Paulovkin Boglárka grafikus, könyvtervező vállalta a moderálást, meghívott vendégei Pásztohy Panka és Takács Mari illusztrátorok, valamint Banyó Péter, a Pozsonyi Pagony tulajdonosa és Tsík Sándor, a Csimota Kiadó szerkesztője, tulajdonosa voltak.

Boglárka erős tempójú beszélgetést diktált, nem volt helye mellébeszélésnek, anekdotázásnak, amiért hálásak lehetünk. Kíváncsi lettem volna még a többnyire fiatal (grafikus) közönség felmerülő kérdéseire, de arra már nem volt lehetőség, nem jutott rá idő.

Balról jobbra: Tsík Sanya, Pásztohy Panka, Banyó Péter, Takács Mari

A témafelvetés
alapját az Illusztrátor Pajtások erre az alkalomra írt és valós élethelyzetek szülte hozzászólásai adták.

"Jó lenne végre KIMONDANI dolgokat, amiket valahogy évek óta kerülgetünk. Mellébeszélünk, elmosolygunk, elsmúzolunk... Pedig a szakma érdeke lenne, hogy bizonyos kérdésekben tiszta víz kerüljön a pohárba..."

Paulovkin Boglárka maga is elismert könyvtervező-grafikus, aki tanítja is a szakmát. Tapasztalt a gyerekkönyv-illusztráció terén (többek között szerzői könyvei is vannak: A katicabogár elveszett pöttyei, Róka és Egér új otthont keres, Elbújtam – Guriga kalandjai), de személyében, mint említette, a Pajtásokat is képviseli, az általuk felvetett nagyon fontos szakmai kérdésekre is várta és többnyire meg is kapta a válaszokat.

In medias res
A szokásos álmosabb első körkérdés helyett mindjárt azzal kezdtünk, hogy ki-ki felsorolta kedvenc illusztrátorait. Megtudtuk, kiért lelkesedik Tsík Sándor (Csimota): "Én nem Tsík Sanya vagyok, én Dezső Andrea-rajongó vagyok", kik a kedvenc szerzői Banyó Péternek, a Pagony Kiadó tulajdonosának (Baranyai András és Peter Sis, többek között), kiket tart nagyra a két meghívott illusztrátor, Pásztohy Panka (például Craig Thompson) és Takács Mari (a portugál Eva Mejuto és Sergio Mora és a francia Rebecca Dautremer).
És ezzel benne is voltunk a sűrűjében.

No problem
Kimerítő és informatív beszélgetést hallhattunk, amelyből megtudtuk, hogy a gyerekkönyvekben érvényesíthető design és szépség iránt mennyire elkötelezett a Csimota Kiadó, hallhattunk a Pagony nyitottságáról és alkuképességéről, a két meghívott illusztrátor sikereiről és némely nehézségéről. Érdekes és jó érzés volt, hogy végre nem panaszáradatot hallhattunk arról, mennyire meg nem értettek a mai grafikusok, mennyire nincsenek megfizetve, mennyire nem tudnak lehetőséghez jutni. Egy kicsit azt is lehetett érezni, és erre Tsík Sanya egy mondatban utalt is, hogy talán nem azok a kiadók és grafikusok vannak itt, akikkel igazán gond van, illetve akiknek gondjaik vannak.



A gyerekkönyveket képviselő két jelenlevő kiadó, a Pagony és a Csimota a kortárs magyar gyerekkönyvkiadás két zászlóshajója. Eltérő stílusjegyekkel, de mindketten erős portfólióval, igényes gyerekkönyvekkel. Különbséget talán üzleti gondolkodásmódjukban találni, a kevesebb munkaerőt foglalkoztató Csimota sokkal inkább megengedhet magának nullszaldós, sőt előre láthatóan veszteséges, de művészi tematikájú könyveket, míg a Pagony üzleti modellje ezt nem engedi meg, ott többségben vannak a népszerű, sikeres sorozatok. Banyó Péter nyilván a legutóbbi szimpózium parázs vitájára utalt, amikor most ismét megemlítette, hogy sikerkönyveik teszik lehetővé a tömegigényt kevésbé kielégítő, kísérletezőbb könyveik megjelenését.

