zene
![Hamburg: zaj húrokon, bedrótozva](data/_cache/2012-09-25/23373s_5494_220x220.jpg)
A negyvenes évek végétől aztán újra a közönség szolgálatában, 800 férőhelyes moziként működik, majd ’89 után squatként funkcionál. A foglalt házat fiatalok újítják fel, és kulturális programokat, politikai esteket szerveznek.
A squat mint foglalt ház legalizálása az elmúlt években indult el, ezeket a házakat ma "házprojekteknek" nevezik, kis csoportok működtetik a helyi önkormányzat engedélyével és támogatásával, akiknek mindezekért cserébe tematikus terveket kell készíteniük a programokról, céljaikról, majd megvalósítaniuk azokat. Így működhet akadálytalanul a színes graffitikkel és festményekkel díszített, kívül-belül is hihetetlenül izgalmas és semmiképp sem mainstream vagy popkult ház Hamburg legforgalmasabb utcájának közepén zavartalanul, megőrizve egyediségét.
Az ajtónál TimTimToneträger, a szervező fogad minket, a Difficult Music for Difficult People című helyi rádióműsor egyik készítője, több zenei kiadvány kiadója, aki maga is zenész (JavaDelle). Jókedvűen konstatáljuk, hogy a barátságos fogadás mellé vegán vacsora is készül a fellépőknek - ez is helyi szokás.
1
![](prae/content/slides/23427t.png)
2
![](prae/content/slides/23428t.png)
3
![](prae/content/slides/23429t.png)
4
![](prae/content/slides/23430t.png)
5
![](prae/content/slides/23431t.png)
6
![](prae/content/slides/23432t.png)
7
![](prae/content/slides/23433t.png)
8
![](prae/content/slides/23434t.png)
9
![](prae/content/slides/23435t.png)
10
![](prae/content/slides/23436t.png)
11
![](prae/content/slides/23437t.png)
12
![](prae/content/slides/23438t.png)
13
![](prae/content/slides/23439t.png)
14
![](prae/content/slides/23440t.png)
15
![](prae/content/slides/23441t.png)
16
![](prae/content/slides/23442t.png)
17
![](prae/content/slides/23443t.png)
Találó a fesztivál neve is, drótok mindenütt, csak az igazán szakavatottak képesek kiigazodni, melyik gépből melyik kábel, hova is… Hatalmas asztalokon állnak a különböző zenei projektekhez kötődő vezetékes csodamasinák, persze van, aki hangszerileg is az abszolút minimálra törekszik, de túlnyomóan keverőpultokkal, pedálokkal, effektekkel, komplett asztali szettekkel érkeznek.
Elsőként a Hiroshima Bird Market ül színpadhoz, játékuk igazi csapatmunka, letisztult hangok, finom dallamok, ugye a gitáron nemcsak a húrt lehet megszólaltatni... vezetékek-vezetékek, drótok kötik össze a fiatal srácokat, akik hihetetlen összpontosítással és alázattal töltik meg a csarnokot.
A vizualitásban legizgalmasabbat mindenképp a Burnout party zenés installációja hozta, melynek alapja egy fémkeret, amire lövedékeket, fémtárgyakat, szenzorokat és mikrofonokat függesztettek. A keret mellett egy hatalmas munkaasztal, mint a vágóhíd: kés, szíjak, dobozok, végén egy pallón a malac, ami egy berregő tojáson ül, alul szintén bedrótozva.
Az előző banda már nevével is megidézte az atombomba utáni állapotokat, itt felerősödik a brutalitás, az agresszió-átvitel szembeállítva a hihetetlenül bizarr képet adó plüssmalaccal. Az asztalon ölnek a késsel, de a malac a széken van, a pusztítás értelmetlensége fejeződik ki a komplex produkcióban.
![Bad Wires Festival Vol. 1. Bad Wires Festival Vol. 1.](prae/content/articles/23374s.png)
A Tyran Tyran az első hagyományos hangszerekkel fellépő együttes az este, vállaltan indie zenéjük azonban korántsem egyhangú, izgalmas tempó- és hangulatváltások, meglepő gitárjáték és tökéletes összhang, igazi "finom zene". A koncerteket záró Abraxas Apparatus lassan erősíti fel a tempót, a bombázás hangulata megmarad, szép ívben, egyenletesen telítődik a hangzás, egészül ki a monoton ritmus háttérzajokkal, fémekkel, kopogásokkal.
Zeneileg és képi világában is rendkívül összetett és szabad szellemű fesztivál első részét élvezhette a hamburgi közönség, a lakosság pedig a fellépők egy része által másnap spontán előadott közel másfél órás első hamburgi NoiseWalkkal szembesülhetett Hamburg utcáin és terein.
![Bad Wires Festival Bad Wires Festival](prae/content/articles/23376s.png)
Bad Wires Festival Vol. 1., 2012. szept. 14. Hamburg, Rote Flora
a Grime&Punishment és a Crush Our Concerts szervezésében
Hasznos linkek:
Difficult Music for Difficult People: http://www.facebook.com/difficult.music
http://difficult-music.blogspot.hu/
Grime and punishment: http://grimeandpunishmentconcerts.wordpress.com/2012/07/24/bad-wires-festival-friday-14th-of-septmber-rote-flora-hamburg/
Hiroshima Bird Market:
http://hiroshimabirdmarket.blogspot.de/
Burnout Party:
http://www.youtube.com/watch?v=Qw1VyhRG1Io&feature=youtu.be
Helgi Mortal Kombat: http://helgimortalkombat.bandcamp.com/album/chocolate-milk-star-dust
Tyran Tyran:
http://tyrantyran.bandcamp.com/
Tóth Kína Hegyfalu:
http://www.tothkinahegyfalu.blogspot.de/
Abraxas Apparatus:
http://abraxasapparatus.bandcamp.com/
NOISEWALK:
http://javadelle.bandcamp.com/album/noisewalk