gyermekük kezét, kevesebb lesz az igény az esti olvasásra, könyves együttlétekre. További gond, hogy az órákon irodalom helyett az irodalom tudománya jelenik meg a maga ködös fogalmaival és bonyolult, régimódi forrásszövegekkel.

Simon Krisztina szerint nincsenek jó könyvek 10–14 évesek számára, de Pompor Zoltán cáfolta, szerinte vannak, csak nem tudunk róluk, illetve nem tudnak róla a szülők, diákok, tanárok, könyvtárosok. Nagyon jó kezdeményezés a Gyermekirodalmi adatbázis, továbbá jó tankönyvek az Irodalmi ikerkönyvek (5–8. évfolyamon ajánlott olvasmányok külön fiúk és lányok számára).

A könyvtáros hozzátette: mindezek nagyon jók, mégis kevesen használják őket. A könyvtárukban volt több kezdeményezés az olvasás népszerűsítésére, ezek között az egyik igen nagy sikernek örvendett: amikor gyerekek ajánlottak könyveket gyerekeknek.

Tsík Sándor (Csimota Kiadó) szintén azt hangsúlyozta, hogy nem az a probléma, hogy nincs jó könyv ennek a korosztálynak, szerinte éppen az a gond, hogy túl sok. Sanya számára (aki a Csimota Kiadó által koordinált, több kiadót magában foglaló Rainbow Könyvközösséget is képviselte) az jelenti a valódi problémát, hogy ki kell válogatni a jó címeket a piacon levő nagy mennyiségű ijfúsági könyvből, továbbá, hogy megfelelő módon kell tájékoztatni a szülőket a minőségi gyerek- és ifjúsági irodalomról.

Pompor Zoltán megjegyezte: az lenne jó, ha mindenkihez személyre szabott ajánlattal kopogtathatnának: szülőhöz, könyvtároshoz, pedagógushoz kellene eljuttatni olyan könyvajánlókat, amelyek az érintetteket célzottan tájékoztatják a gyerekirodalom legfrissebb terméseiről.

Pompor Zoltán

Simon Krisztina hozzátette: ahhoz, hogy minél korábbi életszakaszban megszerettessék a gyerekekkel a könyveket, a könyvtárában több kezdeményezés is volt: óvodásokat invitáltak játékos könyvtár-megismerő programokra. De, tette hozzá a könyvtáros, aki óvodás vagy iskolás gyermekét elviszi ilyen kulturális programra, már eleve előnyös helyzetből indul. Leginkább azokat kellene valamilyen módon megszólítani, akik nincsenek közel kulturális közeghez, hátrányos helyzetűek, mert a családban nincsenek könyvek vagy olvasó emberek, akikről a gyerekek mintát vehetnének.

A közönség soraiból felvetődött a Márai-program, de a kérdésre, hogy milyen szinten áll most, nem kaptunk egyértelmű választ. Mindenesetre abban megegyeztek a kerekasztal-beszélgetés résztvevői, hogy a Márai-programban pályázható össztámogatás, amely a közművelődési intézményeket segítené, sajnos nem elég; Simon Krisztina szerint célszerűbb lenne, ha az általános iskolai könyvtárakat (is) támogatnák. A középiskolai és közművelődési könyvtár-támogatási projektek virágzanak, de az általános iskolák könyvtárfejlesztése akadozik.

Ekkor, mint deus-ex-machina, tört ki a közönség soraiból a keserű vélemény: ez az egész gyerekirodalmi szakma belterjessé vált, aki nem gyerekirodalmi szakember, csak "hétköznapi" orvos, mérnök, közgazdász, egyszerűen nem tud tájékozódni a gyerekkönyvek világában. Miért várja el a szakma, kérdezte, hogy utánanézzenek a laikusok a különböző online oldalakon a friss kiadványoknak, miért várja el a szakma, hogy a nem szakmabeliek behatóan tanulmányozzák a kritikákat és azok alapján hozzák meg a döntést. Miért nem tudnak a jó könyvek a nagykereskedelmi láncokban megjelenni?

A beszélgetés résztvevői számára némileg sokkoló lehetett ez a karakteres vélemény, de Pásztor Csörgei Andrea a szakma becsületét védendő, gyorsan megemlítette a Rainbow Könyvközösség kezdeményezését, a Kaméleon Olvasóklubot, amely az olvasást hivatott népszerűsíteni. Hozzátette: nagyon nehéz elérni már az iskolákat is, aprómunka ez. Hermann Zoltán (a közönség soraiból) hozzátette: a rendszerváltás után, a központi könyvterjesztő hálózatok és nagy kiadók megszűnésével az olvasóknak hozzá kellett ahhoz szokniuk, hogy több forrásból tájékozódjanak. A kicsi, három-négyfős kiadók számára lehetetlen olyan promóciós tervet kigazdálkodni, amely garantálja, hogy a könyv híre tömegekhez ér el. Tsík Sanya hozzátette: a hipermarketek beszállítóinak diszpécsere egy személyben dönt arról, hogy egy könyv bekerül-e a hálózatukba vagy sem, ráadásul garantálni kell a 2000 példány beszállítását adott határidőre. (Megjegyzés: egy átlagos gyerekkönyv összpéldányszáma 2-3000 darab könyvet jelent csak). A metróhirdetés pedig annyiba kerül, amennyibe egy új könyv kerülne. Így ha arról van szó, a kis kiadó inkább új könyvet ad ki, mintsem hirdetésre költsön milliókat. Hermann Zoltán hozzátette: a Márai-program 200 milliójánál sokkal több pénzre lenne szükség a könyvtárak támogatására.  Paulovkin Boglárka illusztrátor is felszólalt: de ha nincs szakmai összefogás, akkor hiába várjuk az állami milliókat.

Kimondva, ki nem mondva nyilván a szakma belső konfliktusaira gondolt, amelyről én azt gondolom, hogy egyrészt minden szakmának megvannak a maga klikkjei és pártoskodói, másrészt a közös cél végeredményben egy és ugyanaz: hogy a minőségi gyermek- és ifjúsági könyvek minél több emberhez juthassanak el.

Simon Krisztina

A kívülálló felszólaló később elárulta: ő maga magyar–népművelő szakos tanár, és mindezen sérelmeit jogosnak érzi. A tudósító számára nem marad más, mint hogy feltegye a kérdést a szakma (írók, illusztrátorok, kiadók, kritikusok satöbbi) felé: valóban belterjes és köldöknéző közösség-e vagy figyel arra is, hogy olvasói még jobban tudjanak tájékozódni könyveikről? (Amelyekről tudván tudjuk, hogy mennyire jók, mégis valahogy olyan kevés fogy belőlük.)

Érdemes lenne megvárni a valós választ a tükörtől.

A konferencián elhangzott további előadások szövegeit hamarosan közöljük.

Fotók: Nemeh Diána