Pásztohy Panka és Takács Mari illusztrátorokat talán nem kell bemutatni a prae.hu olvasóinak. Mindketten befutott, sikeres grafikusok és mindketten szerencsésnek mondták magukat, hogy az őket megbízó kiadók többnyire szabadkezet adnak nekik. Nem nagyon szólnak bele az egyes munkafolyamataikba, elkészült munkáikba.

Borítókérdés
Ez alól csak a borító szokott kivétel lenni. A borító egyfajta plakát, amelynek el kell adnia a könyvet, mondta Banyó Péter, tehát a kiadói koncepció, az üzleti szempontok is szerepet játszanak a borító elfogadásánál. Felmerült náluk például, hogy el kell-e fogadni Pásztohy Panka Aprótörpe indiánok című könyvéhez készült sötét borítótervét. A sötét borító kiadói szemmel nem feltűnő, nem tud jól érvényesülni a boltok polcán vagy egy kirakatban. Egy könyvet pedig nem elég megjelentetni, hanem el kell tudni adni, ezt jól tudjuk. Kompromisszumos megoldás született: a sötét borító némi világítást kapott. Az első borítóterven még farkas is szerepelt, de ezt később leszedték. Volt olyan a Csimota borítótervei között (az éppen megjelenés előtt álló A világ összes kincse című könyv esetében), hogy az egyik első borítóterven még szerepelt a főszereplő kislány. A figurát aztán levették, mert nem szerették volna, hogy ez "lányos könyv" legyen.



A borító, jutott eszembe, olyan, mint egy zenemű nyitánya, sűríti mindazt, ami utána következik. Takács Mari említette a szokásos problémát, a borítótervek korai leadását. Panka számára is nagy nehézséget jelent előbb elkészülni a borítóval, mint a belső grafikákkal, mert először ki kell találnia az egésznek a világát, az alakokat, a formát, a színeket. Előbb együtt kell lélegeznie a szereplőkkel, és utána tud esszenciát átnyújtani a kiadó számára egy borító képében. Takács Mari hozzátette, a kiadó sokszor a katalógusok számára jó előre kéri a borítót, ami számára is nehézséget szokott jelenteni. Elmesélte, hogy volt "fehér korszaka", már ami a könyvborítókat illeti, és nem volt könnyű dolguk a kiadóknak vele (a kiadók irtóznak a fehér borítótól, egészen prózai okokból: mert könnyen piszkolódik), de sokszor keresztül tudta vinni a tervet (lásd pl. Friss tinta!, Egyszervolt).

Elég
Paulovkin Boglárka újabb provokatív kérdése következett: mikortól mondod azt mint illusztrátor, hogy mindez már vállalhatatlan?

Egyik megkérdezett grafikus sem volt szerencsére még ilyen helyzetben, amikor a legvégén kellett volna visszamondania a munkát. Olyankor, gondolkodott hangosan Takács Mari vagy nem vállalná a könyvben a nevét, vagy "egészen kicsi betűvel csak", vagy nem menne el a könyvbemutatóra…. De nála még ilyen nem fordult elő, hacsak nem korábban, a reklámgrafikusi pályája során. Panka már elkezdte volna mondani, mennyire meg van elégedve a mellette ülő Pagony Kiadóval, de Boglárka nem hagyta, hogy a beszélgetés elmenjen egy egymást dicsérő negédes stílusba. Neki, személy szerint mit jelentene egy ilyen helyzet, amikor lehetetlen feltételeket szabnak a kiadók. Panka elmesélte, volt pár eset, amikor a kiadó hozzáállása miatt nem lett a dologból semmi. Kértek tőle próbarajzot, nem is válaszoltak… De az baj, hogy sokszor neki kell figyelnie az újrakiadásokat és jelentkeznie a neki járó szerzői jogdíjért (royalty).



