Ijjas Tamás fiatal költő, számos folyóirat közölte verseit, felnőtteknek írott verseskötete 2008-ban látott napvilágot a Norannál (Fejedelmi többes). Gyermekköltészetére tanára, Lackfi János figyelt fel és ő ajánlotta be kiadóknak, így többek között a Betűtésztának is, amely lelkesen vállalta, hogy megjelenteti a kötetet.

A budakeszi kiadó remek érzékkel választotta meg a könyv illusztrátorát, Bogdán Vikit, akinek képei nagyban gazdagítják a kötet küllemét. Szép gesztus, és szerencsére már egyre több könyv esetében látni, hogy a borítón kellően kiemelt helyen és egy sorban a szerzővel (!) szerepel az illusztrátor, ily módon is érzékeltetve, hogy a grafikus egyenrangú szerzőtársa a szövegalkotónak.

Ez a kötet is így teljes, Bogdán Viki illusztrációival. Vegyes technikájába sok minden belefér, az illusztrációk plasztikusságát a Vikire jellemző textíliák felhasználása is erősíti. Képei olyanok, akár egy nagy ölelés, messze nyúló vonalak, kerekded formák, végtelenül nagy, mindent befogó szoknyák és hajzuhatagok, mindez finom pasztellszínekben. A kotta Ijjas Tamásé, de a dallam Bogdán Vikié, az ő keze által válnak valóban érzékelhetővé a szeretet, a fájdalom, a hiszti, a születés fogalmai.



A Bőröndapu első látásra apakönyv, az apa utáni sóvárgásról szól, a cím számomra azt sugallta, válás vagy halál a témája, de távolról sem ez a helyzet. Az ún. svéd típusú gyerekversek formavilágával és eszköztárával operáló szabad szövegekből egy "normális" család szokványos élete bontakozik ki, azt az egy különlegességet leszámítva, hogy az apa külföldön kapott munkát, és most egy évre el kell hagynia a családját. Egy év múlva követik őt a családtagjai, a gyerekeknek addig nemcsak az apa nélküli élet kínálta nehézségekkel kell megküzdeniük, de rózsaszín kivakart himlőfolttal, kisnyuszi utáni vágyakozással, a lilahagymás nagymama szájszagával, a hisztimanóval és anya időnkénti rosszkedveivel is.

Az apa külföldre indulásától családja megérkezéséig táguló időkeretes szerkezetre a dinamikus versépítés a jellemző. Kellő ritmusérzékkel dolgozott a szerző (vagy a kötet összeállítója), ahol a versek sokszor dialógusban is állnak egymással: hol a báty, hol a húg beszél, és előfordul, hogy élő párbeszéd zajlik közöttük: lásd például a Kiskutya és közvetlenül utána A világ legjobb bátyója című versek esetében. A báty, hogy Panka nehogy beárulja apjuknak, amiért befogadott egy kiskutyát, azzal veszi le lábáról a húgát, hogy megígéri, ő adhat neki nevet. Az utána következő versben a húg elbeszéléséből kiderül, Titoknak nevezte el a kutyát.



A kötetből Peti és Panka családjának mindennapi élete bontakozik ki. Akár egy puzzle-ből, lassanként megismerjük a civakodó, de azért egymásban békét is lelő testvérpárt, a szüleiket, a szivaros nagypapit, a lilahagymás nagyit és más, a család életébe időnként belépő szereplőket és múltjaikat.

A szabad formavilág szabad asszociációkkal is dolgozik, valahogy úgy, vagy talán éppen úgy, ahogyan a gyermeki logika működik: "Vegyünk nekem a kertbe egy / körtefát, majd sok-sok könyvet olvasok alatta, / hogy a körték fényt adjanak és édesedjenek". (Vegyünk nekem) "Ebben a játéktérben a humor és az asszociációk hierarchizálnak, és nem a tekintély" – mondja Lackfi János a svéd típusú gyerekversekről (lackfi-janos.hu). Megállapítása vonatkoztatható Ijjas Tamás gyerekvers-költészetére is. Mind képileg, mind nyelvileg a gyermeki szabadasszociációk dominálnak, amelyet időnként megfűszereznek Peti és Panka ártatlan, világra rácsodálkozó kérdései. Az Anyu szemüvege című szövegben például Panka így panaszkodik: "Nekem nem volt soha beszédhibám, pedig szerettem / volna egyet, de anyu nem engedte." A hisztimanó egy apró, alig látható manócska, csak azt nem érti Panka, "miért mindig / engem támad meg ez a mérges manó, lehet, hogy szerelmes / belém, és el akar venni feleségül?"



A szerző a nyelvhasználatban is követi a gyermeki logikát. A Mágnespatkó című versben, ahol a mákos patkót érti félre a gyerek, így születik egy fantáziatörténet arról, hogy mi lenne, ha a mágneses patkót megenné: "minden vas hozzám / tapadna, és zörögnék, mint koldulós ember kezében az apró." A gyerekek átveszik a szülőktől hallott, az ő szájukban kicsit idegenül hangzó kifejezéseket (pákosztos, fájdalomdíj stb.). Néhol találni kifejezetten zavaró (ál)gyerekes rövidítéseket (bizti, bibis, gili=giliszta), de azért összességében nem borítják fel a szövegek lírai harmóniáját.

A kötet végén elhelyezett szerzői vallomások (egyes szám harmadik személyben íródtak, de nem derülnek ki a szerzőik) szerint Ijjas Tamás a "legnagyobb gyerek", aki "olyan pontosan megőrizte gyermekkorát, hogy ha álmából ébresztik fel, akkor is tud gyereknyelven". Ennek szép példái keresztül-kasul megtalálhatók a kötetben, például: "A spenót / olyan, mint egy kirándulás. / Lent is zöld van, és fent / is zöld van. Ilyenkor apa mindig a magasba emelt, / hogy megsimogathassák / arcom a falevelek." (Spenót)

Itt is érzékelhető, de sok más versben is búvópatakként csordogál az apa utáni vágyakozás. A Telefon című versben az apa kétszer is reinkarnálódik az elbeszélő gyerek rajzán: egy emberforma után az apa előbb kutyává, majd telefonná alakul. Talán különleges dolog, ha valakinek az apja külföldre megy dolgozni, míg a hátország itthon marad (legalábbis egy időre), de maga az apahiány nyilvánvalóan nem különleges élmény egy mai gyereknek. Ha szerencsés esetben együtt él a család többi tagjaival, akkor azért, mert egész nap dolgozik, ha nem él együtt, akkor meg azért. Más-más okokból, de mindenből és mindenkiből "Édesapám" (E. P.) lesz, (legalábbis egy időre); az apa utáni sóvárgást valamilyen szinten mindannyian megéljük. Most persze nem is részletezve a közhelyet, hogy mennyire nincs apa-modell a mai gyerekek előtt, mennyire hiányoznak a férfiszerepek élő modelljei, és hogy szinte csak nők veszik körül a mai fiúkat. Hasznos ez a könyv ebből a szempontból is, hiszen rávilágít arra a talán kevésszer tárgyalt dologra, miért is fontos, hogy apa velünk legyen, otthon legyen. Mert, példának okáért, "apu megmutatja, hogyan kell papírrepülőt / hajtogatni meg összeilleszti a kisvasút sínjeit, / és megtanít váltani meg a szemafort átállítani"; "Én apuval naponta fociztam, / meg a kocsikat néztem vele az utcán, és játékból / még verekedtünk is". De már akkor is fáj apa hiánya, ha nem tud büntetni: anyu "legalább nem önt le hideg / vízzel, mert azt csak apu meri".

Az apahiány nyilvánvalóan nem minden egyes versben köszön vissza, ahogy a szeretetünket sem úgy fejezzük ki többnyire, hogy minden nap elmondjuk neki, mennyire szeretjük. A szeretet ezerféle módon megnyilvánulhat a gyermek számára, aki elképzeli, lerajzolja aput, mesél, fantáziál róla és bebújik a bőröndbe, mert akkor előbb találkozik apával.

S a kérdés ott fogalmazódott meg bennem igazán, a Betűtészta Mesebolt alsó szintjén: na és mindebből, ezekből a százfelé ágazó mikrovallomásokból hogyan lehet drámajátékot felépíteni?

A Kompánia szerencsére remek dramaturgiát használt Ijjas Tamás szabadverseinek feldolgozására. A Mesebolt alsó szintjén gyülekezünk, a kisfiúk zöld, a kislányok rózsaszín meghívót kapnak egy születésnapi zsúrra. A zsúr a Mesebolt galériáján lesz, a gyerekek izgatottan lépcsőznek fel az emeletre, ahol a játéktéren két állvány mögött rajzolgat Panka (Mayer Zita) és Peti (Mózes Zoltán). A gyerekek az ő szülinapi zsúrjukra hivatalosak, és Anyu (Hantos Násfa) kérésére körbe leülnek.



