A Roham Bár fullasztóan meleg belső termében gyülekeznek az emberek, állítólag ennyien még sosem voltak a folyóirat lapbemutatóján. Nem is jut mindenkinek szék, de a lelkes irodalomkedvelők hősiesen állnak a vártán, a kevésbé edzettek pedig a földre kuporodnak. Nyerges Gábor Ádám főszerkesztő azzal kezdi, tudja, hogy fura egy nyári lapszámot ősz elején bemutatni, de így alakult, és ezzel ez a példány az Apokrif nyári termésének összegzőjévé lépett elő. Nézzük csak, miből is szemezgethetünk ezúttal.

A felolvasók sorát Sós Dóra nyitja, aki, mint kiderül, nem csupán az irodalom, hanem a képzőművészet és a két műfajt összeolvasztó performanszok területén is alkot. Nem mellesleg doktori iskolába jár, a piacon nemrégiben feltűnő Queer Kiadó egyik alapító tagja, és egy művészetkutatói intézetben dolgozik. Utoljára akkor szakadt ki belőlem egy ekkora "tyűha!", amikor Lackfi Jánost faggattam arról, hogyan képes három ember életét élni egyszerre. Kíváncsian várom Dóra szövegét, ide most verset hozott (bár prózát is ír), méghozzá olyat, ami Natascha Kampusch történetét dolgozza fel – azét az osztrák diáklányét, akinek a nevét és elrablásának történetét senki nem felejti el, aki csak hallott róla. Kicsit kétkedve fogadom a dolgot, lévén, hogy egyrészt két éve maga Natascha írta meg kálváriájának történetét 3096 nap című könyvében, másrészt pedig bárhogy is hallgatom, ez egy próza, nem pedig prózavers. Dóra szövegrészlete Natascha tudatának védekező, részleges kettéhasadásáról és a lány megmeneküléséről szól, a szöveg nekem néhol nagyon sok, túlságosan képi, látomásos, és ez a nyelv engem inkább elidegenít Natascha szenvedésétől, semmint közelebb vinne hozzá.

Kicsit hosszúra is nyúlik a felolvasás, többen már kornyadozunk, mire Gál Soma sorra kerül. A fiatal szerző elmondja: több terve is volt az életével, de végül és végérvényesen az írás mellett kötött ki, és ettől nem is szándékozik tágítani. A próza, amit felolvas, kissé homályos, mint a történetben szereplő Hangulat presszó maga, ahol Szegfű, a hétpróbás ivócimbora pilseni sör-párbajt vív Hraballal. Érezhető az irány, amerre a szöveg világa mutat, de az atmoszférát Gál egyelőre nehezen teremti meg, gyakran feleslegesen vész el a részletekben, megtörve ezzel a sodró prózaritmust. A címben is idézett, nehezen követhető képiség pedig igencsak kilóg az egyébként realista törekvésű szövegből (ahogy az olyan mondatok is, mint az "ezt az arcot az élet szépsége gyűrte össze").

Borda Réka a harmadik felolvasó – őt a miskolci Szöveggyár projekt (vezetői: k. kabai lóránt és Zemlényi Attila) ringatott a kebelén –, verseket hoz, mi pedig feloldódunk bennük, mert pajkosak (itt esik szó a bedugva maradt vasalóról, ami forró és gőzölög), mulatságosak, de nem súlytalanok, és a színpadon ülő lány húsz eszendejéhez viszonyítva üdvös érettségről vallanak.