Mostanában sokat forgott a sajtóban Nádas Péter neve. A Nobel-díjjal kapcsolatos találgatásokon és későbbi csalódáson kívül közelgő születésnapja miatt is. Több tucat köszöntővel ünnepelték már eddig is a hetvenedik évébe lépő írót, születésnapján pedig közel százötvenen gyűltek össze a Petőfi Irodalmi Múzeumban, megtöltve mindkét barokk termet. A születésnapi kiállításmegnyitóra az író nem jött el, ami stílusos volt annak fényében, hogy a kiállítást megnyitó Földényi F. László a képek fő jellemzőjeként mindig a hiányt, és valaminek a körülírását határozta meg.

E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója tolmácsolta a kiállítás kurátora, Bazsányi Sándor szavait, és bemutatta Nádas Pétert, a fotóst. A közönség hallhatott egy régi világról, ahol egy lap eltartotta a fotósát, a művészet mesterről tanítványra hagyományozódott, és a fotóripoterkedésnek presztízse volt. Ez kinek újdonság, kinek visszaemlékezés volt, hiszen a közönség soraiban egyaránt ott ült az unokák és a nagyszülők generációja is. Nádas Péter a Nők Lapjának fotózott, a Nők Lapja akkori számaiban még nem feltárt mennyiségben jelentek meg képei. A képek szerepének fölértékelődése az irodalmi szövegek kísérőjeként teret nyitott a különböző műfajok összefésülésére, erre példa Nádas Saját halál című kötete a közel száz körtefa fotóval, mely sorozat darabjaival a kiállításon is találkozhattunk.

október 14.

Saját halál

Györe Balázs

közönség

közönség

árnyak

Földényi F. László megnyitóbeszéde elméletibb, és líraibb volt, a művészet több területéről, többek között a festészetből hozott példákkal láttatta a Nádas-fotók világát és érzékenységét. Monet szénakazlain olyan fény-árnyék játék valósul meg, ami nem törődik a kontúrokkal, s ami miatt nem is lehet egyértelműen kivenni az ábrázolt tárgy alakját. Ugyanezzel a funkciót figyelmen kívül hagyó, csak egy bizonyos részletre koncentráló magatartással közelít a Nádas-kép is a világhoz. Nincs környezet, csak kivágott látvány, megszűnik a periférikus látás, és ami marad, az a hiány. Ez a tárggyal szemben hatalmas alázatot követel. A kávéscsésze misztériuma, a szekrényre vetülő emberi árnyék anyagszerűsége egyaránt a fény megfoghatatlanságából és felfoghatatlanságából ered. A Nádas-képek olyan képek, melyeket akár szabad szemmel is láthatnánk környezetünkben, mégsem látunk. Nem nézünk direkt, csak észrevesszük azt, ami a szemünk elé kerül. Ezzel szemben a Nádas-fotók túlvilági figyelemről árulkodnak, mintha a világűrből nézne alkotójuk.

"Meglehet, nem tudjuk, hogy a háromdimenziós világ hány dimenziós világból van látványként kiszakítva, de azt azért tudjuk, hogy valaminek a látszatában élünk, mégha egy életen át nem is tudunk e látszat mögé bepillantani, mert nincs mivel. Se szervünk hozzá, se műszerünk." Idézte Földényi Nádast.

A fölszólalások között Lukács Miklós cimbalomművész játéka töltötte be a termeket. A megnyitó után a vendégek pezsgővel koccintottak az író születésnapjára, hosszú sor kígyózott be a kiállítás két termébe, ahol kisebb csoportokba verődve beszélgettek a magyar kultúra élvezői és művelői, a legkülönfélébb emberek, csupa illusztris személyiség. A hangulat pedig valami régre visszanyúló komolyságból táplálkozott. Elvégre csupa kedves ismerős gyűlt össze koccintani, és ebben az esetben a szó szoros értelmében Nádas Péter tiszteletére.

A kiállítás két termet töltött meg, az elsőben téma szerint szociofotók és csendéletek, portrék, életképek kaptak helyet, a másodikban pedig egy sorozat: a Világló részletek, három polaroid miniatúra és Gombosszeg környékéről készült képek.

Forgács Péter

Bazsányi Sándor

Az első teremben helyezték el a körtefáról készült sorozat néhány darabját is, melyek fölött a következő idézet olvasható: "Ugyanabban a fényben kétszer nem fürösztheted meg arcodat. Akahito egyszer egy kerek éven át, minden nap többször, ugyanarról a helyről egy öreg fát fényképezett. El nem mozdult mellőle, mégsem sikerült egy év alatt két egyforma képet csinálnia." (Nádas Péter: Világló részletek). Az idézetek mintegy sorvezető segítenek belefogni a képek értelmezésébe, anélkül, hogy behatárolnák a lehetőségeket. A portrékon föltűnik Örkény István, Pilinszky János, Jancsó Miklós is.

A második terem Világló részletek című sorozata már a "fény igazságát" hordozza, ahogy Földényi F. László fogalmazott, s némi platóni kitekintéssel a valóság hasadékán átszüremlő, azonban megfoghatatlan világot. Ezek a képek a kiállítás legletisztultabb képei. Nehéz eldönteni, hogy az emberek és az alkalom által teremtődött atmoszféra volt-e az oka, vagy a képek önmagukban ilyen erősek, de az volt az érzésem, hogy minden részletükkel csöndet és tiszteletet parancsoltak, szinte szigorúan. De nem valami elvárás, vagy emberi törvény tükrében, hanem inkább abból kifolyólag, hogy a kávé fekete, az asztallap pedig szálkás és durva felületű.
 

Nádas Péter jelen volt, és nemcsak hiányában, hanem képeiben is.

Fotó: Káldy-Kovács Sára