PRAE.HU: Milyen szellemi, kulturális lehetőségei vannak a Szegedi Fegyház és Börtönben a fogvatartottaknak?

Bozó Bea: A Szegedi Fegyház és Börtönben az elítéltek általában tizennégy évet töltenek, ez idő alatt befejezhetik az általános iskolai tanulmányaikat, járhatnak középiskolába, valamint húsznál is több azoknak a hallgatóknak a száma, akik valamilyen felsőfokú oktatási intézmény levelező tagozatán végeznek. Ez az egyházi főiskoláktól terjed az informatikus könyvtáros szakokig, köszönhetően azoknak a főiskoláknak, amelyek képzéseket hirdettek meg a Szegedi Fegyház és Börtönben.

Nagyon sok kulturális lehetőség van. A tizenhárom felekezet mellett, amely az elítéltek lelkével foglalkozik, nagyon sok civil segítséget is kap a Csillag, és ez óriási támasz. Október 9-én a Feketeházban az elítéltek képeiből rendeztünk kiállítást Élettér címmel. Emellett rendezzük meg a Dankó Pista Kulturális Fesztivált, ahol külső, civil előadók és elítéltek egyaránt adnak műsort. Ennek a fesztiválnak vannak olyan részei, ahol az egyházzal, illetve a börtönnel kapcsolatot tartó civilek is bejöhetnek. Itt érkeztünk el az intézet Katolikus Köréhez, amely a Szegedi Fegyház és Börtönben hét éve működik, tagjai évről évre meglepik egy-egy színdarabbal az elítélteket. Ezeknek az előadásoknak különlegessége, hogy civil közönség is bejöhet, illetve az elítéltek a hozzátartozóikat is meghívhatják, így az elítélt családi kapcsolati erősödhetnek, hiszen a börtönben havonta egy beszélő van az elítéltek számára.

PRAE.HU: A Vonatra várva immár a tízedik előadott darab. Mióta felelős Ön a rendezésért, milyen hagyományba és hogyan illeszkedik ez az előadás?

Juhász Tibor: 2006 óta vagyok a Szegedi Fegyház és Börtön börtönlelkésze, a Pécsi egyházmegye delegált erre a szolgálatra, öt évre meghosszabbítottak a szolgálatomat, mert úgy látják, nagyon eredményesen tudjuk az fogvatartottakat nevelni és visszailleszteni őket a társadalomba. Van egy-két diplomás fogvatartottunk B. Ferenc elítélt, aki nemsokára visszatér a civil társadalomba, ő írta a színdarabokat. A Vonatra várva bemutatóján bejelentette, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönnek ajándékba adja az utolsót, a Mennydörgés fiait. A tízedik darabnak is ő volt a lelke, magam voltam a rendezője.



A Vonatra várva története szerint egy rab, aki nem tudott hová menni, takarít az állomáson, és ezért természetbeli ellátást kap, egy kis sört, egy kis pálinkát, és emellett alhat a padon, de ahhoz, hogy valahogy szinten tudjon maradni, bűncselekményhez kell folyamodnia. Szabadul egy másik rab, akivel összetalálkozik, s ő a régi tapasztalatai alapján, megpróbálja úgymond – fogvatartotti kifejezéssel szólva – levenni az illetékest, hogy fizessen neki kávét, kínálja meg cigarettával, étellel. Aztán megjelenik egy ember, akiről nem tudják, hogy ügyész, és egy óvatlan pillanatban az elrabolja a telefonját. A frissen szabadult viszont próbál tiltakozni, és elhatárolódik a rablástól. Az ügyész úr a végén bemutatkozik, előveszi a szolgálati igazolványát, így kiderül, kicsoda ő, és kiderül a rablás is. Aki együttműködő volt és letöltötte a büntetését, visszamehet a polgári életbe, aki pedig kirabolta az ügyészt, visszakerül újból a börtönbe. Tehát valaki felszáll a szabaduló vonatra, valaki pedig visszakerül a büntetés végrehajtási intézetbe. Ennek a darabnak ez volt a lényege, egyébként vallási témájú darabokat szoktunk előadni az egyházi év ünnepeinek megfelelően.

PRAE.HU: Hogyan zajlottak a Vonatra várva próbái? Nehéz megszervezni őket?

Juhász Tibor: A szervezés volt a legnehezebb. Itt délelőtti elfoglaltságaik vannak a raboknak, vagy dolgoznak, vagy pedig iskolába járnak. Fél négytől fél hatig van az a hasznos idő, amikor ezt a nagy szolgálatot mi el tudjuk végezni. Ugye ebben az időszakban van lehetősége a családdal kapcsolatot tartani, telefonálni, vásárolni a kiétkezési boltban, hogy legyen a zárkában nekik egy kis pótlás. Ez az időszak mindig ütközik a vallási foglalkozásokkal, ilyenkor a többiek számára kellene hittanórát tartanom, szentmisét bemutatnom, de szerencsére van segítségem. Főként Ambrus Gyula civil teológus segített sokat a kellékek beszerzésében. A vasútállomás főnökétől kölcsönkérte az egyenruhákat, az itteni informatikai osztály segítségével megszereztük a vasút szignálját, tehát a hangeffektusok a berendezési tárgyak és minden arra emlékeztetett, hogy kinn vagyunk, és így is érezték a fogvatartottak.

