Manapság UFÓ-król, sci-fi-kről és egyéb emberfeletti lényekről szól számos történet, régen ilyenek voltak a démonok, akiknek léte hasonló célt szolgált, mint újkori kollégáiké. Szórakoztatnak, táplálják a megérthetetlen iránti kíváncsiságunkat, és egyben biztosítanak is arról, hogy a mindennapok nem tartogatnak hasonló félelmeket. A japán mondakör is számos félelmetes démont tart számon, melyek az utóbbi ezer évben különböző alakban, műfajban jelentek meg, alakultak, és öltöttek testet.

A jokohamai előadás az új nó bemutatásának apropóján nemcsak Ibaraki démont keltette életre, hanem a mondakör más epizódjain alapuló nókból is bemutatott részleteket. Az Óe-hegyben (Óejama) Suten démont győzi le Minamoto Raikó, a kor híres harcosa. Suten démon, akinek neve iszákost jelent, a legenda szerint sok más démonnak volt a vezére, többek között Ibaraki démonnak is, aki az este főszereplője volt. Az Óe-hegy után egy másik részlet következett egy másik démon-darabból, a Rasómonból. A cím nem tévesztendő össze Kuroszava filmjével. A történet szerint a Rasómonban, Kiotó déli nagy kapujában egy démon lakozik, akinek legyőzésével az előbbi Minamoto Raikó egyik követőjét Vatanabe Cunát bízza meg. Kettejük harcában Cuna levágja a démon karját, majd a démon elmenekül, így bár a férfi nem győzi le a démont, Cuna kvázi győzelmével zárul a Rasómon nó.

Ezek után műfajváltás következik, de nem is akárhogy. A történet immár egy másik színházi formában folytatódik, méghozzá kabuki színpadon. És mindez úgy, mintha egy nó adaptációt látnánk. A nyugati színpadra hasonlító kabuki színpadot a nószínpad jelmezébe bújtatják, az előadók is nóra utaló jelmezben jelennek meg, és az előadás struktúrájára, látvány- és hangzásvilágára erőteljesen rányomja bélyegét a nó. Számos ilyen nó adaptációt tartalmaz a kabuki repertoár, ellenben az Ibaraki egy olyan adaptáció, melynek eredetije nem létezik. Két évvel ezelőtt ezen az alaphelyzeten csavart még egyet a nószínész Umevaka Gensó, aki a nót imitáló kabukiból végre elkészítette a nót.
 

Ibaraki démon elragadja a levágott kezét a kabuki Ibarakiban

Az Ibaraki kabuki ezúttal Ibaraki démon (Ibaraki dódzsi) nó lesz, a történet pedig ott kezdődik, ahol a Rasómon befejeződött. Miután Vatanabe Cuna megküzdött a démonnal, és levágta kezét, hétnapos tisztulást tart. Ezt zavarja meg az utolsó éjszaka Cuna nagynénjének érkezése, akit először Cuna nem hajlandó beengedni a házba, később azonban megesik a szíve az öregasszonyon. Az asszony kéri Cunát, hogy mutassa meg a levágott kezet, melyet egy óvatlan pillanatban magához ragad. A nagynéni természetesen nem Cuna rokona, hanem a levágott kezű démon, aki ily módon tudott a férfi közelébe férkőzni, és visszaszerezni a kezét. Cuna üldözőbe veszi a démont, heves harcuk a Rasómon-beli harcjelenet párja, azonban a harcos nem tud felülkerekedni, a démon eltűnik a visszaszerzett kezével.

Az Ibaraki démon nó követi az Ibaraki kabuki történetvezetését, mely jól mutat a klasszikus színpadon, ugyanakkor jól látható az eltérés a klasszikus nó történetvezetésétől is. Az előadás kettős tagolása a tardíciók szerint megmaradt mind a kabukiban, mind a nóban. Az első részben a főszereplő démon az idős nagynéni alakjában jelenik meg, a darab gyors és dinamikus lezárásában pedig saját démon mivoltában. A legszembeötlőbb különbség azonban a harc kimenetele. A főszereplő démon a hagyományos nóelőadásokban erejét vesztve esik össze a harcos kardja vagy a buddhista pap imája révén, itt viszont megfordul a helyzet, és a mellékszereplő Cuna esik el a démonnal folytatott harcban.

Immár hagyománynak számít, hogy a Jokoszuka Művész Színházban évente egyszer gyertyafényes nót adjanak. A nyugati színház színpadára egy jelzésszerű nószínpadot állítanak, a színpad körül gyertyát gyújtanak, mely különleges hangulatot ad az előadásnak, nem utolsósorban a gyertyafény hozzájárul a kísérteties légkör kialakításához. A nószínpad körül megmaradt az eredeti színpad, mely további lehetőséget biztosított az előadóknak olyan fogásokra, melyet nószínpadon nem lehet megvalósítani. Így történhetett meg, hogy a főszereplő, amikor a valós démon alakjában jelenik meg, nem az oldalsó függönyön és hídon keresztül, hanem középről lép színre, illetve távozik, mely a nószínpadon elképzelhetetlen, mivel egy fenyőt ábrázoló fal zárja le a teret. Ugyanekkor a hátulról megvilágított démon alakja rávetül a teljes színpadra, mely szintén elrugaszkodás a hagyományos nóelőadástól, mely nélkülözi a fényeffektusokat.

Az Ibaraki démon 2010-es bemutatója után most játszották másodszor a darabot. Az első előadást a tokiói Nemzeti Nószínházban tartották, mely minden bizonnyal hűebb volt a nó tradícióihoz, a mostani, második előadás a hely szelleme és az előadás stílusa miatt is szabadabban kezelte a hagyományokat. Ki tudja, hátha pár száz év múlva ez az adaptált adaptáció is elég régi lesz ahhoz, hogy a nóvilág a repertoárjába emelje.
 

Színpad a színpadon

Ibaraki démon (Ibaraki dódzsi) – új nó

2012. november 23.
Jokoszuka Művész Színház (Jokoszuka Geidzsucu Gekidzsó)

Író: Umevaka Gensó
Zene: Fudzsima Kandzsúró

Nagynéni és Ibaraki démon – Kanze Josimasza
Vatanabe Cuna – Fukuó Kazujuki


A történet hátteréről Sindó Kaneto Fekete macskák a bozótmélyben című filmjéről írt esszémben olvashatnak.