PRAE.HU: Frankfurtba és Helsinkibe is elutaztál a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztőjeként októberben a könyvvásárra. Egy beszélgetésünkkor mégis azt mondtad, a két rendezvény célja és hangulata eltérő. Miben áll elsősorban ez a különbség?

Könyvvásárt alapvetően kétféle célból szoktak szervezni: egyfelől a közönségnek, másfelől a szakmának. A közönségnek szóló könyvvásárok olyanok, mint mondjuk a mi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválunk, rengeteg látogatóval, meghívott külföldi szerzőkkel, díszvendég országgal/szerzővel, kis színpadokon beszélgetésekkel az írókkal, dedikációk, programok, zsákbanfutás-ökörsütés stb. És mindennek a célja persze a kulturális időtöltés mellett az, hogy a végén sok-sok példány keljen el a kiadók könyveiből.

A szakmai jellegű vásárokon ezzel szemben nem már kiadott könyvek példányait, hanem kiadási jogokat adnak-vesznek az odalátogatók, könyvkiadóban dolgozó szerkesztők, irodalmi ügynökök. Illetve még ez sem pontos, mivel nagyon ritka, hogy konkrét megegyezés szülessen egy-egy könyv külföldi jogairól a könyvvásár ideje alatt: itt főleg a személyes találkozás, a kapcsolatteremtés a fontos, aztán mindenki szépen hazaviszi a begyűjtött anyagokat, ajánlatokat és ötleteket, és a vásárt követő három-négy hónapban eldönti (konzultálva az otthoniakkal), hogy a kiadó melyik könyveket fogja megvenni, az ügynökség melyik ajánlatot fogadja el és hasonlók.

Külső szemmel bármilyen fölöslegesnek tűnik, a nemzetközi könyvipar még mindig a személyes kapcsolatokon alapul: mi a Librinél például száz könyvet adunk ki évente, ennek legalább a fele külföldi, a legkülönbözőbb országokból Törökországtól Izlandon át Mexikóig, Ausztráliáig és Franciaországig. Viszont most hirtelen nehezen tudnék mondani olyan könyvet a megvásároltak közül, aminek a kiadójával vagy az ügynökével legalább az egyikünk valamikor ne találkozott volna személyesen.

Közönség számára szervezett vására, könyves fesztiválja gyakorlatilag minden országnak van, és van néhány, ami inkább a szakmának szól, és mondjuk csak az utolsó pár napot nyitják meg a helyi közönség számára. Jogkereskedelem szempontjából a legfontosabb ilyen vásárok a frankfurti, a londoni, a torinói, a guadalajarai és talán még a göteborgi, ami a skandináv piacra koncentrál.

A Helsinki Könyvvásár egyértelműen a közönség számára fontos, én is Papp Sándor Zsigmond szerzőnket kísértem a könyve finn kiadásának bemutatója kapcsán, és persze ugyan találkoztam néhány finn kiadó képviselőjével, de ez a vásár nem a jogkereskedelemről szól, hanem a könyveladásokról: nagyon szerencsés időpontban van ebből a szempontból, mivel az emberek már ilyenkor elkezdenek bevásárolni karácsonyra, márpedig a könyvipar bevételeinek közel 50%-a szinte minden országban a késő őszi és karácsonyi időszakban realizálódik. Itt tehát ezt a bevételképződést pár héttel még előre is tudják hozni, és kicsit feltornászni a könyvek körüli felhajtással – ráadásul így a karácsonyra és a fesztiválra készülő könyvek elkészülésének hajrája itt egybeesik, nem úgy, mint például nálunk, ahol három ilyen nagy hajrá is van: egy a Könyvfesztivál, egy a Könyvhét, és egy Karácsony előtt.
 

 

PRAE.HU: Frankfurtban mi volt a kiadó elsődleges célja, s mi az, ami ott kifejezetten a te feladatod volt?

Frankfurt a világ legfontosabb könyves eseménye, itt általában tényleg mindenki ott van, aki könyvekkel foglalkozik, a nyomdáktól kezdve az irodalmi ügynökökön át a legkisebb és legnagyobb könyvkiadókig.

Idén kettős szerepben voltam kint: egyfelől a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztőjeként kiadók és ügynökök ajánlatait gyűjtöttem be leendő könyvekkel kapcsolatban, amik közül néhányat valószínűleg meg is veszünk a következő hetekben. Másfelől a Sárközy & Tsa. Irodalmi Ügynökség munkatársaként olyan kiadókkal is találkoztam, akiknek az általunk képviselt szerzőket ajánlottam kiadásra, így például Rakovszky Zsuzsa VS-ét, a friss Európai Unió Irodalmi Díjas Horváth Viktor Török tükör című regényét, a mieink közül pedig elsősorban Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regényét és Finy Petra Madárasszonyát.

