Borgula András rendező egy interjúban a Talmud szerkezetéhez hasonlította az előadás szellemét: a zsidó igemagyarázatban a Tóra szavai mellett akár egymásnak is ellentmondó értelmezések állnak - a Talmud mégis egységes mű -, a rendezői szándék ugyanígy állítja egymás mellé Frenák Pál koreográfiáját, Visky András drámáját és a színészek (Szilágyi Kata, Takátsy Péter és a táncos Marie-Julie Debeaulieu) improvizációit. Az előadás tehát egy közös térben és időben zajló értelmezési folyamat.

Az értelmezés első köre a színpad felé vezető folyosó, ahol az előadáshoz kapcsolódó művészeti  pályázat helyezettjeit láthatjuk, a harmadik helyezett Brückner János infografika-stílusú folyamatábrája, a második helyezett Solt András háromfázisú képe, valamint a nyertes Horváth Ákos üvegformákba türemkedő beton törmeléke.

(Brückner János munkája)

A játszótérre belépő közönséget vaksötét várja. Frenák értelmezésében, aki süketnéma szülők gyermekeként gyakran épít a jelnyelvre koreográfiáiban, Debeaulieu a megkövezésre felszólító ítéletet közli így. Jelei viszont sokkal lágyabbak, mint azt várnánk egy ilyen kegyetlen parancstól. A táncos ekkor már túl van szólója nehezén: küzdött szexuális és gyilkos vágyakkal, keresztülment egy haláltusán. “Így irtsd ki a gonoszt körödből" - szól az ige, és mikor a francia táncosnő mintegy saját hajánál fogva cibálja önmagát, felmerül a kérdés, hogy ez a gonosz mindig rajtunk kívül áll-e. “Ez a mi fiunk..." - szól a Tóra-beli szülő, tehát a gonosz belőlünk van, mi hoztuk létre, mi felelünk érte. Frenák a bűn és a büntetés dinamikájával játszik. Az ítéletet megelőzi a küzdelem, a gyötrő lelkiismeret-furdalás és a vallomás. Váratlan egyszerűséggel történik meg, és békés lebegés követi egy természetfeletti térben. A záró táncban az óriás madárszerű alak látványa egyszerre hívja elő bennünk egy nyugodt lélek mozgását és Krisztus keresztjét a Golgotán.

(Marie-Julie Debeaulieu, fotó: facebook.com /golemszinhaz)

A családi emlékezet Visky András munkásságát talán Frenákénál is jobban meghatározza. A költő-drámaíró-dramaturg több műve nyúl vissza gyermekkori emlékeihez: miután református lelkész édesapját elvitte a Securitate, őt anyjával és hat testvérével együtt a Duna-Deltába, Lăteștibe telepítették ki. A dráma főszereplőjében Visky legidősebb testvére, Ferenc elevenedik meg. Az őt alakító Takátsy Péter mintha csak egy egyetemi előadást tartana. Szórakozott professzorként viszont állandóan elkalandozik, és olyan elevenséggel idézi emlékeit, hogy annak mi is tanúi lehetünk. A kiváló térelrendezés eredményeképp a  párbeszédekben a hozzánk közelebb ülő Anya (Szilágyi Kata) és Takátsy is felénk néz. Egymástól távol helyezkednek el, a mikroportos kihangosításnak köszönhetően mégis bensőségessé lesz párbeszédük, mindeközben légiessé, álomszerűvé is. Az éhező-fázó, holdkóros gyermek minden eszközt bevet, hogy rádiókészüléket építhessen. Ez lesz az ő saját harca, küldetése, minden erejével ide menekül, az égi hangok faggatásába.

