Berlin már egy ideje a kortárs művészeti élet központja. Egyre több művész választja otthonának, mivel intenzív légköre inspirálóan hat, sőt optimális munkafeltételei is nagy vonzerőt jelentenek. Berlin a művészeti piac központja, ennek ellenére az alkotóknak lehetőségük nyílik arra, hogy szabadon kísérletezzenek és új dolgokat fedezzenek fel. A kurátor szerint a város képes volt megőrizni a fal lebontását követő évek hangulatát, melyekben "új lehetőségektől, új távlatoktól és változástól vibrált a levegő". A Convoy Berlin című kiállítás is éppen ezt a hangulatot kívánja közvetíteni alkotásaival úgy, hogy a művészet több területére is betekintést enged.

Éppen ezért rendkívül sokszínű maga a tárlat is: sokféle műfaj és sokféle téma ütközik egymásnak, ami eléggé megnehezíti a befogadást, mivel minden képbe külön-külön kell bele kell helyezkednünk. A galériába belépve már az első kép is igen erősen hat: Thorsten Brinkmann nagyméretű alkotása, a Rose de la nuit egy női portrét ábrázol, méghozzá erőteljesen felidézve bennünk Piero della Francesca Battista Sforzáról festett portréját. Itt azonban az arc el van fedve. A reneszánszban megjelent individuum a képen elveszni látszik. De ez az alkotás nemcsak az egyéni létezés kérdésével, hanem a kép határának problémájával is eljátszik. A portré ugyanis nincs egészen bekeretezve, ráadásul mögötte egy használt perzsaszőnyeg húzódik, melyre sétapálcák vannak felfüggesztve. Mi ebből az alkotás? Meddig tart a kép? Brinkmann művészetére egyébként is jellemzőek a tárgykompozíciók, melyek részeit lomtalanítás során gyűjti be. Talált tárgyakba öltözik a művész, majd az önmaga által installált térben lép színre. Johannes Sperling szerint így a befogadóban tudatosulnak a jól ismert és a váratlan dolgok metszéspontjai.

Hannah Dougherty Fuck you, you fucking fuck kollázsa is magában hordoz egy erős allúziót: Michalengalo Ádám teremtése című képének isteni ujját látjuk viszont e nem kevés iróniát hordozó alkotáson. Az ujjból szivárvány nyúlik ki, azonban a háttérben a durva szavak egyfajta fényjátékkal elő-előbukkannak, mintegy megtörve az idilli szivárványos közeget. Szemben Norbert Bisky olajfestménye kapott helyett, melyen rendkívül intenzív színekkel ábrázol egy nőt, hátulról. Az alkotó teljes életművét a küzdés határozza meg: küzd önmagával, NDK-s múltjával és a német történelemmel. Vidám színei mögött komoly tartalom húzódik, mely mentes minden iróniától. Nincs ez másképp Sputum című nagyméretű portréján sem.

A kiállított művek többsége az önfelfedezés, a szellemi megvilágosodás és önmagunkra találás témáját boncolgatják. Néhány alkotáson az arc, a tekintet elrejtett, mely az elidegenedést hivatottak kifejezni. Mint Dennis Feddersen alkotásán, ahol egy ókori szoborra emlékeztető alakra húz hálózsákot a művész. Az alak el akar bújni a világ elől és egyfajta védőpajzsként szolgál számára a ráinstallált kőzsák. Hasonlóan szól Via Lewandowsky Eternal Surprise! című alkotása is, melyen jól kivehető ugyan az emberi arc lenyomata, ez azonban mégiscsak egy negatív, ami szintén nem tudja teljesen megjeleníteni az individuumot, hiszen éppen annak hiányáról szól.



Az identitáskeresés, önmeghatározás kérdéseit néhány művész sokkal brutálisabban próbálja megválaszolni. Andrew Gilbert az Egyesült Királyság gyarmati történetére reagál műveivel, cselekményeket alkot, melybe maga írja bele saját, javított történelemváltozatát. A rajzain megjelenő világ rendkívül szürreális, szókimondó és zavarbaejtő. Pornográfiába hajló vízfestményein a brit történelmet gúnyolja ki.

Secundino Hernandez kollázsai ennél sokkal absztraktabbak. Sötét hátterekre firkákat ragasztva arra keresi a választ, hogy milyen különbségek rejlenek a műtárgy és a valóság között, és arra, hogy hogyan lehet átjárni egyik szférából a másikba. Ezzel szemben Sven Drühl művei a távolságtartás és rendezettség példái: a művész E. K. (Undead) és K. H. S. B alkotásai az appropriation arttal mutatnak rokonságot, hiszen a művészettörténet képelemeit hívja segítségül művei létrehozatala során. Képein ezeket az elemeket újrarendezi, lemondva a belső struktúráról és a részletekről azzal, hogy a körvonalakra és a felületre helyezi a hangsúlyt.



A képek között a figurális ábrázolásokon túl megjelennek a dekoratív geometria képviselői is, de a populáris ikonográfia is nagyban dominál a tárlaton. A komor és megdöbbentő alkotások mellett helyet kaptak az iróniával gazdagon átszőtt művek is. A kiállításon felvonultatott képek többsége esztétikailag magas minőségű, azonban idegenségük folytán rendkívüli nyitottságot igényelnek a befogadótól. Megérteni és befogadni nem egyszerű őket, de mindenképp érdemes megpróbálni.

A Convoy Berlin kiállítás szeptember 21. és október 19. között tekinthető meg a budapesti Falk Miksa utca 24-26. szám alatt található Biksady Galériában.

Fotó: Szőcs Petra