A társulat az első perctől kezdve sikerrel szólította meg gyerekközönségét, és folyamatos kontaktusban maradt vele. A szülinapra érkező gyerekek önfeledten játszottak a színészekkel és egyenrangú partnerei lettek az előadásnak.

A társulat a kötet legmarkánsabb verseit adja elő hol szöveghűen, hol dramatizálva, hol énekelve, hol szabadprózára átírva. A történetek keretét egyfelől a zsúr, másfelől az apához való kiutazás előkészületei adják. A játék nagyszerűségét többek között az adja, hogy gyerek és felnőtt egyaránt élvezni tudja. Gondolom, sokan magunkra ismerhettünk, anyák, a születésnapi előkészületek őrült tempójában maga után loholó Anyában, akinek antréja maga volt a teljes csőd azzal a rengeteg táskával, kezéből ki-kihulló becsomagolt dobozokkal, szerteszét folyó figyelemmel. Nagy derültséget keltett a felnőtt közönség soraiban az elkészült torta: a tányérra ömlesztett kakaós háztartási kekszek és a közéjük szúrt 5-ös és 7-es számú gyertyák… Mindazonáltal remek ötlet, és természetesen így egyszerű a körbekínálás is… (Igaz, hogy egy gyerek számára gyanús lett, mert felkiáltott, hogy ez olyan, mintha keksz lenne, amire nagyot nevettünk.)

Egy zsúr alkalmas arra, hogy mindenfélét meg lehessen beszélni egymás közt. Kinek mi a kívánsága ("kezdődjön el az iskola minél előbb", de az is, hogy "soha ne legyen vége a hétvégének") és versenyezni, melyik a legjobb grimasz. A zsúrjáték során kiderül, minden gyerek "ott alhat" Petiéknél, és előkerül egy hatalmas, kerek takaró, ami alá befért körben minden gyerek… Látványos animációs gyakorlat volt a társulat ötlete, a nagymama-segítő gép. Amíg a család apánál van, addig az itthon maradó nagymamát segíteni kellene a háztartásban. Különböző feladatokat találtak ki a gyerekek (fűnyírás, hagymaültetés, bevásárlás), és ezeket egymás érintésével el kellett mutogatniuk. A nagyisegítő élőgép egyszerre beindult, és a hangokkal kísért mozdulatsorok profi módon szimuláltak egy hatalmas méretű robotot…



Fantasztikus volt látni, mennyire társak tudnak lenni a gyerekek ebben a nagyszerű játékban, mennyire jól lehet őket animálni, mennyire élvezik ezt az egész zsúrt. Hitelesek voltak a színészek, a Petit alakító Mózes Zoltán és a Pankát formáló Mayer Zita, elhittük a ziláltságát az Anya bőrébe bújó Hantos Násfának; nagymamaként, légikisasszonyként és énekesként is kitűnt vibráló játékával Szalay Henrietta, és ha a Hisztimanót kell elképzelni, akkor keresve sem találnék jobbat az őt frakkban alakító Lukács Mihály mintájánál. Szemet gyönyörködtetők voltak a jelmezek, egyszerű és praktikus volt a díszlet, a kelléktár. Érdekes játékokkal, látványos akciókkal mozgatták meg újra és újra a vendéggyerekeket, nem ült le az előadás egy pillanatra sem; dinamikus és nagyon lelkes csapatmunkát láttunk.

A délelőtti élményt teljessé tette, hogy az előadás után Bogdán Viki vezetésével a gyerekek varrhattak maguknak zoknikutyát.

A Kompánia előadása csak egyfajta megközelítése lehet a kötetnek, és nyilván ezerféleképpen fel lehet dolgozni ezt a családi történetet, kinek-kinek más lesz a kedvenc verse belőle, mást emel ki, más a fontos. Csak azt tudom, az előadás fináléja könnyeket csalt sok mindenki szemébe, és sokáig ringatózott bennem is a dallam, az utolsó vers első mondata: "Ez nem álom". Jaj, de jó, hogy nem az volt!

Ijjas Tamás–Bogdán Viki: Bőröndapu
Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2012

Ijjas Tamás: Bőröndapu
Előadta: Kompánia Társulat
Bemutató és a kritika alapja: 2012. október 6.

Peti - Mózes Zoltán
Panka - Mayer Zita
Anyu - Hantos Násfa
Hisztimanó, Apu - Lukács Mihály
Lilahagymás nagyi, légikisasszony - Szalay Henrietta

Zenészek: Lukács László és Heppes Miklós