De nemcsak én voltam kint, hanem egy egész kis küldöttség ment ki idén a kiadóból, Sárközy Bence és Halmos Ádám igazgatók mellett például Dávid Anna, a non-fiction főszerkesztőnk és a belső grafikusunk és borítótervezőnk, Somogyi Péter is, mivel sehol máshol a világon nem lehet egy helyen annyiféle és olyan jó minőségű könyvborítót, könyvészeti-grafikai megoldást látni, mint ezen a vásáron. Itt egy félórán belül láthatod, hogy hogyan csinálnak mondjuk illusztrált szakácskönyvet Indiában, kis példányszámú verseskötet-sorozatot Finnországban, vagy éppen óriási világtérkép-könyvet gyerekeknek Németországban…
 

PRAE.HU: Helsinkiben magyar díszvendégség volt, talán sokan nem tudják pontosan, mit is jelent ez. Mit jelentett például számotokra?

Természetesen minden vásáron mást jelent a díszvendég ország jelenléte, de ami talán mindenhol közös, hogy a fogadó ország könyvkiadói különös figyelmet szentelnek a meghívott ország szerzőinek, a saját magyar szerzőik könyvmegjelenéseit a fesztiválra időzítik, és a szerzőket igyekeznek meg is hívni az eseményre. Így Helsinkiben erre az alkalomra jelent meg például Csaplár Vilmos Hitler lánya, Kondor Vilmos Budapest Noir, Esterházy Péter Hahn-Hahn grófnő pillantása és Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című könyvének finn kiadása is, de bemutatták Spiró György Tavaszi tárlat című regényének finn verzióját is, ami idén februárban jelent meg. Sőt, nemcsak kortárs szerzőket adtak ki: a 100 éves jubileum alkalmából itt is újra megjelentették Örkény István Egyperceseit, és Molnár Ferenc Pál utcai fiúkját.



Ez utóbbi egyébként az iskolai tananyagba is bekerült, mivel a Finn-Magyar Baráti Társaság szervezésének hála, már jónéhány évtizede létezik az a hagyomány, hogy a finn iskolákban négyévente magyar témahetet tartanak – ez most össze lett kapcsolva a könyvvásári díszvendégséggel, ami azt jelentette, hogy a magyar nemzeti standot félóránként egész gimnáziumi osztályok szállták meg, hogy a feladatlapjaik kérdéseire kiszedjék a választ Molnár Ferenc és Örkény István könyveiből.

Mi konkrétan Papp Zsigával a könyve kapcsán szervezett eseményeken voltunk jelen, amiket egyébként hihetetlenül profi módon rakott össze az ottani kiadója, a Siltala: a vásárban gyakorlatilag csak másfél napot voltunk, de ez alatt volt egy sajtótájékoztató a könyvről, egy pódiumbeszélgetés az egyik központi színpadon, egy másik az egyik legfontosabb finn könyvkereskedő standjánál, és egy a magyar nemzeti standon is. És persze részt vettünk a helsinki Magyar Intézet által szervezett estén is, ahol egy zenés Örkény-előadást néztünk meg finn és magyar nyelven, utána fogadással.

PRAE.HU: Érdekes a számomra, hogy két nagy horderejű könyvvásárt időben egymáshoz ennyire közel rendeznek meg, vagy épp az első kérdésre adott válaszod miatt nem befolyásolják az adást/vételt?

A helsinki és a frankfurti könyvvásár ebből a szempontból nem összemérhetőek (lásd az első kérdésre adott válaszomat), ettől függetlenül a nemzetközi könyvvásárok időzítése nem egy egyszerű dolog. A nemzetközi könyvvásári szövetség külön figyelmet fordít arra, hogy a világon zajló könyvvásárok lehetőleg minél kevésbé legyenek egy időben, ami persze soha nem oldható meg teljesen – de mondjuk épeszű ország nem szervez saját nemzetközi könyvvásárt Frankfurt idejére, mert nem lenne kit meghívnia…

De mondhatok más példát is: azt sokkal nagyobb problémának látom, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált évről évre sikerül rászervezni a Londoni Könyvvásárra, ami pedig a világ második legfontosabb ilyen eseménye Frankfurt után. Ez rossz a magyar kiadóknak, hiszen pont a budapesti fesztivál előtti legkritikusabb egy hétben kell külföldön lenniük, ha részt vesznek a londonin, de rossz például a szerzők meghívásának szempontjából is, mert ha Londonban is meghívottak, valószínűleg Budapestre azután már nincs kedvük eljönni rögtön a következő napon. (És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a Könyvfesztivál és a Könyvhét közötti alig másfél hónap mennyire káros a piac minden szereplőjének, és mennyivel jobb volna, ha például a Könyvfesztivál valamikor ősszel lenne, hasonlóan a helsinkihez.)