PRAE.HU: A darab megírása egyéni feladat volt, vagy többen közreműködtek?

Juhász Tibor: Koprodukció eredménye az, hogy sikeresek tudunk lenni. Dr. Kiszely Pál dandártábornok parancsnok úr azt mondta, jó volna, ha nyáron az itt jelenlévő fiataloknak, családtagoknak egy üdítő jellegű, de tükröt tartó előadást mutatnánk be, így közös elhatározással megkértük B. Ferenc elítéltet, hogy írjon egy ennek megfelelő darabot a szabadulásról.

PRAE.HU: Ezek szerint a színi foglalkozás művészetterápia része? A darab színészei hogyan élik meg? Volt-e korábbi színházi érdeklődés vagy tapasztalat?

Juhász Tibor: Előzőleg gyerekek, iskolások számára voltak csoportjaim, ezekből a tapasztalatokból okulva láttam, hogy azonosultak a szerepekkel. A mellettem ülő K. István elítélt szinte mindig katonai vonalon halad tovább szerepeiben, most rendőrt játszott. Életében ő is átélte a letartóztatást, neki ez egy olyan élmény, amit fel kell dolgozni. B. Ferenc minden egyes szerepet testre szabott. Értelmi képességeiket szem előtt tartva, hogy erkölcsi nevelést is kapjanak az eljátszott szerepek által. Ők lelkükben annyira megerősödnek, hogy volt, amikor a misét szerettem volna elkezdeni, de nem tudtam kijönni másfél órán keresztül a gyóntatószékből. Nagy igényük van a lelki vezetésre, egyéni beszélgetésre, gyónásokra. Én azt hiszem, ez a művészeti terápia rendkívüli módon kihat az életükre, egyéni, közösségi és vallásos életükre egyaránt. Ez is egy közös láncszem, jó kapaszkodó ahhoz, hogy a civil társadalomba visszavezessük fogvatartottakat.



PRAE.HU: István, mit jelent számára a színjátszás, milyen szerepeket alakít?

K. István: 2005 óta járok ide, sok szerepem volt, és tényleg jó.

PRAE.HU: A többi darabhoz képest miben különbözött ez a darab?

K. István: Egyházi szereplés volt eddig.

PRAE.HU: Ezentúl is szeretne ilyen szerepekben részt venni?

K. István: Bármikor.

PRAE.HU: Ki fogja írni B. Ferenc szabadlábra helyezése után a darabokat?

Juhász Tibor: Sok főiskolásunk van, teológusok is. A Mennydörgés fiai című új színdarab pedig már elkészült. Boldogok vagyunk, hogy a Dandártábornok úr parancsnoki dicséretben részesített minden szereplőt, mert ennél nagyobb elismerés a fogvatartott számára nincs. Nekem is az, hiszen magam is parancsnoki dicséretet kaptam. A rám bízottak tudják, hogy az állami vagy egyházi törvények megsértése bűn, bűncselekmény, és ők a jó utat választották, ezen szeretnének végigmenni, bármennyire nehéz.

PRAE.HU: Ez a darab civilek és fogvatartottak számára is látható volt. Milyen volt a fogadtatás? Elégedettek az előadással?

Bozó Bea: Nemcsak egyházi jellegű darabokat játszottak, hanem nagyon komoly társadalmi problémákat feszegetető, illetve történelmet is boncolgatóakat, például 1956-ról szóló darabokat is írt B. Ferenc elítélt. Ezeknek az előadásoknak voltak újságíró nézői is, és ők is azt mondták tavalyelőtt nyáron, jó lenne, ha kicsit vidámabb darabokat is színre vinnénk. Már karácsonykor is viccesebb, oldottabb előadást láttunk, jó nagyokat nevetett a publikum. Az volt a cél, hogy ez a nyári a Dankó Pista Fesztivál se legyen olyan szomorú, ezért került ez a kis hétköznapi groteszk is a programok közé. Fontos, hogy szellemi produkció alatt oldódjanak fel az elítéltek.

Juhász Tibor: Azért is fontos művészeti foglalkozásokat tartani, mert megtanulják, hogy meg kell becsülni a szellemi munkát és teljesítményt is, ahogy a társadalom is megbecsüli és meghálálja azt, mert a közösségért van. Annyi civil érdeklődő volt, hogy nem fért be mindenki, de többi fogvatartott sem maradt le róla, nekik leadták többször is zárt láncon. Nagyon szeretik ezeket az előadásokat. A tábornok úr, amikor értékelte, a részvétel és az alkotás örömét hangsúlyozta ki, a közösségi, mások javát szolgáló munkát. Ezt az önzetlenséget is igyekszünk beléjük plántálni. Mert a bűn lényegében önzés. Az, aki megszabadul a bűntől, önzetlen, az adni akar. És ezzel adunk a jelenlévő közönségnek, a családtagoknak visszaadunk valamit, amiért nem dobtak el minket, hanem továbbra is szeretnek és visszavárnak. Ez is a nevelési célja.

