PRAE.HU: Legújabb rendezésed több szempontból is rendhagyó: egyrészt nem egy konzerv dráma, hanem a világirodalom egyik legnagyobb regényének adaptációja. Másrészt a színészek választottak téged, nem pedig te a színészeket.

A Karamazov testvérek eredetileg Lazók Mátyás, a Szegedi Nemzeti Színház egyik színészének projektje volt: ő írta a pályázatot, ő rakta össze a költségvetést, és ő hívta meg a másik három színészt a produkcióba, akik az osztálytársai voltak a Színművészeti Főiskolán. Nyilván nagy sportteljesítménynek számít ezt a regényt színpadra állítani, de elsősorban nem ez a fajta kihívás érdekel bennünket. Azt sem mondanám, hogy az irodalom felől közelítettük meg a dolgot.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a színészek elolvasták a Karamazov testvéreket, és sok szempontból magukra ismertek a regényben. Most nem konkrét szereplőkre, eseményekre vagy motívumokra gondolok, hanem a regény világára és szellemiségére: a Karamazov ellentmondásosságában, vadságában, ösztönösségében és ziláltságában találtak rímeket a saját életükre. Éppen ezért olyannyira személyesnek érezték Dosztojevszkij regényét, hogy megszületett bennünk a vágy: ebből előadást kell csinálni.



PRAE.HU: Ha elvállaltad a rendezést, gondolom, te is találtál benne valami személyeset.

Igen, rengeteget. A Karamazov testvérek óriási szövegmennyiség, egy végtelenül gazdag anyag, aminek megvannak a maga fényes és árnyékos oldalai. Dosztojevszkij regénye alapvetően sötét történet, mert apagyilkosságról szól, őrültek, epileptikusok, pszichopaták, vallási tébolyban szenvedő emberek szerepelnek benne. Mindehhez mégis egy nyitott, nagyon személyes és laza elbeszélői hang társul, ami a maga humorával ellenpontozza a sok sötétséget. Ebből az összetettségből fakadóan szerintem bárki találhat személyes vonatkozásokat ebben a regényben.

PRAE.HU: Több dramatizált változata is létezik a regénynek, de ti magatok gyakorlatilag a nulláról indulva adaptáltátok. Hogyan zajlott ez a folyamat? Hogyan küzdöttetek meg ezzel a szövegmonstrummal?

Legtöbbször a három fő karakter, az ösztönember, a vallásos ember és az észember felől szokták megközelíteni a regényt. Ennél azonban sokkal több témáról és jóval bonyolultabb szerkesztésről van szó. Mivel ők hárman testvérek, a felszínen hiába különböznek egymástól, a földszagú, pogány karamazovi őserő összeköti őket. Aljosa hiába szerzetesjelölt, ugyanaz a pusztító erő működik benne is, mint az apjukban és a testvéreiben. Minket alapvetően az érdekelt, hogy mi az az ösztönös erő, ami az önpusztítás felé viszi az embert, ki hogyan küzd meg, vagy éppen nem küzd meg a benne lévő sötét oldallal.

Ki mibe őrül bele, és ki hol bukik el? Mindez számunkra sokkal izgalmasabb volt a megszokott téziseknél. Természetesen a regényben szereplő nagy filozófiai viták önmagukban véve nagyon érdekesek, de ezeket is inkább az emberi kapcsolatok, például a testvérek, és az apa közti viszony szempontjából közelítettük meg. A dramaturggal, Faragó Zsuzsával közösen írt jeleneteink gyakorlatilag a káoszból, a próbákkal egyidőben születettek. Először csak azt néztük meg, hogy mik azok a jelenetek, amik érdekesek lehetnek számunkra, és ezekből kiindulva született meg az előadás struktúrája.



PRAE.HU: Ha jól értem önkényesen kivonatoltátok a regényt?

Lényegében igen. Ez a mi személyes olvasatunk: a színészeké, Zsuzsáé és az enyém. Például a regény kulcsjeleneteként számon tartott Nagy Inkvizítor jelenetet kihagytuk az előadásból. Bennünket nem feszélyezett az értelmezési kánon, amely meghatározza, hogy a Karamazov testvérekben mi a lényeges. Ha valaki a Dosztojevszkij-regényt szeretné a maga teljességében, minden cselekményszálával együtt megkapni, az egész egyszerűen olvassa el. Szerintem fölösleges és érvénytelen lenne a regényt szolgai hűséggel jelenetről-jelenetre színpadra állítani.

Ez egy szelekciós munka. Van, hogy beleszeretünk egy jelenetbe, és azt mondjuk, muszáj beletenni az előadásba, mert annyira imádjuk. Közben arra nagyon figyelünk, hogy megtartsuk a helyes arányokat. Számomra fontos, hogy minden pontnak legyen ellenpontja, minden tézisnek legyen antitézise, minden hangulatelemnek legyen ellentétes hangulateleme. Leginkább az arányosságra való törekvés vezet bennünket, amikor arról van szó, hogy melyik jelenet kerüljön be az előadásba, és melyik ne.

