A Tháliában helyet kapó Vidéki Színházak Fesztiválja remek évadnyitó esemény, ahol az elmúlt év kiemelkedő hazai előadásai kaptak helyet a Nagymező utcai épületben. Külön dicséret illeti a szervezők műsorpolitikáját: a jegyárak rendkívül kedvezőek, így a meleg és az abszolút nem színházi időszak ellenére is sikerült megtölteniük a nézőtereket. Nincs az a blamázs, ami sokszor előfordul, ha vidéki vagy határon túli társulatok érkeznek hasonló időszakban egy fővárosi kőszínházba, és látványos foghíjakkal találkoznak.

Idén többek között Sütő András drámáját láthattuk a a Találkozón, A szuzai menyegzőt, ami nem egy könnyen színre vihető írás, a nézőjétől történelmi és politikai ismereteket vár el. A három hosszadalmas felvonást Bagó Bertalan és csapata sikeresen tömörítette kettőbe, viszont az első fél óra túlírtságával nem sikerül teljesen megbirkózniuk. A mű eredetileg Ceauşescu nacionalista politikájának, a falurombolásnak és erőszakos románosító törekvéseknek hatására íródott, de aktualizálható, noha nem olyan direkten, mint a nyolcvanas években.

Makedón Alexandrosz, ismertebb nevén Nagy Sándor hódításai és megalomániája csúcspontján van. Sütő András darabja azt a pillanatot ragadja meg, amikor a Balkán-hegységtől az Indusig terjedő birodalom ura perzsa szokás szerint házasítja össze tízezer katonáját a leigázott népek vezetőinek lányaival. Az erőszakos asszimiláció és diktatórikus megatartás bemutatása helyett viszont inkább a hatalom körül nyerészkedők kerülnek középpontba. A főhős, Parmenión, Alexandrosz gyerekkori barátja, az egyetlen az udvarban, aki véleményével szembemehet az uralkodóval. Az egymásnak feszülés a politikusnak termett Démétriosszal tapintható, a leszámoláshoz pedig remek alkalom kínálkozik az utolsó lázadó, Bétisz körül kialakuló alexandroszi elvárásokat kihasználva. A helyzetet csak bonyolítja, hogy Bétisz lánya, Éanna és Parmenión között szerelem szövődik.

Maga a történet amerikai filmes dramaturgiát is elbírna, de Sütőnek ez csak egy alaphelyzet, amit felhasznál arra, hogy hódítók és a meghódítottak magatartásformáit vizsgálja. A makedónok egymáson átgázolva próbálnak Alexandrosz és a hatalom közelébe kerülni, a perzsáknak pedig szembesülniük kell a győztesekkel egyezségre lépő társaikkal.

Egyértelmű, hogy A szuzai menyegző az Egy lócsiszár virágvasárnapjához hasonlóan milyen direkten szólt a Ceauşescu-éra alatt szenvedő magyarsághoz, kérdés, hogy a mai közegben van-e ekkora ereje.

Bagó Bertalan rendezése külsőségeiben a Közép-Keletre helyezi a történetet, a katonák barna terepruhát viselnek, nem nehéz a háttérbe Afganisztán vagy Irak tájait elképzelni. A satrapák jelmeze is a mai militáns stílust utánozza, szemben a nők korhű viseletével. Vereczkei Rita egyszerű díszlete a forgószínpad segítségével dinamikussá teszi a színváltásokat, bár néha az az érzésünk támad, hogy nem sikerül a nagyszínpadot teljesen belakni. Ugyan asszír domborművek és görög alak arcéle díszíti a kapuként funkcionáló építményt, nem nehéz elvonatkoztatni: a politikai mechanizmusok kortalanok.

