art&design
2012. 09. 04.
Belépni a pillanatba
London Katalin: Árnyaltan
London Katalin fotós újságíró. Már közel húsz éve találkozhatunk enteriőröket ábrázoló képeivel a hazai építészeti és lakberendezési magazinokban, azonban most egy egészen másféle arcát tárja a publikum elé: a nyár utolsó napján (2012. augusztus 31-én) megnyitott kiállításán portréit, tájképeit tekinthetjük meg a MÚOSZ Mikszáth-termében.
A kiállításon újra felfedezhetjük magunknak London Katalint, megismerhetjük másik arcát, az alkotóét, aki nyitott szemmel jár a világban és felfedezi a részletekben rejlő szépséget. A tárlaton olyan képek is bemutatásra kerülnek, melyek a fotográfus korai alkotói korszakából valók, így jól látható az út is, melyet a művész végigjárt. A kiállításon bemutatott félszáz kép feltárja a tapogatózó alkotót, aki még keresi a megfelelő kifejezési módot, de ott van már előttünk az érett London Katalin is, akinek a világ dolgairól határozott véleménye van, és azt már tökéletesen képes is kifejezni a fotográfia eszközeivel.
Keleti Éva Prima Primissima Díjas fotográfus a vernisszázson elmondta: azt szereti igazán ezekben a képekben, hogy otthon van bennük. Olyan fotók ezek, melyek szemlélése során kívülállóságunk megszűnik és mi magunk is belépünk a pillanatba, alkotótársként részt veszünk a képek születésében. Éppen ezért nem vagyunk képesek tárgyilagosan szemlélni e fotókat, hiszen közünk van hozzájuk, ott vagyunk bennük.
London Katalin fotói témájukat tekintve igen nagy változatosságot mutatnak, de jórészt utazásai során szerzett vizuális élményei kerültek rögzítésre. Ezeken a képeken egy olyan alkotó tárul elénk, akinek legfőbb célja a múlandó részletek megőrzése a jövő számára. Képein a tünékenység egy-egy pillanata jelenik meg, legyen szó egy pusztulásra ítélt tiszai gőzhajóról vagy egy somogyi lombos fáról. Ezeken a fotókon minden az enyészet felé közelít, de sosem érnek el addig, hiszen a fotó örökkévalóvá, időtlenné tette a pusztulást megelőző pillanatokat.
És ugyanilyen módon őrződnek meg számunkra azok a művészek is, akik London Katalin számára szintén témaként szolgáltak. Ezeken a portrékon az alkotó furcsa, különös kivágásokkal dolgozik. A Dombi Juditról készült kép például felülnézetből készült, hogy a becsüs egész birodalma láthatóvá váljék. De igen érdekes megoldás az is, mikor Ranschburg Jenőt örökíti meg a kép előterében egy szoborral, ami által maga a pszichológus veszít dominanciájából. A művészekről készített portréiban is ott a változatosság: Bak Imréről egy fegyelmezett kompozícióban beszél, és Parti Nagy Lajost is egy igen meglepő kivágásban mutatja be. London Katalin sokféle fotográfiai magatartásáról már akkor is képet kapunk, ha csak ezeket a portrékat látjuk.
Az alkotó fotóinak egy másik része a különböző épületrészletekre koncentrál. Egy-egy olyan motívumról van szó, mely rögzítésre érdemesnek bizonyult: egy roskadozó tengerésztemető ajtaja vagy egy lépcső. E részletek is elégikus hangvételükkel hivatottak ábrázolni a mulandóságot, kifejezni azt, hogy a világon minden a halál felé közelít.
De mégsem borongósak, inkább csak rá akarnak minket ébreszteni arra, hogy az élet, a létezés felett nincs hatalmunk. Ezeken a fotókon falak vannak és fény, távolság és csend. És néhol ember is, sőt, néha mi magunk is. London Katalin nem használ erős beállításokat, csupán lefényképezi azt, amit előtte már elrendeztek.
Sokfajta kép került bemutatásra, mégis egy valami közös bennük: mindegyikük egyfajta harmóniát hivatott kifejezni. A fotók szigorú, mégis felemelő rendet sugallnak: konstruktív fotókról van szó, melyeken mindenhol szabályosság uralkodik, azonban úgy tűnik, hogy e fegyelmezettség ott rejlik magában a természetben, nekünk csak annyi dolgunk van, hogy felfedezzük azt.
London Katalin fotói nemcsak témájukban és készítési helyüket illetően mutatnak nagy változatosságot, hanem műfaji és formai megkötések sem jellemzik őket. A képek néha fekete-fehérek, de vannak pasztelles hangulatú színes kompozíciók is. Akadnak olyan fényképek, amelyek inkább a távlatokkal, mások az apró részletekkel operálnak. S néha ugyanaz a téma inspirálja arra, hogy megmutassa az egészet és a benne rejtőzködő részleteket is.
