Frazon Zsófia etnográfus, a Néprajzi Múzeum munkatársa előadásának középpontjában a profil, a karakter és a fókusz problematikája állt. Szerinte igen keveset beszélünk az állandó kiállításokról, nem érintjük azok módszertani kérdéseit, nem esik szó a kiállítások karakteréről, az intézmények profiljáról, valamint a hagyomány és a jelenkor kapcsolatáról sem. Találóan egy James Bond-idézettel nyitott, mely az idő elkerülhetetlenségéről szól. Az etnográfus szerint éppen ez a probléma merül fel az állandó kiállítások esetében is, az idő, a változás itt is megkerülhetetlen. Egy gyűjteményes kiállítás esetében nagy művekről és nagy összefüggésekről van szó, illetve az állandóság látszatáról. Azért csak a látszatáról, mert egy nagy kiállítás esetében is folyamatosan változik a bemutatás módja, mivel azt befolyásolja az idő, a diskurzus, a szemléletmód és a kontextus alakulása. Éppen ezért a gyűjtemény bemutatására több helyes út van, a kurátor vagy a muzeológus nem a történetet, hanem csak egy lehetséges történetet tár fel. Frazon Zsófia példákon keresztül bemutatja, hogy milyen sokféleképp is lehet megalkotni egy állandó kiállítást, beszél a klasszifikáló, kronologizáló, szcenikalizáló, kontextualizáló, szövegszerű módszerekről, majd bevallja, hogy e sokféle módszer rengeteg lehetőséget, ugyanakkor rengeteg veszélyt is rejt magában. Viszont egy jól felépített állandó kiállításnak igen nagy hatalma tud lenni, sok csatát át tud vészelni. Előadásának végén még egyszer kihangsúlyozta, hogy nagy szükség van az új módszerek megalkotására és a kritikai hangra. Semmi sem evidens, az örökség átszabható még a nagy kiállítások esetében is. 



Tímár Katalin, a Ludwig Múzeum kurátora két kiállítás példáján keresztül szólt a gyűjteményi tárlatok újragondolásának lehetőségeiről. A kurátor a Lumú állandó gyűjteményéből valósította meg 2010-ben a Félreérhetetlen mondatok és 2012-ben A hős, a hősnő és a szerző című kiállításokat. Mindkét esetben egyértelmű volt számára, hogy nem történeti kiállítást akar csinálni, hiszen időben és stílusban igen távoli művekről volt szó, a kortárs művészet esetében pedig egyébként sem érdemes kronologizáló módszerről beszélni. Így tehát tematikus tárlatok születtek: az első esetben a művészet és a politikai szolgáltatta a vezérfonalat, később pedig a szerzőség és a művészi szerepvállalás került a középpontba. Külön érdekesség, hogy nagyon sok mű feltűnt mindkét tárlaton is, ám a különböző tematika által teljesen más értelmet nyert 2010-ben és 2012-ben. Tímár Katalin szerint ennek oka az, hogy az instabilitás korában élünk, a határok fellazulnak, így egyes képek több értelmezési lehetőséget is rejtenek magukban. A kurátor mindkét kiállítás esetében fontosnak tartotta, hogy kommunikáljon a nézővel: az első esetben a falakon csak a minimális szöveg jelent meg, az értelmezések egy kísérőfüzetben kaptak helyet, melyről a befogadó döntött, hogy elolvassa-e vagy sem. A 2012-es kiállítás esetében a falakra idézetek kerültek, melyek sokféle szempontú értelmezést kínáltak a művekhez. Tímár Katalin szerint fontos eljátszani ezekkel a lehetőségekkel, mert ezáltal a kortárs képzőművészet aktualizálható és még jobban megérthető.



Jékely Zsombor, az Iparművészeti Múzeum művészettörténésze a Lechner Ödön tervezte épület átalakításáról beszélt. Állítja, hogy a rekonstrukció elhalaszthatatlan, mert a múzeum több tízezer darabos gyűjteményéből csak így alakítható ki egy jelentős méretű állandó kiállítás. Az Iparművészeti Múzeum esetében ugyanis egy igazi rejtőzködő gyűjteményről van szó, hiszen jelenleg egy 800 négyzetméteres térben csupán a töredékét lehet bemutatni, a műtárgyak nagy része a raktárban porosodik. Az átalakítás után a gyűjtemény 10%-a kerül majd bemutatásra, ami 7-8000 tárgyat jelent. Ez az arány igen kevésnek tűnik, viszont még így is jóval nagyobb, mint amiről eddig beszélhettünk. Sőt, a raktárban található művek is megtekinthetőek lesznek a nagyközönség számára bizonyos feltételek mellett. Az új kiállítás megtervezéséhez az Iparművészeti Múzeum korábbi állandó tárlatainak megoldásait és a külföldi példákat is felhasználják. A fő mintát a londoni Victoria and Albert Museum szolgáltatja, ahol a kiemelt terekben nagyobb korszakok művészetét mutatják be kronologikus rendben, a kisebb termek pedig a specifikus tematikának adnak helyet. Ennek megfelelően a szecessziós épület gerincét adják az iparművészet történetét bemutató terek. A kisebb helyeken pedig a tematikus megoldások jelennek meg, így külön termet kapnak a keleti szőnyegek, az Esterházy kincstár darabjai, a különböző textíliák és a kortárs design elemei is. A kiállítótér azáltal is izgalmasabb lesz, hogy az átalakítás után több bejárási útvonalat kínál majd, ami a kultúrák közötti párbeszédet hivatott szimbolizálni. Ezenfelül a kiállításba integrálnak még különböző terminálokat, monitorokat, hands-on készülékeket, melyek interaktívvá teszik a befogadást. Ezt erősíti majd a hamarosan elérhető netes adatbázis is, ahol tematikus és kronologikus rendben az összes műtárgy megtekinthető lesz.



A szekció végén Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója beszélt az időszaki fotókiállítások jelentőségéről. Magyarországon 2008-ban a Lélek és test című tárlattal indult el a fotókat bemutató nagy tárlatok “divatja". Egy paradigmatikus dologról van szó, hiszen az elmúlt egy évben jelentősen nőtt a fotó szakmai megítélése, így ma már a magyar közönség is úgy tekint e műfajra, mint a művészet egy ágára. A múzeumok számára sem utolsó szempont egy ilyen kiállítás megrendezése, hiszen a tapasztalatok szerint nagymértékben megnövekedik a látogatók száma egy fotótörténeti tárlat megrendezése esetében. És ez az adott múzeum bevételeit is nagyban megnöveli, amit később műtárgyvásárlásra vagy fejlesztésre tudnak fordítani. Az elmúlt négy évben megrendezett nyolc nagy fotókiállítás – Mapplethorpe-pal bezárólag – bebizonyította, hogy e tárlatok a múzeumok hazai és külföldi presztízsét is nagyban emelik. Sajnos az előadáson jórészt táblázatok és számok kerültek elő, így nem tudtuk meg, miért is éppen a fotókiállítás az, amire az emberek szívesebben ellátogatnak. Talán a fotó egyszerű befogadásában keresendő a magyarázat?

A művészet útjai – tudományos konferencia, I. szekció: Állandó kiállítások és nagy kiállítások, Magyar Nemzeti Múzeum, 2012. november 9.

Fotó: Bach Máté