De a könyvvásári szezonnak még közel sincs vége: épp a múlt héten voltak Halmos Ádám és Sárközy Bence igazgatóink a Sharjah-i könyvvásáron, decemberben pedig én is megyek még egy irodalmi fesztiválra Bukarestbe, szintén Papp Sándor Zsigmonddal – ezúttal a Semmi kis életek román kiadását bemutatni.


 

PRAE.HU: Mit gondolsz általában a magyar képviseletről egy-egy könyvvásáron? Milyen volt például Helsinkiben a magyarok, vagyis a díszvendégek standja?

Az, hogy egy ilyen díszvendégség mennyire jól sül el és mennyire sikeres, azt rengeteg ember munkája befolyásolja: egyfelől a helyi magyar kulturális képviseleté, de a fogadó ország központi szervezőmunkája is éppúgy, mint a díszvendég ország szerzőinek helyi kiadói. Helsinkiben azt láttuk, hogy a finnek mind központilag, mind az egyes kiadók szintjén nagyon profik és együttműködőek voltak, és a magyar képviselet is kitett magáért.

Külön pozitívumként láttam például a magyar standon, hogy a helsinki magyar kulturális intézet munkatársai felvették a kapcsolatot a nemzetközileg is nagyon ismert és elismert fiatal magyar designvállalkozás, az IVANKA képviselőivel, és a magyar stand berendezése részben az ő betonmunkáik, térköveik, ülőbútoraik és egy nagyon reprezentatív asztaluk felhasználásával készült, így bevonva a programba nemcsak a magyar könyveket, de az innovatív magyar designt is. Ezt a vonalat szerintem tovább kellene erősíteni – azt például eléggé nehéz megérteni, hogy a Frankfurti Könyvvásáron, ami nemcsak könyves, de kulturális szempontból is nagyon fontos az egyes országok önreprezentációja szempontjából, miért kell Magyarországnak évek óta egy teljesen jellegtelen és ronda standdal jelen lennie, miközben az országban számtalan progresszív design- és építésziroda, alkotóközösség van, akik bizonyára kapva kapnának az alkalmon, ha (akár pályáztatás útján) megkapnák a lehetőséget, hogy az adott évben ők tervezzék meg a magyar standot.

De persze minden ilyen eseményen van olyan elem, amivel az ember szívesen vitatkozna. Itt van például a helsinki meghívott magyar kiadók listája: ezek között szerepelt olyan, akinek se magyarul kiadott finn szerzője, de finnül kiadott saját szerzője nem volt, de meghívták, amíg például a finn irodalom egyik legfontosabb intézménye, Sofi Oksanen magyar kiadója, a Scolar nem kapott meghívást. Ugyanígy Frankfurtban a friss magyar könyvek bemutatóján például nem esett szó Rubin Szilárd Aprószentek című, újonnan megjelent könyvéről, holott a Csirkejáték és a Római egyes sikerrel jelentek meg Németországban.


 

PRAE.HU: Mi az, amiben úgy általában a magyar képviseletnek változtatnia kellene?

A fentiekből szerintem nagyjából látszik, hogy a nemzetközi könyvvásárokon való magyar részvételek szervezésével nagyjából ugyanaz a gond, mint általában mindennel a magyar kultúrában és szervezésben (persze a pénzhiányon kívül): a kapkodás, a széleskörű konzultáció hiánya és az, hogy általában nehezen gondolkozunk rendszerben, összefüggésekben, műfajok és művészeti ágak közötti párbeszédekben.

Azt gondolom, hogy ha javítani szeretnénk a könyvvásári részvételeinken, akkor erre a három dologra kellene ráerősíteni: a lehető leghamarabb elkezdeni a részvétellel kapcsolatos szervezőmunkát (ez akár több, mint egy évet is jelenthet az adott esemény előtt!), a tervezett programokkal és meghívott szerzőkkel-könyvekkel kapcsolatban a lehető legtöbb fél (a fogadó ország kiadói és szervezetei, a magyar kiadók, ügynökségek és irodalmi szervezetek) véleményét kikérni, és az irodalmon túl a lehető legtöbb más művészeti ágat bevonni a programokba, a stand és a többi anyag, valamint a programok összeállításába.

Azt gondolom, hogy ha ebben a három irányban tudnánk előrelépni, az nagyban segítené mindenkinek a munkáját, aki önerőből és önszorgalomból szintén a magyar kultúra külföldi terjesztésén dolgozik, legyen bár szervező, kultúrdiplomata, vagy akár irodalmi ügynök.

A portrét Szőcs Petra készítette, a Helsinki Könyvásárról Dunajcsik Mátyás saját fotóit láthatjuk.