PRAE.HU: Ezek szerint a karamazov igazi csapatmunka, azon belül is, hogy egy színházi előadást alapvetően nem magányos műfaj. A színészek milyen értelemben az alkotótársaid?

A színészeknek általábban könnyebséget jelent, ha megmondják nekik, hogy merre nézzenek, hol és hogyan álljanak, amikor elmondanak egy mondatot. Ha ezt a kreszt a kezükbe adod, onnantól kezdve biztonságban érzik magukat: tudnak mibe kapaszkodni, tudnak dolgozni. A ritka kivétel ezzel szemben azt szereti, ha a rendező békén hagyja, és csak a legszükségesebbeket mondja el neki. Én alapvetően az a típusú rendező vagyok, aki nem szereti egyből lekottázni a dolgokat. Persze ettől függetlenül vannak olyan próbafolyamatok, amikor egyből mindent be kell állítani.

Engem egy jelenetben leginkább az izgat, hogy mi van a mondatok mögött, a szavak szintjén túl valójában mi történik két ember között. A próbafolyamat kezdetén mindig ebből indulok ki. Ezek a helyzetek határozzák meg nálam az előadás struktúráját. Ezen belül már teljesen mindegy, hogy éppen a színésznek, vagy nekem jut-e eszembe használható ötlet. Egy próbafolyamat közben akkor érzem jól magam, ha mindenkinek tele van a feje gondolatokkal, amik folyamatosan túlhabzanak. Úgy gondolom, nekem leginkább az a feladatom, hogy mindennek keretet adjak.



PRAE.HU: A karamazov előadás esetében mik ezek a keretek?

Nem kronologikusan vezetjük a történetet, hanem három nagy téma köré csoportosítjuk. Az előadás lényegében három nagy kulcsjelenetből áll, amelyekből elágaznak kisebb jelenetek. Az első a család témát járja körül, a második leginkább a kolostorról szól, a harmadik pedig maga a gyilkosság. Az egyik "szellemi keretünket" már a legelején létrehoztuk, amikor megállapodtunk abban, hogy nem csinálunk krimit a Karamazov testvérekből: nem az lesz a központi kérdés, hogy ki ölte meg Fjodor Pavlovicsot, hiába erről szól az összes Karamazov-adatpáció.

PRAE.HU: A színészek által írt dalok mikor és hogyan kerültek az előadásba? Azt mikor döntöttétek el, hogy ez egy zenés előadás?

Ez valamiért evidens volt. Már a próbafolyamat elején éreztük, hogy bizonyos helyeken jól jönne egy dal. Sokszor előbb megvolt a dal, mint a helye az előadásban. Például találtunk a YouTube-on egy nagyon vicces japán dalt, amit hallás után lefordítottak magyarra. Ez ugyanaz a játék, mint a "Komám, Tajvant el ne lopd." Ennek a japán dalnak az a refrénje, hogy "Aligátor kutyám lesz", ami annyira tetszett, hogy muszáj volt valahol helyet keresni neki a darabban.

Ezután találtunk egy cikket az interneten egy öreg krokodilról, amit már ehhez a dalhoz tudtunk csatolni, így kialakult egy szórakoztató krokodilos blokk a darabban. Ebből is látszik, nagyon szabad az előadás szerkezete és gondolkozása: gyakorlatilag bármi belefér. Rendezőként nagyon tetszik, hogy a színészeknek nem a direktségre jár az agyuk, hanem a dalokkal új ablakokat nyitnak meg, amik kitágítják a jelenetek értelmezési lehetőségeit.

PRAE.HU: Az Aligátor kutyám lesz című dal valóban nagyon vicces. Ezzel (is) próbálták a darab sötétségeit árnyalni?

A megszokott olvasattal ellentétben szerintem nincs mit árnyalni, mert ennek a regénynek már az első mondata nagyon humoros. A Karamazov testvérek főként nyelvezetében vicces regény, aminek megvan a maga iróniája. Sőt, Dosztojevszkij kimondottan pofátlan, és nagyon játékos. Szeretné minden lehetséges alkalommal megvezetni az olvasót. Mi kimondottan kerestük a humort ebben az előadásban, amit valójában nem nagyon kellett keresni, mert már a szerző előszavában benne van. Például egy komplett kabaréjelenet is szerepel a regényben. Már csak azért is szerettük volna kiemelni a szórakoztató vonulatot, mert ezt emelik át a legritkábban az adaptációk során. Ezt a regényt valójában egy végtelenül izgalmas ember írja, akiben a nagy sötétségek mellett megfér az általános derű: olyan, mintha valaki ráérősen sztorizgatna a fotelből.

karamazov

Dmitrij Karamazov: Adorjáni Bálint
Ivan Karamazov: Orosz Ákos
Aljosa Karamazov: Lazók Mátyás
Fjodor Pavlovics Karamazov - Szmergyakov: Jankovics Péter

Dramaturg: Faragó Zsuzsa
Dramaturgasszisztens: Bíró Bence e.h.
Látvány, jelmez: Lisztopád Krisztina
Versfordítások: Hercsel Adél, Szálinger Balázs
Rendezőasszisztens: Juhász Gabriella

Rendező: Laboda Kornél

Bemutató: 2012.október 15.
MU Színház