Christian Petzold, generációjának talán legelismertebb német rendezője, a "berlini iskola" vezéralakja szívesen szervezi sorsfordulók, személyes válságok, fontos magánéleti döntések köré a filmjeit. A Kóbor szellemekben egy anya azt hiszi, régóta keresett lányát találta meg, de a kapcsolat a semmibe vezet, az enigmatikus kifutású Yellában egy fiatal férjes asszony próbál új életet kezdeni egy másik férfival, a Yerichow-ban egy szerelmi háromszögviszony torkollik tragédiába. A Barbara főhőse, a politikai elővigyázatosságból vidékre helyezett, autonóm személyiségű, humánus doktornő is határhelyzetbe kerül: két férfi, két ország − az NDK és az NSZK −, lényegében két élet között kell választania. A film ennek a döntésnek, pontosabban egy már meghozott döntéssel ellentétes döntés megszületésének, azaz egy 180 fokos lélektani fordulatnak a krónikája. A kamera szinte folyamatosan követi a címszereplőt, a több korábbi Petzold-filmben is főszereplő Nina Hosst, aki aurát teremtő, nagyszerű színészi munkájával uralja a vásznat.



A lassan kibontakozó szüzsé körülbelül a film feléig nyitott: fordulhatna a cselekmény kórházi orvosdráma, történelmi ügynökfilm vagy szerelmi melodráma irányába is. Petzold az alaphelyzet felvázolásának késleltetésével, a rejtélyesnek ható cselekményelemekkel sikeresen teremt suspense-t, bár az elhallgatásra épülő elbeszéléstechnika egy idő után megbosszulja magát: érdeklődésünk a film félideje táján lankadni kezd. Ekkor viszont szerencsére bekövetkezik a cselekményszálak rendezése, az alaphelyzet tisztázása: egy szállodai jelenetben (spoilerveszély a cikk végéig!) Barbara nyugat-német szerelme részletes disszidálási tervvel áll elő. Úgy tűnik, az orvosnő vállalja a szökést, a fojtogató, megalázó diktatúra helyett az NSZK-t és szerelmét választja. Ez látszik logikusnak, lélektanilag indokoltnak, vagyis a film folytatódhatna akár a szökés kivitelezésével is. Látszólag valóban ez történik, Barbara előkészíti a menekülést, ám egyre inkább úgy sejtjük, végül mégis maradni fog. A menekülés filmje a szemünk előtt alakul át a maradás filmjévé. Átértékeljük mindazt, amit a hosszas előkészítés során Barbara és új kollégája, André viszonyáról megtudtunk, egyre elképzelhetőbbnek tűnik, hogy a két ember közel kerülhet egymáshoz, és egyébként is szaporodnak a lelki és erkölcsi indokok, amelyek a doktornő NDK-ban maradása mellet szólnak. A történet kimenetele legkésőbb a szállodai jelenettől kezdve sajnos megjósolható, de az alkotók mentségére szóljon, hogy ez nem von le túl sokat a továbbiak szinte zsigeri izgalmából. Érezzük, hogy a doktornő mégsem menekül el az országból, de látni akarjuk, hogyan és miért nem.



Petzold egy rendkívül tudatosan kimunkált, ismétlésekből, tükrözésekből építkező forgatókönyvben helyezi el Barbara történetét. A míves építkezés eredményeként egymást erősítően kapcsolódnak össze hiány és fölösleg nélküli egésszé a cselekményszálak, motívumok. A főbb szereplők többszörösen párhuzamba állítódnak, egymás tükörképeivé válnak: miután Barbara a kórházban orvosi védőszárnyai alá vesz egy fiatal lánybeteget, André ugyanezt teszi egy agysérült fiatalemberrel. Barbara és André azonban nemcsak egymás tükörképei, hanem mindketten tükörképei az általuk kezelt fiataloknak is. Barbara az országból menekülne, hozzá hasonlóan nonkonform betege, Stella a javítóintézetból szökik meg. André vonzódik Barbarához, de nehezen teremt vele kapcsolatot, ahogyan a beteg Angelo is nehezen kommunikál a barátnőjével.



Barbara döntése nem önfeladás, nem is önfeláldozás, hanem önmegtalálás. Részben tudatos, részben ösztönös, egy autonóm személyiség szakmai hivatástudatának, humánus etikájának, újonnan kibontakozó szerelmének és a körülmények alakulásának a következménye. Petzold korábbi filmjeivel ellentétben a Barbara határozottan optimista kicsengésű, mert azt állítja, hogy nehéz körülmények között is adódhat lehetőség jól dönteni, a könnyebb és kézenfekvőbb helyett a helyesebbet választani. De Petzold azzal is tisztában van: a legjobb döntésünk is szinte mindig fáj valakinek.

A film elején, egy gerincinjekció beadásakor elhangzik: "Ez nagyon fog fájni, de meggyógyulsz." A film végére nyilvánvalóvá válik, hogy a címszereplő, akárhogyan dönt is, egy férfinak mindenképpen szenvedést okoz. Ez a tudás teszi a Barbarát illúziómentesen szép filmmé.


Barbara
Színes, feliratos, német filmdráma, 105 perc, 2012
Rendező és forgatókönyvíró: Christian Petzold
Szereplők: Nina Hoss (Barbara), Ronald Zehrfeld (André), Jasna Fritzi Bauer (Stella), Deniz Petzold (Angelo)
Bemutató dátuma: 2012. október 4.
Forgalmazó: Cirko Film