Egy sor akciófilmben tűnt fel tökös akcióhősként, hol árnyaltabb (Fehér pokol), hol kevésbé árnyalt (A szupercsapat, Ismeretlen férfi) szerepben, miközben továbbra is rendszeresen magára ölti a jóságos apaszerepeket is (Zeusz A titánok harcában és haragjában, Aslan hangja a Narniában, Shane admirális a Csatahajóban). Az Elrabolva-fanatikusoknak azonban mostanáig kellett várniuk a folytatásra.

Az előző részben a Neesonnak az albán maffiával gyűlt meg a baja, akik Párizsban rabolták el a vérprofi ex-CIA ügynök egy szem lányát. Neeson bepipult, megkereste a szerencsétlen maffiózókat, és válogatott eszközökkel küldte őket a túlvilágra, majd könnyes örömmámorban vitte haza a sokkot kapott lányt elvált feleségéhez. Az Elrabolva első részében tehát egyszerre teljesült be az amerikai álomkép két megingathatatlan illúziója: a meghátrálást nem ismerő önmegvalósító ember fellépése (ennek legnyilvánvalóbb interpretációja az akcióhős, akin nem fog a golyó), és a társadalom alapját képző szerető család minden áron való összetartása (még akkor is, ha a szülők történetesen már elváltak).

A folytatás sem változtat a bevált recepten, ugyanolyan nyers, sablonos és buta film, mint elődje, de ettől még lehet érte rajongani, hisz a ráncos homlokú ex-CIA ügynök semmit sem puhult az eltelt időben. Az albánok pedig semmit nem tanultak az előző részből, és ismét emberrablásra adják a fejüket, ezúttal magát Neesont akarják elrabolni, és egy ideig sikeresnek is látszik az akciójuk. Mi azonban már a legelején tudjuk, hogy nem sokáig.

Középkorú akcióhősök reneszánszát éljük, hisz az elmúlt évtizedekben szőrtelenített nyámnyila akciófigurák kihívták maguk ellen a ’80-90-es évek akció szörnyetegeit, akik ismét megmutatják a dalolászó kiscserkész tini hősöknek, hogy nem a szép szavak és a belőtt séró teszik a férfit, hanem a tesztoszteron! Ez a nyers erő pedig akkor sem száll el az amerikai mozisztárok lelkéből, amikor esetleg már túl vannak a 60-on.

Az Elrabolva-filmeket ettől függetlenül még mindig lehet utálni azért a töménytelen giccsért, amit az alkotók kötelező elemként tuszkolnak beléjük. Ezek a filmek nem azoknak készülnek, akik délutánonként a brazil szappanoperákkal mulatják az időt, így aztán a könnytől túlcsorduló összeölelkezések zavaróan kilógnak. Lehet utálni az Elrabolvát körülvevő kultuszt is, hisz Schwarzenegger Kommandója például százszor jobban csinálta ugyanezt, csak hát a mai generáció sem nőhet fel 20-30 éves filmeken. Lehet utálni a trendire fazonírozott vágástechnika miatt, ami annyit takar, hogy semmit sem lehet látni egy ökölharcból, és lehet még utálni a humor miatt is, ami néhol már inkább kínos, semmint vicces, továbbá ott vannak azok az idegesítő bújtatott reklámok is... 

De ami a legfontosabb, hogy nagyon lehet szeretni, Liam Neeson miatt.

Elrabolva 2. (Taken2), 2012
Rendezte: Olivier Megaton
Forgatókönyv: Luc Besson & Robert Mark Kamen
Szereplők: Liam Neeson, Maggie Grace, Famke Janssen
Forgalmazza a Pro Video Film