E sokféleséget valami mégis összefogja. A változatosságot London Katalinnak a fényképezéshez való alapvető viszonya kapcsolja egybe, melyről ő maga így nyilatkozik: "Fényképezés közben ma is ugyanazt a felszabadult boldogságot érzem, mint gyermekkoromban, amikor Pajtás gépemmel mindent lefényképeztem, hogy megmutathassam, mi van az árokparton vagy az utca túloldalán."
London Katalin Árnyaltan című kiállítása 2012. szeptember 21-ig látható (hétköznapokon 8 és 19 óra között) a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Mikszáth-termében (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A ). A kiállítást Korniss Mihály zárja szeptember 21-én 19 órakor.
Keleti Éva Prima Primissima Díjas fotográfus a vernisszázson elmondta: azt szereti igazán ezekben a képekben, hogy otthon van bennük. Olyan fotók ezek, melyek szemlélése során kívülállóságunk megszűnik és mi magunk is belépünk a pillanatba, alkotótársként részt veszünk a képek születésében. Éppen ezért nem vagyunk képesek tárgyilagosan szemlélni e fotókat, hiszen közünk van hozzájuk, ott vagyunk bennük.
London Katalin fotói témájukat tekintve igen nagy változatosságot mutatnak, de jórészt utazásai során szerzett vizuális élményei kerültek rögzítésre. Ezeken a képeken egy olyan alkotó tárul elénk, akinek legfőbb célja a múlandó részletek megőrzése a jövő számára. Képein a tünékenység egy-egy pillanata jelenik meg, legyen szó egy pusztulásra ítélt tiszai gőzhajóról vagy egy somogyi lombos fáról. Ezeken a fotókon minden az enyészet felé közelít, de sosem érnek el addig, hiszen a fotó örökkévalóvá, időtlenné tette a pusztulást megelőző pillanatokat.
És ugyanilyen módon őrződnek meg számunkra azok a művészek is, akik London Katalin számára szintén témaként szolgáltak. Ezeken a portrékon az alkotó furcsa, különös kivágásokkal dolgozik. A Dombi Juditról készült kép például felülnézetből készült, hogy a becsüs egész birodalma láthatóvá váljék. De igen érdekes megoldás az is, mikor Ranschburg Jenőt örökíti meg a kép előterében egy szoborral, ami által maga a pszichológus veszít dominanciájából. A művészekről készített portréiban is ott a változatosság: Bak Imréről egy fegyelmezett kompozícióban beszél, és Parti Nagy Lajost is egy igen meglepő kivágásban mutatja be. London Katalin sokféle fotográfiai magatartásáról már akkor is képet kapunk, ha csak ezeket a portrékat látjuk.
Az alkotó fotóinak egy másik része a különböző épületrészletekre koncentrál. Egy-egy olyan motívumról van szó, mely rögzítésre érdemesnek bizonyult: egy roskadozó tengerésztemető ajtaja vagy egy lépcső. E részletek is elégikus hangvételükkel hivatottak ábrázolni a mulandóságot, kifejezni azt, hogy a világon minden a halál felé közelít.
De mégsem borongósak, inkább csak rá akarnak minket ébreszteni arra, hogy az élet, a létezés felett nincs hatalmunk. Ezeken a fotókon falak vannak és fény, távolság és csend. És néhol ember is, sőt, néha mi magunk is. London Katalin nem használ erős beállításokat, csupán lefényképezi azt, amit előtte már elrendeztek.
Sokfajta kép került bemutatásra, mégis egy valami közös bennük: mindegyikük egyfajta harmóniát hivatott kifejezni. A fotók szigorú, mégis felemelő rendet sugallnak: konstruktív fotókról van szó, melyeken mindenhol szabályosság uralkodik, azonban úgy tűnik, hogy e fegyelmezettség ott rejlik magában a természetben, nekünk csak annyi dolgunk van, hogy felfedezzük azt.
London Katalin fotói nemcsak témájukban és készítési helyüket illetően mutatnak nagy változatosságot, hanem műfaji és formai megkötések sem jellemzik őket. A képek néha fekete-fehérek, de vannak pasztelles hangulatú színes kompozíciók is. Akadnak olyan fényképek, amelyek inkább a távlatokkal, mások az apró részletekkel operálnak. S néha ugyanaz a téma inspirálja arra, hogy megmutassa az egészet és a benne rejtőzködő részleteket is.
E sokféleséget valami mégis összefogja. A változatosságot London Katalinnak a fényképezéshez való alapvető viszonya kapcsolja egybe, melyről ő maga így nyilatkozik: "Fényképezés közben ma is ugyanazt a felszabadult boldogságot érzem, mint gyermekkoromban, amikor Pajtás gépemmel mindent lefényképeztem, hogy megmutathassam, mi van az árokparton vagy az utca túloldalán."
London Katalin Árnyaltan című kiállítása 2012. szeptember 21-ig látható (hétköznapokon 8 és 19 óra között) a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Mikszáth-termében (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A ). A kiállítást Korniss Mihály zárja szeptember 21-én 19 órakor.
További írások a rovatból
A tizenkettedik European Remembrance Symposiumról
Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Más művészeti ágakról
Interjú Beck Tamással, a 33. