bezár
 

színház

2012. 11. 22.
Szolgálni kell a közönséget, de nem mindenáron – Interjú Orlai Tiborral
Az Orlai Produkciós Iroda működéséről, előadásairól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Anyagi gondok és nehézségek ide vagy oda, a Belvárosi Színházban és az Orlai Produkciós Iroda egyéb játszóhelyein sorra mutatják be és tartják műsoron a legkülönfélébb előadásokat. Orlai Tiborral beszélgettünk arról, hogy hogyan és milyen produkciókat hoznak létre, és hogy miért is fontos a tantermi színház.
PRAE.HU: Az utóbbi idők komoly anyagi megszorításai talán kevésbé sújtják az Orlai Produkciós Iroda működését, hiszen nem állami pénzből "éltek". Mégis, gondolom, érezhetőek a nehézségek.

A közönséget érintő anyagai terhek, a fokozódó elszegényedés érződik. Csökken a szponzoráció, az esetleges támogatókat érintő, egyre nagyobb mértékű megszorítások következtében marad tehát a jegybevétel. Viszont egyre kevesebb néző jön el, kevesebben tudnak színházra költeni, így főként olyan előadásokat játszunk, amelyek biztosan megtöltik a színházat – de még így is csökkentenünk kell az előadások számát. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne telt házak előtt játsszunk.

PRAE.HU: Köztudottan fontos számodra, hogy a színház épületén kívül az ifjúsághoz, az iskolákba is elvidd az előadásokat.


Igen, ebben az évadban eddig három bemutatónk volt, ezek egyike Szép Ernő Igazgató úr! című darabja Vékes Csaba átiratában, amely kifejezetten tantermi előadás, már el is indultunk vele különböző iskolákba. Kilátásban van még ebben a naptári évben Pécs, Salgótarján és Szentes. Ebben a darabban azt a problematikát járjuk körül, amikor a felnőtt társadalom felöl érkezik támadás a fiatalok felé. Érdekel a fiataloknak az erőszakhoz való viszonya, amely különös hangsúlyt kap a mostani, eldurvult világban. Kollégáimmal együtt fontosnak tartom, hogy a tantermi előadások ne "kötelező olvasmányok" legyenek, hanem az ifjúságot mélyen érintő problémák szólaljanak meg bennük a színház nyelvén. Problémának találom, hogy ma nem igazán fektetnek hangsúlyt a színházi nevelésre. Régebben ez nem így volt. Minket évente többször vittek színházba…

PRAE.HU: Bár én szkeptikus vagyok… Van annak vajon értelme, hogy betereljék a gyerekeket, mint egy csordát a színházba az előadás feldolgozása nélkül?


Úgy talán nincs. De mi előtte felkészültünk, és utána az iskolában hosszan feldolgoztuk a látottakat. Szerintem minden színházi alkotócsoportnak feladata, hogy felvállalja a színházra nevelés szerepét.

PRAE.HU: Bár nem tantermi, mégis gyerekdarabra is készültök.


A Keresztanya egy cigány népmese feldolgozása. Nyolctól kilencvenkilenc éves korig mindenkinek ajánljuk. A Thália Színház Mikro-színpadán újítjuk fel december elején, hiszen két évvel ezelőtt született az egri Harlekin Színházzal való együttműködésben. Csató Kata rendezte, Csákányi Eszter egyedül bábozza végig, és játssza az összes szerepet. Eszternek is izgalmas feladat, hiszen ezelőtt sosem bábozott…

PRAE.HU: A gyerekdarabon kívül más műfajok, stílusok miatt is elég színes, mégis egyértelmű arculatú a Belvárosi Színházban játszott darabok palettája.

A széles kínálatból mindenképpen kiemelném Vári Éva Edith Piaf-estjét. Ez az ő saját produkciója, ami a Budapesti Kamaraszínház megszűnése miatt a Belvárosi Színházban talált otthonra. Fantasztikus élmény, ahogy Vári Éva a saját egyéniségét maximálisan megőrizve változik egy estére Edith Piaffá. Kulka János Ez a hely című önálló estjében szintén különleges, személyes világot teremt. Remekül áll Jánosnak ez a műfaj: a dalokon keresztül tárulkozik elénk egy kitűnő színész és egy izgalmas ember. A Belvárosi színházi repertoárunkban leginkább a nívósan szórakoztató, általános társadalmi jelenségeket körüljáró produkciókat kínálunk, de vannak kockázatosabb vállalkozásaink is. Ilyen például a nemrég bemutatott Jadviga párnája, melyet maga a regény írója, Závada Pál dramatizált. Nagy formátumú művészek összefogása eredményeként megrázóan gyönyörű előadás született, amelynek nagy örömömre a közönség- és sajtóvisszhangja is pozitív.

