bezár
 

zene

2012. 12. 04.
Mi Padre - 110 ember a korongon
Crossover lemez Jávori Vilmos emlékére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jávori Dávid hegedűművész egy spanyol produkciós cég, a Cojado Produksion zenei vezetője. Beszélgetésünk idejében lemezének utómunkáján dolgozott, amelyet 2007-ben elhunyt édesapja, a magyar jazz élet egyik legkiemelkedőbb alakja, Jávori Vilmos emlékére ajánl.
PRAE.HU:  Hogy indult a pályafutásod?

Hat éves koromban kezdtem hegedülni és zongorázni, a zeneiskolában. A szüleim zenészcsaládból származnak, édesapám pedig nagy hatással volt rám. 

Jártam konzervatóriumba, zeneakadémiára. Éltem Amerikában, játszottam jazzklubokban New York-ban, Miamiban, majd később hajóra kerültem. Voltam Alaszkától kezdve Karibig, volt szerencsém látni a New Orleansi kikötőt még a vihar előtt, jártam a keleti parton szinte mindenhol.

PRAE.HU: Hány hangszeren játszol, s melyek azok, melyeken profi színvonalon?

Magyarországon, ha ismert zenészekről beszélünk, akkor nálam profinak számít Oláh Kálmán, Sárik Péter, Szakcsi-Lakatos Robi. Klasszikusban Kocsis Zoltán, Szabadi Vilmos. Hozzájuk képest sehogy nem játszom.

Hegedültem sokáig, ahhoz értek a legjobban, s zongorázom, ami a zeneíráshoz szükséges, valamint gitározom, de az nem mérvadó. Több hangszeren is játszom, mint ez a három, de ez a hangszerelés miatt szükséges. Nem vagyok profi, inkább a hangszerelés és a zeneszerzés az, amiben professzionálisnak tartom magam.

PRAE.HU: A készülő nagylemezeden kívül mivel foglalkozol?

Jelenleg Valenciában vagyok a Cojado Produksionnél zenei igazgató, vezető. Annak idején fogtam magam, egy táskát, egy alsógatyát, egy laptopot és elindultam nyugatra.

Az a feladatom, hogy minden produkciót, amit a cég csinál, pl. a reklámfilmeknek a zenei rendezését, írását, összehangolását én intézem. Van egy reklámfilm, aminek megírom a zenéjét, s tudom, hogy kikkel akarom felvetetni, hogy milyen jellegűnek kell lennie, és hogy kinek szól. Ahhoz mérve milyen zenei stílust a legcélszerűbb hozzátenni, hogy a vevőknek, akik a reklámot nézik, a legjobb legyen képben és hangban is. Ennek az egész terméknek a létrehozását én fogom össze.

PRAE.HU: Producernek tartod magad vagy zeneszerzőnek?

Produceri munkákat látok el, de zeneszerzőnek tartom magam. A producerség mint szakma elsősorban külföldön létezik, Magyarországon nem nagyon ismert. 

A producer nemzetközi értelemben az az ember, aki összeszedi azt a pénzt, ami a produkcióhoz szükséges, és ért a zenéhez. Itthon van olyan ember, aki ért a zenéhez, és van olyan, aki össze tudja szedni a pénzt. A kettő együtt nem megy. Ezért van az, hogy a legkomolyabb produkcióknak sincs igazi producere: kicsi a piac, kicsi az ország. 

Mi Padre estudio David Javori


Ez nagyjából olyan szakma, mint a műszaki menedzser. A műszaki menedzsernek tudnia kell, hogy épül fel egy ház. Hogy kell átfogni, átlátni ahhoz, hogy létrejöjjön a folyamat az első 1 Ft letételétől az épületig, és annak az eladásáig. A producernek ugyanezt kell tennie. 

Magyarországon ilyen nincs. Vannak nagyon ügyes emberek, akik pénzt tudnak szerezni, viszont a zenéhez nem értenek, valamint fordítva, vannak olyanok, akik értenek a zenéhez, de pénzt nem tudnak szerezni. Ehhez a szakmához eleve zenésznek kell lenni, aki igen jó menedzseri érzékkel rendelkezik.

PRAE.HU: A hamarosan megjelenő lemezed miatt vagy itthon.

Igen, a lemez címe Mi Padre. Emléklemez, elsősorban édesapámról szól. A stílusa megfoghatatlan, crossover, de mégsem, mert ez a fogalom is túl keveset takar a valósághoz képest. Végül is mindent magában tartalmaz, ami jó zene. A szolid blues, rock zenétől kezdve, a klasszikuson át, van benne R&B, flamenco, latin népzene. 

Sok zenész közreműködik a lemezen: Bogányi Gergely, Sárik Péter, Horváth Charlie, Király Linda, Kökény Attila, Egri János, Süveg Márk Akkezdet Phiai-ból, az Állami Hangversenyzenekar... hogy csak néhányat említsek. Összesen 110 ember szerepel a korongon. 

Forgattunk ehhez egy videoklipet is, ami a Mezzo TV-n fog menni, mely olyan egy kulturális csatorna, ami 52 országban fogható, s az átlag nézettsége 60 millióra tehető. Nagyon sajátos látásmódú videoklip lesz. 

Még folynak a munkálatok, azonban a hetekben elkészül a teljes anyag. Lesz egy próbavetítés is közvéleménykutatás céljából. Készül még két klip, az egyiket Balázs János, a másikat Bogányi Gergő fogja zongorázni.

PRAE.HU: Mióta készül a lemez?

Édesapám halála után írtam meg, egy pár hónap alatt a komplett anyagot. Készül amerikai, izraeli, spanyol, s ha minden jól megy, egy japán és egy belga lemezkiadás is. Az itthonira 18 szám kerül a magyar nyelvű éneklés miatt, a többire pedig 21-22 számot tervezek. A spanyol lemezen Nina Pastori és Isabella Hueva fog pluszban szerepelni. Lehetséges, hogy a spanyol koncerten még Isaac Delgado is közre fog működni.

PRAE.HU: Mikorra várható a megjelenés és lemezbemutató koncert?

Ha minden jól megy, október vége és november közepe között kerül a polcokra. Március 20-án a Művészetek Palotájában lemezbemutató, majd New York-ban, Tel Aviv-ban, és Barcelonában is lesz lemezbemutató.

PRAE.HU: Édesapádnak ajánlod ezt a lemezt. Tiszteletadásból?

Sokat tanultam tőle. A magyar pop és jazz zenei életnek a 70%-a, ahogy létezik és ahogy működik, az édesapámnak köszönhető.

Amellett, hogy Emerton-díjas, a Montreal-i jazz fesztivált először nyerték mint magyarok. Találkozott Ella Fitzgeralddal, s rengeteg híres zenésszel játszott, nem csak Európában. Nagyon sok ember köszönheti neki az életét. 

David Javori Mi Padre Opera Cafe


Ez nem csak a részemről tiszteletadás, hanem annak a 110 embernek a részéről is, akik játszanak a lemezen. Nagyon sok zenekar van, aminek a tagja vagy édesapámhoz járt zenekari gyakorlatra, vagy a dobosuk tanult nála. 

Nyílván a kortársak közül már vannak olyanok, akik nem így gondolnak rá vagy nem így beszélnek róla, ám a többség tisztában van ezzel és tudja, hogy mit köszönhet neki.  

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Ruprech Barna --


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés