bezár
 

art&design

2012. 09. 28.
Kidobott tárgyaink új funkcióba öltöznek
Pieces/Elemek projekt a PLACCC fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyarországon még újdonságként hat az a fajta kísérleti installáció, aminek egy újabb darabját szeptember 23. és 28. között holland és magyar alkotók közösen készítettek el, majd mutattak be a város különböző pontjain. Az egyik délután belestünk az alkotói folyamatba és a Mikszáth téri műhelyben megnéztük, hogyan is készül ez a helyspecifikus installáció.
 Az alkotást a holland ReFunc csoport művészei, Az alkotást Jan Korbes és Denis Oudendij a holland ReFunc csoport művészei a Kukucska Gergely (D1618 Studio) építész által vezetett magyar alkotócsapattal közösen alakítják ki, kifejezetten a budapesti terekhez viszonyítva. Az öt nap során egy olyan köztéri alkotást kellett létrehozniuk, melyben nagyon fontos szerepet játszik a használhatóság. Az úgynevezett újrafunkcionálás módszerével dolgoztak tehát, melynek lényege, hogy a használt tárgyon nem végeznek túl sok átalakítást fizikai vagy kémiai beavatkozással, hanem igyekeznek azt megtartani eredeti formájában. Csupán annyi történik, hogy a szemétnek szánt tárgy új funkciót kap, és ezáltal visszakerül a világba. Ez a módszer tehát nem egyenlő az újrahasznosítással, ez az eljárás sokkal zöldebb, mivel nem használnak fel túl sok energiaforrást és a művek kialakítása során nem terhelik a környezetet. Az új funkcióval pedig arra kívánnak rávilágítani, hogy semmi sem egyértelmű és minden az értelmezésünktől függően lesz valamivé. Környezetünkben bizonyos tárgyak teljesen megszokottá váltak, természetesnek vesszük őket és nem gondolkozunk el azon, hogy mire lehetnének még jók. Az upcycling célja tehát, hogy felnyissa a szemünket.



A ReFunc csapat szeret eljátszani a váratlannal: egyfajta játékként kezelik az alkotási folyamatot, melynek végét ők maguk sem látják. Ők ezt a művészetet szemétépítészetnek nevezik, mely a design, a képzőművészet és az építészet határán mozog. Jan Körbes elmondta, hogy ezzel a módszerrel új életet tudnak adni a kiselejtezett dolgoknak azáltal, hogy meghallgatják történetüket és vágyaikat, kitalálják helyi és társadalmi kontextusukat, ez alapján pedig használatuk egy új módját tárják fel. Jantól megtudtuk, hogy ehhez elengedhetetlen az is, hogy a helyi alkotókkal maximálisan együttműködjenek és ötleteiket közösen alakítsák tovább. A hollandok szerint a magyar alkotók rendkívül motiváltak és rengeteg új ötlettel rendelkeznek, kifejezetten jó velük együtt dolgozni.



Az alkotás mögött nem húzódik meg mély koncepció, hiszen Jan szerint éppen elég az, ahogyan az emberek reagálnak ezekre az installációkra. Egyfajta városi kísérletezés ez, ahol a fontos lényegtelenné, a mellékes pedig lényegessé válik. Kukucska Gergely alkotási folyamata erős hasonlóságokat mutat a hollandokéval, így nem véletlen, hogy éppen az ő segítségét kérték e projekt megvalósításához. A D1618 Műhely 2009-ben létrehozott egy hasonlóképp készült installációt, mely során kidobásra ítélt műanyag kannákból állítottak elő köztéri kanapékat. 2010-ben Kukucska társával létrehozott egy Csendautomatát, melybe belépve megtapasztalhattuk, hogyan hat ránk az aktív csend a város nyüzsgő zajai közepette.

A mostani installációhoz kukákat, kidobott bicikliket és iskolai székeket használnak fel. A Pieces/Elemek nevet viselő projekt néhány darabját már mi is megtekinthettük – elkészült egy székekből összerakott, egybefonódó és a magasságokkal játszó padsor, de láttunk bicikliből és hulladékgyűjtőből összeépített guruló kukát, illetve a járókelők figyelmét leginkább felkeltő hulladékgyűjtőkből összerakott alkotást. Ez utóbbi esetén minden kukán volt egy lyuk, melybe akarva-akaratlanul belenézett, aki arra járt, ami Jan szerint nem jelent mást, mint hogy az emberek követik a tárgyak által diktált szabályokat.



Az elkészült alkotást szeptember 28-án avatják fel a Mikszáth téren, majd a város több pontján – főleg a 8. és 9. kerületek nagyobb terein – is bemutatásra kerül. A mozgó installációt végül a városnak adományozzák, hogy a fesztivál után se váljon belőle szemét, hanem új funkciójában használható tárggyá váljon.

A projekt különlegessége, hogy a létrejövő installációt a Bélaműhely együttes meg is zenésíti. A Bélaműhely 2007 óta működő formáció, amely ipari hulladékokból, kiselejtezett használati tárgyakból, hordókból, csövekből, bicikli és számítógép alkatrészekből és ehhez hasonló tárgyakból készít hangszereket. Céljuk, hogy tökéletlen hangokból, felhangokból dallamokat hozzanak létre, egy új és meglepő hangzásvilágot alakítsanak ki. A projekt megzenésítéséhez még ütőket, húrokat és szerszámokat sem fognak használni, pusztán csak azokat a hulladékokat, melyek az installáció készítése során kimaradtak. Egy órán keresztül hallgatják majd a készülés zajait, hogy utána ezeket a zajokat visszaadva egy izgalmas hangulatú koncert során keltsék életre a projektet.



De milyen fogadtatásra számítanak a szervezők? A PLACCC fesztivál idén hatodik alkalommal került megrendezésre és még mindig a következő szloggennel: "Művészet máshol, máshogy", melynek idei hívószavai a kép, hang, design és játék. Kovács Andrea, az esemény szervezője elmondta, hogy a városlakók értik ezt a mottót és ennek alapján könnyebben is értelmezik az itt felvonultatott alkotásokat. Jan Körbes szerint is kifejezetten jól reagálnak az effajta alkotásokra a magyarok. Izgatottan várjuk tehát, hogy péntek estére hogyan alakulnak át megszokott tárgyaink.

A PLACCC Fesztiválon készült, kerekeken guruló installáció pénteken délután 4 órakor útnak indul Budapesten. A furcsa szerkezet a Mikszáth téren kezdi meg a városnézést, és több órán keresztül jön-megy a környéken. Felbukkan a forgalmas tereken, népszerű találkozópontok szomszédságában, és látványával feltehetően meghökkenti az embereket. Az installáció várhatóan este 7 órára ér a VIII. kerületi Pollack Mihály térre, ahol a Bélaműhely zenekar rögtönzött ’sound art’ koncertet ad az érdeklődőknek. A Bélaműhely ipari hulladékokból, kimustrált használati tárgyakból, bicikli és számítógép alkatrészekből, dobozokból készít hangkeltő eszközöket, amelyekkel új, meglepő zenei világot alakít ki. A program ingyenes.

A Pieces/Elemek workshop a PLACCC fesztivál keretében került megrendezésre, Budapest, Mikszáth tér, 2012. szeptember 23–28.


Fotó: Dörögdi Ádám


prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Kurátori bevezető
Hajdu Levente megnyitószövege a Kaján szisztémák című kiállításhoz
Ketten Lugosi Lugo László Fotónaplójáról (1978-1982) című műve kapcsán
A teremtett „képzelet” határtalansága

Más művészeti ágakról

gyerek

Válogatás a bábszínház adventi programjaiból
Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!
Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés