Soha rosszabb helyet könyvbemutatókra! A fogadóterem tágas, a székek kényelmesek, és lehet gyönyörködni a mennyezet díszítéseiben. Persze, mi nem érünk rá gyönyörködni, ugyanis a Krúdy-könyvbemutató – a kis számú jelenlévő óriási szerencséjére – egészen izgalmasra sikeredett.

Kezdjük ott, hogy cirka tíz évvel ezelőtt egy messzi-messzi galaxisban néhány irodalmár megőrült. Fogták magukat és megőrültek, aztán összeültek egyeztetni, és kisült, hogy mindannyiuk súlyos rögeszméje, hogy Krúdyt ki kell adni teljesben. Krúdy összest akartak. Hála a hazai lélekgyógyászat hiányosságainak, nem sikerült őket kigyógyítani, talán meg sem próbálták a kezelést, a kecskeszakállas doktorok lemondóan legyintettek: reménytelenek. Így történhetett, hogy körülbelül tíz év alatt elkészült ez a hatalmas munka, megszületett a honi könyvkiadás és filológia réges-régi, és nagyon kínos adóssága: a teljes Krúdy. Kábé ötven kötet várható, ha nem tévedek, és maga a kiadás is 12 évig fog nyúlni, hatalmas munka volt és lesz is, úgyhogy köszönjük ezt meg szépen ennek a néhány őrültnek. Egyébként nem én vagyok ilyen vicces, sem ilyen tiszteletlen: a szerkesztők maguk nevezték önmagukat őrültnek amiatt, hogy ebbe az egészbe képesek voltak belevágni…

Szóval itt ültek velünk szemben az őrültek: Bezeczky Gábor irodalomtörténész, sorozatszerkesztő; Kelecsényi László irodalomtörténész; sorozatszerkesztő, Mészáros Sándor pedig a sorozat kiadóját, a Kalligramot képviselte.

Fenyő Ervin, színművész Krúdy szövegeket olvasott fel időnként, míg Tábori László író az est moderátora volt. Bele is csaptak rögtön a lecsóba, vagy hogy stílszerűek legyünk, a kispörköltbe. Azzal kezdték, hogy a magyar kultúra nagy-nagy szégyene, hogy nincs teljes Krúdynk. A két félbemaradt „teljes Krúdy” még filológiailag sem megbízható, és körülbelül 3000 Krúdy szöveg várakozik kiadatlanul arra, hogy végre az olvasók ízlelgessék őket. Ahogy Bezeczky Gábor fogalmazott: „a Krúdy-színvonalú íróink közül Krúdy áll a legrosszabbul kiadottság dolgában.”

A helyzetet súlyosbítja, hogy Krúdyról rengeteg hamis közhely van forgalomban, és nem vettük még a fáradságot, hogy ezeket szépen, módszeresen kirugdaljuk, kitakarítsuk a köztudatból. Így marad a kultúra átlagfogyasztójának a „gordonkahang”, meg „az alkoholista bohém” figurája, meg a szentimentális szecessziós giccs, amire a Huszárik-film is rápakolt egy jó púpozott evőkanállal. „A ’gordonkahang’ egy csapda, ugyanúgy, mint a gasztrokrúdy” - mondta Kelecsényi László, de úgy általában elmondható, hogy mind Bezeczky, mind Mészáros, mind pedig Kelecsényi a falra tud mászni ezektől az állatságoktól, ezektől az idegesítő Krúdy-félreolvasásoktól, melyek kiagyalóit és továbbterjesztőit szerintük szigorúan büntetni kéne. Az azonban, hogy ezekkel a tévhitekkel leszámolunk, szerencsére még nem jelenti azt, hogy a Krúdy-jelenség elveszti varázsát, Krúdy körül így is rengeteg izgalmas rejtély gomolyog, ugyanakkor egy hatalmas író volt, úgyhogy itt az ideje rendet rakni.

Nem tudják például a kutatók, hogy Krúdy mikor írt, hogyan tudott ennyit írni. Bezeczky Gábor elmondta, hogy Krúdy terjedelmes életművét fele annyi idő alatt hozta létre, mint Jókai a sajátját. Ez azért nem semmi, és ha utánaszámolunk – illetve mi nyilván nem, de a kutatók ezt megtették, hiszen őrültek –, akkor kijön, hogy naponta 16 oldalt kellett szülnie átlagban. Na most, aki írt már valaha is, tudja, hogy az egyéb elfoglaltságok mellett igen nehéz 16 oldalakat írogatni úgy, hogy át se nagyon nézzük, és mégis, szinte tökéletes legyen. Ugyanis Krúdy, miután megírta őket, keveset javított a szövegein. És ehhez tegyük hozzá, hogy a közvélekedésben az tapadt meg makacsul, hogy Gyula bátyánk „egyéb jellegű elfoglaltsága” jórészt az elkötelezett piálás volt óbudai, meg egyéb kiskocsmák kockás abrosza mellett, fölött, alatt. Szóval vagy nagyon bírta a szeszt, vagy egy újabb legenda mehet a legendák szemétkosarába: „a romantikus tabáni bohém” Krúdy mítosza.

Annak nagyon örülök, hogy Mészáros Sándor bölcsész létére felvetette Krúdy „műveletlenségének” kérdését. Vagyis, hogy kimondta, hogy a műveltség nem sok mindent jelent egy írónál. (Úgy általában sem, de ez most mellékes.) Vannak roppant művelt rossz írók, és vannak kevésbé művelt jó írók, utóbbiak halmazában találjuk például Krúdyt is, akiről tudjuk, hogy nem volt óriási könyvtára, nem fordított görög klasszikusokat, és igen ritkán értekezett kurrens filozófiai problémákról.

Jó ötlet volt Kelecsényi Lászlótól, hogy nem a klasszikus Krúdy-szövegekből válogatott Fenyő Ervinnek felolvasásra, hanem a szinte ismeretlen fiatalkoriakból. Krúdynak ugyanis már 14 évesen jelentek meg írásai, 16 évesen pedig egészen élvezetes pesti életképeket írt – ezek körül is sok a rejtély, mint ahogy Krúdy egész élettörténetében több a homályos pont, mint gondolnánk. Kelecsényi és Bezeczky például Krúdy némelyik útirajza kapcsán fölvetette azt a kérdést, hogy vajon utazó, vagy egy olyan zseniális hazudozó volt-e Krúdy, aki sehol nem járt ugyan, de azért pompásan megírta, mintha...

És ha már utazás – tettünk egy izgalmas kitérőt az Álmoskönyv felé is Kelecsényi László vezetésével. És egy újabb jó hírbe botlottunk: Krúdy soha nem vette komolyan az álomfejtést, csak pénzért foglalkozott vele. Persze jellemző, hogy az anyagi kényszerből írott Álmoskönyve máig a legnépszerűbb műve.

Az egyik legkínzóbb probléma Krúdy exportálásának problémája. Szilasi László írta még régebben, hogy Krúdy igazi hungarikum, mint a szürkemarha, meg a tokaji. De ha ilyen jelentős író, akkor miért nem tudtuk eddig megismertetni a nagyvilággal? Azért, mert bénák vagyunk – csapták arcunkba a krúdyológusok a kíméletlen igazságot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fogadótermében. Még itthon sem fektetünk Krúdyba elég pénzt és energiát, nemhogy a külföldi megismertetésére. Az, hogy van egy-két fordítás? Ne tréfálkozzunk, ez nem sokat nyom a latban.

Az est utolsó részét beárnyékolta, hogy a moderátor, Tábori László egyre jobban szétesett. Párhuzamosan motyogott Mészáros Sándorral, ami mindenkit idegesített, beleértve Mészárost is, majd a legizgalmasabb témát – a Krúdy és a Huszárik-film kapcsolatát – rombolta széjjel csak azért, hogy megbüfiztesse a közönséget. Őszintén szólva, mi azért jöttünk, hogy a Krúdy-kutatók véleményét hallgassuk meg a nagy ászról, nem pedig a közönség kérdéseit, amit egyébként egy percben le is lehetett tudni. Ha meg a közönség idő hiányában nem tudta volna föltenni a kérdéseit, hát van egy olyan gyanúm, hogy nem dőlt volna össze a világ. Én biztos nem vonultam volna másnap tüntetni amiatt, mert a szakállas úrban bennszorult egy kérdés.

Ja, igen: ismeri Ön Szalon Mimit? Nem? Akkor olvasson Krúdyt!