A hangra való szomjazás a  sokszor emlegetett távollevő apa és a szintén távoli, de legalábbis hallgatásba burkolódzó Isten keresésének metaforájává lesz: “Egy halott apa az tényleg félelmet kelt... Nincs hír, nincs jeladás... Vajon hol van most... Nem éppen istenbizonyíték; a hallgatás, az biztosan nem.  A darab végére összeáll a rádiókészülék: “Most...! A hang...! Szólalj meg, magasságban lakozó..." Erre felcsendül egy-két orosz mondat, amit a hajdani Kossuth rádió híres szignálja zár: “Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" A brilliáns rendezői megoldás elgondolkodtató zárlata az október 23-án bemutatott dráma második részének, és konkrét példával támasztja alá Visky szövegének kemény zárlatát: Nem lehet, hogy anyám meg apám közös elhatározásból feláldozták gyermekeik életét a saját igazságuk nevében, Făgășan mester? - De nagyon is lehetséges, fiú. - És akkor mi a megoldás, Făgășan mester? Hát hogy a hazugság nevében is feláldozzuk gyermekeinket, nincs kiút. Így, vagy úgy, de mindannyiunkból Izsák lesz: ha apám ellenálló, és ezért engem is kitelepítenek, ha apám kollaboráns, és beleroppan az én gerincem is: egyazon rendszer foglyai vagyunk.

(Takátsy Péter, fotó: facebook.com /golemszinhaz)

Az utolsó harmad az improvizációé: Szilágyi Kata hatalmas asztalt terít, mozdulatai viccesen idézik a hatvanas évek reklámjainak háziasszonyait, gördülékeny így a színek közötti időutazás. A terített fehér asztal mellett jobbról az agresszív apa (Takátsy Péter) foglal helyet, balról a megalázott és keserű anya (Szilágyi Kata), középen a tehetetlen fiú (Kóta Olivér). A színpadkép akarva-akaratlanul Andrej Rubljov ismert ikonját, az Ószövetségi Szentháromságot juttathatja eszünkbe, amin Ábrahám három vendége jelenik meg, akik hírül adják az aggastyánnak, hogy egy éven belül gyermeke születik, Izsák. Az improvizáció abszurd színházba hajlik, a család előrehozza a fiú születésnapját, hogy még a kivégzése előtt együtt ünnepelhessenek. Vélhetően itt kap igazán teret a rögtönzés: pár percenként bejön a színre Debeaulieu, és egy-egy táblára írt hír főcímét viszi körbe, amelyek el-eltérítik a beszélgetés fonalát. A táncos bal szeme körül markáns monoklit hord, amit először a családon belüli erőszakról folytatott vitákra való utalásként értelmeztünk (nem voltunk ezzel egyedül, lásd a premier körüli kommenteket  a színház Facebook-oldalán), de, mint az kiderült, a kék folt egy próbán elszenvedett baleset következménye. Ilyen a színház: a közönség mindent jelentéssel ruház fel, az alkotók pedig vásárra viszik a bőrüket. A zárójelenetben meggyújtják a születésnapi torta rakétáját, először az apa, majd az anya hagyja el a színpadot, legvégül a fiú. A lángnyelv máglyaként világítja be az elsötétült színpadot.

Szilágyi Kata, Kóta Olviér, Takátsy Péter, fotó: facebook.com /golemszinhaz)

A taps után még a helyünkön maradunk, próbáljuk összerakni a töredékeket. Van, aki felesleges, erőltetett aktualizálásnak érzi a harmadik színt; van, akit épp az érintett meg. Egyikünk a táncot záró misztikus lebegésért rajong, másikunk Visky egy-egy mondatának zsenialitásáért vagy a színpadképek egyszerű, de kifejező esztétikájáért. Mindenesetre idegesít, hogy nem kaptunk megnyugtató feleletet a provokatív Biblia-részre. Lassan és nehezen megy a három teljesen különböző szín összeillesztése, Mózes iszonyatos parancsának a megértése. Hazafele is erről beszélgetünk, hogy fér meg Andrej Rubljov ikonja a családon belüli erőszakkal? Az utolsó néhány méteren jut eszünkbe Borbély Szilárd a gondviselés jelenlétét vagy hiányát is tematizáló A testhez című kötete, amelyben tragédiákat átélt női narrátorok hangja szól: “Alázat elfogadni, / hogy a vesztes is nyerő. Nem / kesergek a múlton. Ez volt a sorsom."

Visky András: Ha lesz egy férfinak...

Férfi: Takátsy Péter (a Katona József Színház művésze)
Anya: Szilágyi Kata
Fiú: Kóta Olivér
Tánc: Marie-Julie Debeaulieu
Í
Koreográfus: Frenák Pál
Dramaturg: Németh Virág
Díszlet/jelmez: Juristovszky Sosa
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
Rendező munkatársa: Hollós Zsófia

Rendező: Borgula András

Bemutató: 2012. október 23.
Gólem Színház