PRAE.HU: Azokra az elítéltekre, akik nézőként vesznek részt az előadásokon milyen hatással van?

Bozó Bea: Biztosan elgondolkodnak rajta. A közönség jelentős része odakint nem volt sosem színházban, nem járt ilyen szakkörökre, ahogy templomba sem. Az itt ülő elítélt is fejbólogatással támasztja ezt alá. Itt nagy szükség van a kultúrára, azáltal az önbecsülés is, és az intelligencia is nő. Az is kérdés, hogy az ember hogyan tudja saját magát a börtönben felépíteni tizennégy év alatt. Iszonyúan nehéz feladat. Ezért vannak a nevelők, a lelkészek, a börtön is. Mert ha egy többszörösen megalázott, önbecsülésétől megfosztott ember hagyja el a börtönt, ugyanazt fogja elkövetni, mint eddig, és vissza fog kerülni. Ezek próbálkozások, melyek a nevelésben mindig élenjáróak voltak, és ebben nagyon nagy szerepe van kultúrának, így a színjátszásnak is.

Juhász Tibor: Nehéz elhatározni, hogy szakítok eddigi életemmel, és Jézus útját akarom járni, akármennyire rögös. A Szent Jobb Lator Kápolnában mindig azt mondom, erősítem bennük, hogy az a rablógyilkos, aki élete utolsó pillanatában Jézusra tudott tekinteni, és azt mondta: "Emlékezzél meg rólam, ha majd országodba érkezel" – még annak a számára is létezik bűnbocsánat. Aki őszintén megbánja a bűneit, és azokat megvallja, és Jézus kezébe teszi, az üdvözülhet. Van újrakezdés. Ott van Bal lator, elkárhozott, Jobb Lator pedig üdvözült. Erről a választásról szól a darab is.

PRAE.HU: Az Intézet saját műhelyében kérdeztem a darabról P. Zsolt elítéltet. Milyen szerepet játszott ebben a darabban?

P. Zsolt: Feri fejéből pattant ki a Vonatra várva. A frissen szabadult embert én próbálom kifosztani mint hajléktalan. Én örültem, hogy szerepeltem, jó élmény volt. Próbákon sokkal több volt a vagányság. Próbáltam mindent beletenni, hogy nevessenek, humorosabbá tenni. Hirtelen mozdulatokkal. Meg tényleg úgy néztem ki, mint egy hajléktalan, volt rajtam egy bojtos sapka, mackó, egy mintás zöld-kék ing, egyik fele be volt tűrve, másik kilógott, ezen is nevettek.

PRAE.HU: Nem ez volt az első darab, amelyben szerepelt. Miért kezdett el színjátszással foglalkozni?

P. Zsolt: Amikor elkezdtem, csak elvállaltam, mert kellett egy Pilátus. Azt hiszem, ez a tízedik darab volt. Játszottam többfélét, voltam király, Néró, ördög, ott is nevettek az ördögön. Nekem jó volt, a végére megszerettem a színjátszást, én élvezem, csak sokszor lámpalázas vagyok, annyira hogy beremeg a hangom, de aztán elmegy a lámpalázam, és a darabra koncentrálok.

PRAE.HU: Vagyis később is szeretne ebben részt venni?

P. Zsolt: Igen, még lesz egy jövőre, az inkább vallásos darab lesz, a Mennydörgés fiai.



PRAE.HU: Melyik szerepet szerette a legjobban?

P. Zsolt: Az ördög jó volt. Mert akkor én voltam az, aki mindent uralt ott. Egy darabig. Tetszett.

PRAE.HU: A próbák hogyan zajlottak?

P. Zsolt: Egy héten kétszer próbáltunk, a Kápolnában olvasópróbák voltak, meg hetente egyszer a színpadon. Közben meg dolgoztunk. Mindig bolondoztunk. Ott azért többet hozzátettem a szöveghez, nem csak azt mondtam, ami le volt írva.

PRAE.HU: Volt kapcsolata korábban a színházzal, színjátszással?

P. Zsolt: Itt tanultam a börtönben. Kint eszembe nem volt, hogy színészkedjek, meg nem is volt rá lehetőségem. Itt meg azért kaptam lehetőséget, hogy megmutassam, hogy én is tudok valamit, még magam sem tudtam, hogy tudom ezt, úgyhogy ez jó. Hogy az ember itt tanul. Sokat köszönhetünk az intézetnek, hogy ezt lehetővé teszi. Hogy az ember ne butuljon el.