Jadviga párnája - Fotó: Takács Attila

Produkciós irodánk Belvárosi Színházon kívüli tevékenységének fontos részei a stúdiószínházi előadások, ahol a kísérletezőbb, szűkebb társadalmi réteget megszólító darabok láthatók, például a Fédra Fitness vagy az októberben, Kováts Adél rendezésében bemutatott Blackbird, meg a jövő héten felújításra kerülő Nemsenkilény. Ezek az előadások súlyos társadalmi kérdéseket gondolnak újra át, amelyekkel hajlamosak vagyunk nem szembenézni. Éppen ezért érzem feladatomnak, hogy ezekkel a témákkal is foglalkozzunk.

A Szkénében műsoron lévő Blackbird megdöbbentő, napjainkban sajnos igen aktuális tabu-témát dolgoz fel. Pető Kata és Mucsi Zoltán játssza a két főszereplőt, akik tizenöt év után látják viszont egymást. Olyan eseményről beszélgetnek, amely tizenöt évvel korábban történt, és végérvényesen megpecsételte mindkettőjük sorsát. Most szembesülnek először egymás nézőpontjaival.

PRAE.HU: Hogyan fogan meg általában egy produkció ötlete? Kitalálsz egy témát, művet, és keresel hozzá stábot, vagy hozzád fordulnak előadás-javaslattal?


Mindkettő előfordul. Zöldi Gergely kollégámmal folyamatosan dolgozunk együtt a repertoár kialakításán, de előfordul, hogy szinte véletlenül állnak össze a csillagok. A közelmúltban teljesen véletlen egybeesés volt, hogy a családon belüli erőszak témájával megkerestem Fullajtár Andreát, akiről kiderült, hogy éppen egy ilyen etűddel vett részt a stockholmi Bergman-fesztiválon, a MITOS nemzetközi színházi szövetség szervezésében. Ezt az etűdöt tovább gondolva, Éléonore Mercier Össze-vissza vertek című könyve alapján, előadás készül a családon belüli erőszak minden társadalmi réteget és minden korosztályt érintő tárgykörében, Bozsik Yvette rendezésében. A bemutató a Thália Színházban lesz, 2013 tavaszán.

PRAE.HU: Hogy lehet a mai nehéz helyzetben rávenni az embereket, hogy elmenjenek színházba? Neked mi a módszered – a gyerekek színházba szoktatásán kívül?


A közönséget szeretni kell, és szolgálni is - de nem minden áron. Jelen gazdasági helyzetben a színházi kínálat érezhetően nagyobb, mint a fizetőképes kereslet… Mindenesetre a nézőhöz vezető utat kell megtalálni, ez a dolgunk.

Most például karácsonyi bérletet kínálunk a Belvárosiba kedvezményes áron, és remélem, lesz iránta kereslet. A bérlettulajdonos a repertoáron lévő kilenc előadásból bármely hármat kiválaszthatja bármilyen napra, mindenfajta megkötés nélkül, az évad végéig. Azaz öt hónap áll a rendelkezésére a szabad bérlet felhasználására. Tehát az árkategórián kívül semmi sem kötött, sem az időpont, sem maga az előadás. A bérleteseinket azzal is segítjük a választásban, hogy ők előbb kapják meg a havi programot, minthogy az nyilvánosságra kerül, így kellő idő áll rendelkezésükre a döntéshez.

PRAE.HU: Mit terveztek még erre az évadra?


Nyár elején szoktuk a nagyobb bemutatókat tartani, az egyik ez évben a Madison megye hídjai lesz, Udvaros Dorottyával a főszerepben, az Óbudai Társaskörrel közösen. A másik még titok, mert szerződéskötés közben vagyunk… de hamarosan ezt is elárulom. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy Pelsőczy Réka rendezi, és Fekete Ernő a főszereplő. Az még képlékeny, mikor lesz pontosan a Magyar mátrix című Garaczi-darab bemutatója Csákányi Eszterrel a főszerepben – de lesz! Nagy örömünkre Mohácsi János is rendez nálunk június végén, hogy mit, az egyelőre alakulóban van.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Mátrai Diána Eszter --

Budapesten születtem, itt végeztem angol, magyar és színházi dramaturg szakot. 2008 óta vezetem a prae.hu színházi rovatát. Szeretem Mozartot, Shakespeare-t, a somlói galuskát és a világbékét. S hogy magamról is mondjak pár szót: távol áll tőlem az önirónia.


További írások a rovatból

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió

Más művészeti ágakról

Fekete István Lutrájáról
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés