Hornyik Sándor bevallottan nem életmű-kiállítást kívánt rendezni, hanem kontextust teremteni – lemondva a hagyományos kronologikus bemutatási sémáról, inkább egy laza tematikai fonalra fűzött rendszerben helyezte el az alkotásokat. A "forradalmár", "próféta" és "melós" lettek a Kondor-oeuvre hívószavai, ám a tárlat jócskán túlmutat ezeken is. A kiállítási térben nem találunk kurátori instrukciókat az értelmezéshez, de Erdély Miklós visszaemlékezése, Csernus Tibor és Lakner László festményei, Barcsay Jenő és Koffán Károly metszetei, valamint a Kondor-féle Pilinszky-portré önmagukban is a tárlat metatextusaivá válnak, érzékeltetve azt az óriási kulturális holdudvart, amiben Kondor Béla mozgott, és ami nélkül nehéz volna művészetét átlátni. A fent említett csomópontok jelentik a kiállítás "kémlelőnyílásait", melyeken keresztül az egyes blokkokban a néző – ha csak egy pillanatra is, de – közelebb léphet az univerzális ember, az "uomo universale" alkotói világához.

A Forradalmár, próféta és melós című tárlat bejárásával arra is fény derül, hogy ezek a jelzők nem Kondor képeinek egy-egy domináns vonatkozását jelölik, hanem az alkotói attitűd olyan megnyilvánulásait, amelyek mindig szervesen jelentkeznek az egyes művekben. Például rögtön a bejárat közelében látjuk 1959-es, Az atomágyú feltalálása című rézkarcát, a "Pax Vobiscum" feliratú ágyúcsövön szülőpózban fekvő meztelen női és a jelenetet kissé lentebbről szemlélő férfialakkal, a háttérben gépesített laktanyával, az előtérben ruhátlan munkásokkal. Az ábrázolt esemény a teremtés egy olyan groteszk inverzét mutatja, amiben az első emberpár bűne modern világpusztulás-vízióvá nő. Mindezt azzal az elegáns és finom vonaltechnikával kivitelezve, mely kapcsán nem véletlenül szokták a nagy reneszánsz elődöket, Leonardót vagy Dürert emlegetni. Iróniája legalább ennyire éles Orate (1958) című festményén, ahol a bizánci arany hátterű ikonok formai mintáit követve négy szentet ábrázol. De ezek jellegzetesen Kondor-szentek: glória nélküli, micisapkás, arctalan munkás férfiak. Vagy Az idő múlása című vászon Vergiliusa és Dantéja – akik elmélyülten tekintenek a völgyön túl épülő daruk és gyárépületek felé.
A Szőnyi festő-osztályából eltanácsolt, s így szinte kényszerből grafikussá váló Kondor minden fontos, nagy sorozatát – művészettörténeti és irodalmi kereteikkel együtt – láthatjuk. A kiállítás installálásának eredeti ötlete, hogy az illusztrációkat tartalmazó, első kiadású kötetek – Madách 1964-es Az ember tragédiája, az 1959-es Blake-fordítás, az 1961-es Ébredő Afrika című antológia és Juhász Ferenc 1958-ban megjelent Tékozló országa – is kézbe vehetőek, lapozhatók és összehasonlíthatók a sorozatok eredeti darabjaival.

Előkelő helyet kapott a tárlaton belül a Dürer emlékére címet viselő, 1969-ben, és az 1956-ban diplomamunkaként született Dózsa-sorozat is. "Érdekel a forradalom, az egyetlen és hatalmas cél leple alatt meghúzódó óriás fejvesztettség gépezete. Ekkor ugyanis képet ölt az emberiség egyetlen-élőlény mivolta." – szól a művész nyilatkozata. És valóban, az utolsó teremben elhelyezett képek sűrítve reflektálnak a XX. század nagy háborús mechanizmusaira. Itt egymás mellé kerül a József Attila ihlette Kozmosz éneke, az Auschwitz (1965), az 1968-as Tüntető nők, és az 1972-es müncheni olimpiai faluban kirobbant tragédiát feldolgozó Gyilkosság az olimpián (1972). A helyiség drámai és egyben meglepő Kondor-műve a Repülő férfi fegyverrel (1969), ami a művészi nyelv minimálisra redukálásával, a fehérre vakolt háttérrel, szinte egyetlen folyamatos ecsetvonásból épített fekete alakjával a konkrét eseményektől elvonatkoztatva válik az öldöklés, a halál, az értelmetlen pusztulás metaforájává.
S immár visszafordulva, a kijárat felé haladva, érdemes újra megállni egy-egy kép előtt. A Szentek bevonulásának (1972) nagyméretű vásznán, mintha a középkor és a reneszánsz jellegzetes figuráinak karikatúrái tolonganának egy törpe Szent Péter őrizte kapu felé. Vagy a világ apokaliptikus végét kiáltó Savonarola (1961) "ikonján" nem máshoz imádkozhatunk, mint Savonarola úrhoz, aki "a nők bálványa". A próféta. Lakner László A konzervgyártás kezdetei című képével szemben függ a Kohó (1964), a Kondor által is olyan jól ismert és tudatosan teremtett munkás-kép valódi közege. A melósé. S az ajtó mellett még egy pillantást vethetünk az egészen korai rézkarcokra, a Toborzásra, a Vasutassztrájkra vagy a Tüntetésre (1958) – a forradalmárra.
Nem véletlen, hogy a Hornyik Sándor által kurált tárlat ennyire sokrétű és összetett. A Modem vezető kurátora nevével fémjelzett katalógus és tanulmány megjelenése a napokban várható. Addig is nem marad más, mint, ha tehetjük, elzarándokolunk Kondor profán oltáraihoz, s kedvünkre bontogatjuk az egyes képek, az egymásra reflektáló művek, a tér és az alkotások minden szinten egymásba fonódó jelentéshálóit.
 

A Forradalmár, próféta, melós – Kondor Béla című kiállítás a debreceni Modemben tekinthető meg 2012. november 4. és 2013. február 17. között.

Fotók: Áfra János