A rövidítések és néhány jelenet elhagyása előnyére válik az előadásnak. A színészek egyenletes teljesítményt nyújtanak, leginkább két női szereplő emelkedik ki. Az Éannát alakító Budai Zsófi szenvedélyes lázadó, a színt akkor is uralja, amikor csak egy szempár látszik ki a jelmezéből. A Roxanát játszó Horváth Margit egyetlen jelenetében emlékezetes, Gertrudisszerű alakítása egy korábbi színjátszást idéz meg – pont olyat, amilyenre egy perzsa királynő alakításához szükség van. Remek rendezői fogásként erre a jelenetre a tér is megnyílik, az első felvonás operaszerű lezárása talán a leghatásosabb pillanat az előadásban. A férfiak közül Illyés Ákos hiteles figurává teszi a realitását vesztő, sematikus Parmeniónt, Horváth-Sebestyén Sándor tenyérbe mászóan életszerű a másikon átgázoló nyerészkedő Démétriosz szerepében. A többiek típusfigurákat jelenítenek meg, ezek kevesebb kihívást jelentenek, de összességében jól oldják meg a rájuk osztott feladatot.

Az előadás azonban néhány helyen sajnos megbicsaklik, például Alexandrosz barátjáért könyörgő, bejátszott hangja néhol kifejezetten kínos, Éanna megmotozásánál pedig az erőszak abszolút hiteltelen. Ez azért is meglepő, mert Bétisz (Gáspár Tibor) szíjakon történő felvonszolásakor nem kímélik a színészt. A zenehasználat egyedül Beethoven IX. szimfóniája esetén ad hozzá a látottakhoz, Dvořak Új Világ szimfóniája és a bevonulásokkor használt sramlizene viszont kimondottan idegesítően hat.

Mégis azt mondom, hogy igényes színrevitel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása, ami megbirkózik a dráma kissé idejét múltságával, még ha teljesen új értelmezést nem is ad neki. Az egyén-hatalom-erkölcs problémakörének tárgyalása egyszerre hálás és fontos téma, egy jó előadás mércéje pedig az, hogy amikor az egyént a történelmi erők elpusztítják, bekövetkezik-e a katarzis. A függöny lehull, Parmenión és Éanna megidézett, de eltiport boldogsága emlékezetessé teszi a tragédiát. A színházi hatás megszületett.

SÜTŐ ANDRÁS: A SZUZAI MENYEGZŐ

PARMENIÓN - ILLYÉS ÁKOS
ÉANNA - BUDAI ZSÓFI
KLEITOSZ - PUSKÁS TIVADAR
DÉMÉTRIOSZ - HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
LÜSZIMAKHOSZ - VARGA BALÁZS
KALLISZTHENÉSZ - KRICSÁR KAMILL
BÉTISZ - GÁSPÁR TIBOR
IFJÚ BÉSSZOSZ - NAGYIDAI GERGŐ
SZUZIA - BARTA ÉVA / JENEI JUDIT
PHILIPPOSZ - TÓTH ZOLTÁN LÁSZLÓ
ROXANA - HORVÁTH MARGIT
ALEXANDROSZ HANGJA - HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
ŐRSÉGPARANCSNOK - GYURIS TIBOR
BESSZOSZ - KAMENICZKY LÁSZLÓ
1. KATONA - PÁSZTOR PÁL
2. KATONA - RÁK ZOLTÁN
3. KATONA - VIZKELETI ZSOLT
Továbbá:
Bajusz Emőke, Csontos Noémi, Dubrovka Tamara, Marcsinák Anikó, Mészáros Tímea, Munkácsi Anita, Palicz Eszter Alma, Vámosi Judit, Budai Norbert, Holló Arnold, Kertész Zsolt, Sárközi Attila, Tóth Viktor, Varga Gyula, Vámosi Gergely

Látványtervező: VERECKEI RITA
Dramaturg: TUCSNI ANDRÁS
Rendezőasszisztens: RAJKÓ BALÁZS

Rendező: BAGÓ BERTALAN

2012. szeptember 9.
Vidéki Színházak Fesztiválja - Thália Színház
(Fotók: Homonyik Csilla)