Korábban a női alakok ábrázolására is férfi modellt használtak mivel a női aktmodellek alkalmazása csupán az 1500-as évektől vált általánossá. Habár az emberi test végtelen forrása a művészeteknek, az obszcenitást okosan kerülő erotika mellett a férfiaktok esetében sokkal komolyabb szerepet kap a humor és az irónia, amit a női testek még nem mindig tudnak megengedni maguknak. Itt többségében férfiak alkották a képeket férfiakról, de a női aktok esetén többségében szintén férfi tekintetről beszélhetünk.
A bécsi MuseumsQuartierben a Leopold Múzeum ad helyet egy olyan tárlatnak, amely egy izgalmas rendezés és pikáns válogatás keretei között mutatja be a férfi aktok történetét az 1800-as évektől egészen napjainkig. A téma összetettsége eddig kevésbé került előtérbe, hiszen az emancipálódás és a művészeti szintér homogenizálódása során az azelőtt háttérbe szoruló női látásmód és női szerepek kerültek feldolgozásra (a szomszédos MUMOK-ban Gender Check címen nagyszabású kiállítást mutattak be 2009 végén, vagy akár a Leopold Múzeumban megnyitott Test, arc, lélek – Női képek a 16-tól a 21. századig című, 2006-ban rendezett tárlatra is gondolhatunk).

Az özvegy Elisabeth Leopold, a ma már nyugdíjkorhatáron túl lévő múzeumalapító társkurátorként állította össze a most bemutatott darabokat. Ízlése azonban nem ragadt a múlt században. Már a múzeum előtt egy hatalmas, a jó idővel éppenséggel nem magyarázhatóan lengén – értsd: sehogy sem – öltözött férfi heverésző, többszörösére nagyított fekvő aktja terül el, a látogatók nagy örömére, akik szívesen pózolnak a méretes férfitest előtt. Ilse Haider Mr. Big című installációja jó felütéssel kezd, és kellően kedvcsináló a kiállítás egészéhez. Az októberben nyílt tárlatot pedig Pierre et Gilles Viva la France című képével szerkesztett plakát reklámozza. A francia páros többségében fotográfiákat "retusál" vagy díszít a maga kedve szerint pop, homoszexuális, de akár pornográf vagy vallási képek, hangulatok közül is válogatva. Most a francia futballválogatott három játékosa tiszteleg kendőzetlen nyugalommal szinte semmiben. A jócskán giccses kép azonban a három különböző bőrszínt, fajunk három különböző csoportját – fekete, fehér és arab – mutatja be, így a tolerancia és a nyitottság hirdetésévé is válik.
Az alkotópárok még felbukkannak a múzeumban, például az együtt élés és az együtt alkotás egy mintapéldája Gilbert&Geroge, akik életük végéig nem csak munka-, hanem szerelmi viszonyban is álltak egymással. Mellettük Elmgreen és Dragset, kiknek humora az építészet és a design mellett társadalmi kérdésekkel is kapcsolatba kerül. A kiállításon többek között Bertel Thorvaldsen a klasszicizmus egyik nagy szobrászának Pásztorfiú kutyájával című szobrára húznak – vagyis faragnak – atlétát, de hasonló öltöztetés áldozatává válik több más szobra is a művésznek.

Tematikában szintén érdekes, többnyire azonban inkább könnyed témák közül válogatnak a tárlaton, ilyen például a közös fürdőzés élménye vagy az 1900-as évek Bécse. Anton Kolig vagy Richard Gerstl mellett természetesen az osztrák művészek sorából elmaradhatatlan a korábban sokkoló, ma már klasszikussá vált Egon Schiele (tárlata szintén látogatható a múzeumban). Megjelenik Edward Munch, Paul Cézanne, elmaradhatatlanul helyet kap Andy Warhol, Robert Mapplethorpe, Bruce Nauman, Thomas Ruff.
A Gerilla Girls tagjai lázadtak is anno, mert művészeti eseménnyé, képpé vált kutatásiak szerint a múzeumok modern részlegében csupán 5%-ban női alkotók viszont 85%-ban női aktok láthatóak. A női művészek száma elenyészőbb volt a 90-es években, de valószínűleg még most is alacsonyabb a részvételük a férfiakénál. Most a lázadásra azonban nincsen szükség, hiszen a téma egyértelmű, a női művészek látásmódja pedig egy terem erejéig szintén részét képezi a bemutatásnak. Így megjelennek a női művészek és az általuk közvetített férfiak képei is. Női művész 1900 előtt nemigen festett férfi aktot, a most válogatott képek is többnyire egyéb eszközökhöz nyúlnak, ez azonban már inkább a kor adottsága, napjainkat jellemző kultúrtörténeti folyamat. Bár a Maria Lassnig festményein megjelenő majomszerű alakok kellő távolságot teremtenek egy esetleges férfi – de még akár emberi – ideától is. Lousie Bourgosie Fillette (Sweter Version) című darabját a magam részéről a kiállítás emblémájaként szerepeltetném, hiszen így vagy úgy, mi más is lehetne kifejezőbb, mint egy épp most horogra akadt férfi nemi szerv, aminek árnyéka egy darab hús monstrumát sejteti.
Műanyag próbababáktól a márványszobrokig vezet a kiállítás, amely esztétikai és intellektuális elsatnyulás érzékeltetésére is képes, nem mindig és minden esetben az idő előrehaladásának megfelelően. Mi tesz egy férfit férfivá, hogyan definiáljuk a férfiszépséget, definiáljuk-e egyáltalán, és ha igen, miben különbözik ez a nőitől? Kérdések sora merülhet fel, és ezek még csak a legalapvetőbb témákat érintették, társadalmi, jogi vonatkozásoktól eltekintve. A megrendezésnek és az összeválogatásnak ilyen léptékű, a nagyközönség bevonását célzó megvalósításának éppen itt volt az ideje. Legyen szép lassan legalább annyi férfi akt, amennyi női, ha már egyszer azt mondjuk egyenlőség!

A Nackte Männer című kiállítás a bécsi Leopold Múzeumban tekinthető meg 2012. október 19 és 2013. január 28. között.