Piszkos ügyek
Pásztohy Panka azt hiányolta, hogy a próbarajzokért nem fizet egyetlen kiadó sem. Pedig lehet, hogy egy hétig is dolgozott vele, és ha mégsem fogadják el, még akár sokszori változtatás után sem, nem kap érte semmit, sőt még a kiadó csodálkozik, ha erre rákérdez. A szerződéseket mindenki szükséges nehézségnek tartja. Sanya szerint az az ideális, ha már az elején van szerződés, de ez náluk is a legritkább esetben szokott lenni. Panka a kiadók rémálma ilyen szempontból, mert ragaszkodik a részletes, 6-7 oldalas szerződésekhez, de a Pagonnyal már bizalmi a viszony, és lazábban veszik a papírformát.

Tsík Sanya kitért a kezdő szerzők és a kiadók közötti áldásos, de inkább talán áldatlan kapcsolatára. A régi szerzők sokkal alázatosabban viszonyulnak a saját könyvük kiadásához, mint a kezdők, akikkel a kommunikáció is meglehetősen nehézkes tud lenni. Persze, mert már betörtek, mondja maliciózusan Paulovkin Boglárka, de Sanya tromfol, nem arról van szó, hogy nem szeretik, ha pattog az illusztrátor, mert ez a dolga, de azt csinálja kulturáltan.



Megélhetés?
Takács Mari egyszer kiszámolta, mivel fél- vagy akár háromnegyed évet is dolgozik egy könyvön, számára a munkaóra a minimálbérnek felel meg. Banyó Péter bevallotta, hogy igazságtalan a rendszer, mert neki grafikára ugyannyi költsége van akkor is, ha az illusztrátor három hetet, meg akkor is, ha háromnegyed évet dolgozik. Mari hozzátette, valószínűleg nem tudna megélni ebből a díjazásból, ha nem lenne ott a hátteret adó párja. Pásztohy Panka számára kedvező fordulat akkor következett be, amikor évekkel ezelőtt elvállalt egy tankönyvet. Annak a jogdíjaiból és a további, külföldön megjelent könyveinek jogdíjaiból meg tud élni.

Meddig?
Szó volt még további műhelytitkokról: a Pagonynál kb. 1 évig készül el egy könyv a kézirat befutásától számítva. Érdekes, hogy a könyvhöz való kiadói viszony sokszor az eladási statisztikában is megmutatkozik. Jobban megy a könyv, ha szeretik a gondozói, a kiadó.

Mennyi?
A moderátor újabb kérdése a kiadói számok körül forgott. Az 59 milliárdos könyvforgalom mellett a gyerekkönyvkiadás 2011-ben 10 milliárd körül volt, ez elég magas arány. Boglárka bemutatott egy táblázatot a könyv árának megoszlásáról, amelyet a facebookon talált. Bár nem volt pontos, nagyjából tükrözi a valós számadatokat. Van, aki úgy gondolja, a 10% szerzői honorárium nagyon alacsony, de Banyó Péter szerint ez a nyugati sztenderd is. Szerzők és illusztrátorok náluk kapnak további royaltyt, azaz szerzői jogdíjat az eladott példányszámok után. Ez írónál 6%-kal indul, ami sávosan emelkedik minden egyes kiadás után, és illusztrátornál 2%, ami nem emelkedik, illetve a 2. kiadásnál fix díjjal szerződnek. Tsík Sanya kifejtette azon véleményét, hogy egy grafikusnak nagyobb esélye van külföldön munkát kapni, mint egy írónak.

Az említett kép

Mit még?
Boglárka utolsó körkérdése volt, hogy egy grafikus a könyvek illusztrálása mellett hogyan tud még pénzt szerezni. A moderátor említette az e-bookot, a különféle alkalmazásokat, de végül ezekről kevés szó esett. Panka francia megbízásait említette, Banyó Péter pedig azt, hogy ha egy gyerekkönyv, főleg, ha sorozat, sikeres, akkor az nem csak pár évig sikeres, hanem akár évtizedekig, és ebből az illusztrátor is profitál.

A beszélgetés után a belénk szorult kérdéseket felvethettük egy noteszen, ami körbejárt a végén, hogy akár egy következő kerekasztal témái lehessenek.

A programot a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége) szervezte.

Fotók: Szatyor Bár és Galéria