Beszédhibás macsók, azt mondják, mindkettőjüknek beszédhibája van, ezt vállalják is, kitört fog például. Ettől biztos bájosak lesznek, várom, hol pöszülnek el, de semmi. Valaki azt írta, melankolikus önhősképzők, látatlanban tényleg fölmerülhetett a gyanú, láthatóan viszont a srácok ennek durván ellene mennek. Néha nem durván, de ellene. Bemutatom Danit, nagyon kedves fiú, így kezdődik el. Történettel vagy nem történettel, rajzolódik ki a koncepció, legyen mégis vers. Egy Nem volt szép nő-t követ PDL utcákon át, Jászberényi a lélek legszebb éjszakáján Cairo blues-ba merül. Fölöttünk ír néptánc-próba, patkós cipőorrok ütik a ritmust.

Van pár tabutéma, nem fognak beszélni róla, végig arról beszélnek, az egész arról szól, körbejárnak egy térképen. Nincsenek elfojtásaink, mondják, nem élünk egyetlen elfojtással se. Elkezdődik a történetrész, Jászberényi, mint egy észak-afrikai herceg, vendégül látta PDL-t és az egyik tabut Kairóban, ott született a fenti vers. A herceg első meséje: Barátságunk érdekesen alakult, az ügyészséggel fenyegettem be az egész szerkesztőséget, ahol dolgozott. Nem lehetsz abban biztos, hogy nem vagy teljesen őrült. Üvölt az ember agyában a vészcsengő, hogy valami nagyon hibádzik, kezdesz megőrülni, mindaz, amit képzelsz az életről, a te fejedben történik. Egy csávót pofán kellett volna vernem, de nem vertem pofán, mert azt hittem, képzelgek. Daninak köszönhetem, hogy igazolva látom, nem vagyok őrült. A józan eszemet köszönhetem neki.

PDL első meséje: Első közös programunk a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen volt, ahol kurzust tartottam, és meghívtam, beszéljen a leendő katonáknak, mint harcedzett újságíró. A Fészek Klub rettenetesen rossz diszkójában ért véget az az életszakasz, ahol a helyzet volt annyira őrült, amitől maga az ember tűnt őrültnek. Jászberényi Üzenetén és PDL Elégiáján át pörög a kocka, minden oldal barátságuk egy-egy fragmentuma. Dani egy csomó olyan verset írt, ami az én életem. Aztán átvette az élete, mintegy visszavette ezeket a verseket. Pörög. Sanyi ihlette ezt a verset, egy Kairó–Alexandria vonatút alatti beszélgetésünk. Pörög. Alexandria, Közel-Kelet, mínusz kétszáz év. Átléptél a középkorba. Daninak ment, hogy lásson, nekem nem, a piálással voltam elfoglalva, irigyeltem őt.

Jöjjön itt akkor egy kis verstan, épp csak érintve, némiképp ellentmondásosan, megint csak párbeszédesen. Jászberényi kötött formában írta az első verseit, mert az összetart. Kellettek a csilingelő ritmusok, egy szonett erősen tud hatni, azonnal átmegy. Most a klasszicizáló szövegekkel nem tud mit kezdeni. PDL: a rím idegen dolog a nyelvtől. Jászberényi: a költészet idegen dolog a nyelvtől. Nem rajongókat akar szerezni a verseivel, nincs koncepciója, nem verseskötet ír, mindegy, ki mit szól a szövegekhez. El kellett hagynia a jambikusságot, mert túl általános, így nem elég egyenes. Most célirányosan ír, egészen konkrét dolgokról. PDL szerint sokkal nyersebb valóságábrázolás a szabadvers, sokkal működőképesebb, a valóságról szól, sokkal pontosabban mutat meg, nem torzítja a műnyelviség, a ritmus, a rím. Jászberényi: Hogy miért szabadverset írok? Csak. És felolvas egy szonettet, Lefekvés közben. PDL: Elkezdtem egyre kötöttebb verseket írni. Amit az előbb mondtam, az mind hülyeség. És felolvas egy kötetlent: Hogy éltünk, nem hiába.

