Ráadásul a tegnapi beszámolót is meg kell írni, ezt nem volt nehéz eszembe juttatni, ahogy kilépek az ajtón Benedek Annát és Balogh Endrét látom, meg Pogrányi Petit, aki nyugodtan ül a székben, úristen, őmár biztos leadta. De nem, még erőt gyűjt, ez megnyugtat kicsit.

A Sirbik Attiláék, vagyis a Symposion által feldíszített boltívet csodálom a közgyűlés kezdete előtt, elnöki, majd programfelelősi beszámolók, tagfelvétel és a többi, két óra alatt lemegy, azt hiszem, ez rekordidő. Sok jó javaslat is van, amiket érdemes megfontolni, nagy kár viszont, hogy ennyire kevesen vannak.

Mindenki a Deres Kornélia és Herczog Noémi által szervezett Színházkritika, színházi kánonok, színházi elemzés beszélgetésre "edz", amihez valóban jó erőnlét kell, főként a két moderátornak. A beszélgetés meghívott vendégei Bérczes László, Miklós Melánia, Jákfalvi Magdolna, Koltai Tamás és Vidnyánszky Attila.

Az előadás címében említett kifejezések jelentéstartalmának körbejárása után Vidnyánszky Attila és Koltai Tamás színpadon ritkán látott, hallott vitába keveredik, nem kétséges, hogy erre a vitára sokáig emlékezni fogunk. Vidnyánszky ugyanis monológjában olyan kijelentéseket tesz, amik felett nehéz lenne elsiklani. Így például "7-8 éve nem olvas kritikát", "a magyar kritika idétlenül túlpolitizált", illetve egyik előadásának becsmérlése kapcsán valami olyasmit, aki ezt becsmérli, nem ért a színházhoz, hovatovább egyenesen valami elvakult szektatag, aki felesküdött arra, hogy a magyar színházat szét kell trancsírozni. Megfagy a levegő, Koltai Tamásnak se kell több, Vidnyánszky mondatait személyeskedésként érti, s úgy gondolja, senkit nem érdekel és nem is közönség elé való. Mindent a politika határoz meg, mondja, s nem az érték, de ez azért nem valami teljesen új képződmény; a politika számára, úgy véli, értéktelenné vált a színház és a kultúra, s ennek a hozzáállásnak is köszönhetően a színház elvesztette hivatását. Majd arról beszél, a fiatal kritikusnemzedék hangja nem tud érvényesülni. Mindeközben majdnem elhagyja a színpadot.

Vidnyánszky úgy véli, vannak magyar színházi szakemberek, akiket világszerte szívesen látnak, csak az itteni kritika nem vesz róluk tudomást. A fiatalok sem szívből rendeznek, gondolkodnak, írnak, hanem mindenkinek meg akarnak felelni. Koltai visszavág: "ez esetben ilyen önsorsrontó társaságot, aki nem kíván a hatalom seggébe mászni, tán még sose láttam", majd hozzáfűzi, az ember a saját elveinek, esztétikai nézeteinek akar megfelelni. Így, ebben a formában, modorral azonban nem beszélhetnek szakmáról, summázza végül. Tanulság van bőven, az egyszer biztos.

Vacsora után a tábor fénypontja, a titkos naplók felolvasása következik, nagy az izgalom, megy a találgatás, kik lehetnek a naplóírók. Végül Milián Orsolya és Dunajcsik Mátyás ülnek az asztalhoz, s olvassák fel a hét során lejegyzett gondolataikat a táborról. A naplók után Szőcs Petra, a tábor hivatalos fotósának képsorozatait nézzük, fantasztikus felvételek készültek.

A buli előtt még A gyáva című darabot nézzük, Scherer Péter és Kovács Krisztián játszik. Drog, függőség, elvonó, kitaszítottság, családi konfliktus, megmenthetőség és megmenthetetlenség. Remek előadás, érdemes megnézni.

Este nagy, de nem túl nagy a buli, mindenki jól érzi magát, összegzi a tábort. Jövő évre már annyi az ötlet, hogy akár októberben megrendezhetnék. S bár ne csak évente egyszer láthatnálak, Szigliget és JAK-tábor; még Olimpiából is van téli! Mert itt most tényleg egy nagy baráti társaság volt együtt, s én hálás vagyok mindazért, amit kaptam; új ismereteket, új ismerősöket, s ismerősökből a tábor alatt lett barátokat. Szóval egy felejthetetlen emléket. Köszönöm.

Fotó: Bach Máté