Egy műalkotás értelmezése esetén interpretációk végtelen sora kínálja magát: kiindulhatunk magából a műből, mintegy leválasztva azt létrehozójáról. Választhatjuk a historikus megközelítést, tanulmányozhatjuk a kép megszületését övező szellemi, társadalmi hátteret, az élő hagyományokat, a művészeti örökségeket. Egy másik lehetséges értelmezési folyamat részeként belehelyezhetjük az adott művet az alkotó életművébe. Hogy lássuk, honnan indult, s hova jutott el. Hogy előtűnjenek a nagy elődök, a meghatározó mesterek arcélei, a sajátos kifejezésmód életre hívását elősegítő műremekek. Hogy felismerjük az alapvető motívumokat, kompozíciós elemeket, s hogy lássuk: ki és hogyan formálta olyanná a művészt, amilyennek mi ismerhetjük.
A Cézanne és a múlt című kiállítás egyedülálló módon ezt a módszert választotta a festő alkotásainak bemutatására. A tárlat 2012. október 26-án nyitotta meg kapuit, s óriási érdeklődésre tart számot mind a hazai, mind a külföldi műértő és művészetet kedvelő emberek között. A Geskó Judit által megálmodott és megrendezett kiállítás célja nem más, minthogy megismertesse a nagyközönséggel, hogy a posztimpresszionista festő milyen kapcsolatban állt az őt megelőző évszázadok művészeivel, azok alkotásaival, s hogy ezeket tanulmányozva, újragondolva, újraalkotva végül hogyan talált rá saját formanyelvére, s hogyan hívta életre azt, amit ma a klasszikus képzőművészet megújításának, a modern művészet megalapozásának tekintünk.

A közel 100 alkotást felsorakoztató kiállítás tematikusan mutatja be Cézanne pályájának ívét. A korai művek, a próbálkozás időszakának tanúi ugyanúgy helyet kaptak, mint azok a képek, melyek a halhatatlanok közé emelték a festőt. Mintegy 40 gyűjtemény kölcsönzött műtárgyait csodálhatjuk meg, szerte a világból: a párizsi Musée du Louvre, a New York-i Metropolitan Museum, a firenzei Uffizi, vagy a bécsi Albertina képei egyaránt hozzájárulnak a kiállítás magas színvonalához, értékéhez.
A kiállítótérbe belépve egyből szembetűnik a tárlat koncepciója. Cézanne két zseniális festménye – az Aix-en-Provance közelében húzódó hegy látképe és A Montagne Sainte-Victoire a nagy píneával – Poussin illetve Braque egy-egy tájképe mellett kapott helyet. Továbbhaladva rajzok, grafikák, festmények és szobrok idézik meg azokat a személyeket, akiket Cézanne fiatal pályatársainak, személyes barátainak tekintett. Oldalra pillantva előtűnnek a festő korai művei, az első szárnypróbálgatások, és a nagy példaképnek tekintett alkotók (különösen Camille Pissarro) képei. A tematikát követve külön szekciót kaptak a mester által 1877 és 1906 között készített csendéletek, hasonlóan a – főként Poussin hatására reflektáló – tájkép szekcióhoz.

Különleges alkalom kínálkozik arra, hogy együtt lássuk a Kártyázók négy- és kétalakos verzióját, kiegészítve az előképként definiálható Daumier alkotásokkal, valamint Ostade műveivel. Ezt követően a késői portrék következnek, majd pedig – mintegy betetőzésként – a méltán világhírű Fürdőzők előtanulmányai, s a kép három változata. Zárásként, az utolsó teremben azoknak állítanak emléket a rendezők, akik Cézanne és a nagy példaképek közti kapcsolat analizálásával, megértésével foglalkoztak írásaikban. Így például Charles Baudelaire, a francia költő, esszéíró és kritikus, Meller Simon, a Szépművészeti Múzeum egykori munkatársa, és Fülep Lajos művészettörténész arcmásai tekintenek le a látogatóra.

A kiállítás igényes és tartalmas. A már említett festményeken túl megcsodálhatjuk Cézanne Harlekin című képét, előtanulmányával együtt, ahogyan kiállításra került a Szépművészeti Múzeum egyetlen Cézanne képe, a nemrégiben restaurált A tálaló is. Láthatjuk Poussin egyik legrejtélyesebb festményét, az Árkádiai pásztorokat, de találkozunk Raffaello grafikájával, Manet festményével is. A falakon olvasható, információkban gazdag szövegek világos és érthető módon tárják fel a kiállított alkotások közötti összefüggéseket, kapcsolatokat. Segítségükkel a laikus szemlélő is könnyedén megismerheti a 19. század egyik legkiválóbb festőjének életművét.

Az elrendezést tekintve talán szerencsésebb lett volna, ha a rendezők hangsúlyosabban elkülönítik a Cézanne magánéletére vonatkozó műtárgyakat a művészi fejlődést feltáró alkotásoktól. Ha térben nagyobb távolságot hagytak volna a két szekció között, a párhuzam élesebben érzékelhetővé válhatna, így azonban összemosódik a kettő, s ahogy egyiktől a másikhoz sétálunk, tudatosítani kell magunkban, hogy pontosan mire is kíván rámutatni az adott műtárgycsoport.
Mivel igen nagy érdeklődés övezi a kiállítást, érdemes előre jegyet foglalni, így elkerülhető a felesleges sorban állás és várakozás, bár azért számolni kell bizonyos fokú zsúfoltságra a kiállítóérben. Az igen kedvező sajtóvisszhangot kiváltó tárlat – melyet 300 milliárd forintra biztosítottak – valóban nagyszerű, és sikeresen teljesíti a kurátorok által kitűzött célokat.

A Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg 2012. október 26. és 2013. február 17. között.