A műhelytitkok pedig úgy alakulnak, hogy mennek a versek Kairó és Budapest között. Ha tizenkét órán belül nincs válasz a másiktól, hogy milyen, mennyire jó vagy szar, kezdődik a hiszti. Az egymás figyelése, posztoltál a Facebookon, de nekem meg nem mondasz semmit, nulla vélemény. Figyelj, merre lépsz, az álmaimon lépdelsz – kevés ember van, akivel megbeszéled ezeket a technikai dolgokat, akinek hagyod, hogy gátlás nélkül gyomlálja a szövegedet. Jászberényi: Szeretnék feldolgozni egy évet. Olvassák majd, azonnal absztrahálódik, mert minden narráció. Ha egy kurva évet sikerül feldolgoznom, akkor megmentettem a lelkemet. PDL: megírom, felteszem, és tizenöt like annyi töltetet ad, hogy írok még egyet. Amikor elkezdik fiatal kortárs írók-költők nem lájkolni a verseket, az jelent igazán valamit, azért érdemes. Máshonnan nem jön taps, gratuláció, levél. Jászberényi: elemi magány, amikor mindenkinek beszélsz. Mindenkinek hallania kell. A Szép Versek, az ÉS annyira nem érdekel, mint az, amikor egy csomóan olyanok osztják meg, akikről sose gondoltad, hogy egyáltalán olvasnak verseket.

Ekkor csap le a következő kör, beüt a krach, lenyom a katarzis, és csak hallgatod a csávót, a messziről jött haditudósítót, aki azt állítja, hogy legalább nyolc éve nem olvasott föl, most meg olvas, bele a gyomrodba a szorítást, Próbáljuk meg, ja, próbáljuk meg: A hold végigfolyik a bőrén, ránk gondol. / Nem szárítja semmi könnyeit, mert zsigerből érzi: / Mi köztünk volt, az több, mint különleges. (…) hogy kihullik szemének színe nélkülünk / és életében a mi nevünk volt a szerelem – / Próbáljuk meg elképzelni, hogy nem basszák. A másik fickó pedig épp az ellenkezőjével hat, szikár szavak, szétszedett sms-üzenetek: A test szabad, "Hi, akarod egy istennő testét?" / "Sajnálom, felejtsünk együtt." "Régen / vártam erre." "Kire gondolsz éppen?" / "Küldök egy fotót." "Kívánlak." "Tetszem?"

Egymáshoz igazított versek, közös történetek, visznek magukkal. Megsorjáznak a Holtak Városával. PDL turista, Jászberényi bennfentes, mennek együtt, az egyik először látja, a másik beköltözött valamikor egy időre. Az mindenképpen rákendroll, hogy együtt lógnak, sötétedik, az utcakölykök köveket dobálnak. Belefutsz egy csapat közel-keleti kóbor kutyába, néha megesznek egy-két embert. Néha lelövöldözik őket. Flash. Mindenféle kutyák, korcsok, sakálszerűek. Oda szívesen elviszek bárkit, mondja Jászberényi, és A jövővel búcsúzik el: Homokvihar a ház előtt / az alkoholtól kiszárad a szád / vér és whisky / whisky és vér / jön a száraz évszak. PDL Szerelmes verssel köszön: Emlékszem, szinte pontosan, ahogy / a szomszéd cigánylányok kemény kis / pöcsöm fogdosták csillogó szemmel … // és fitymámból vagy a pöttynyi nedvből, / nem tudom már ... a te nevedet olvas- / ták ki, így igaz, jósolták nekem.

Ül két férfi egymás mellett, körülöttük a földön versek. Hátradőlnek, lábukat lazán rakják keresztbe. Hátterük egy újságokkal kitapétázott fal. A fekete ventilátor mozdulatlan. Fekete és szépia váltja egymást. Fülledt a levegő, sűrű a csönd, amikor felállnak.

Fotók: Vécsei Rita Andrea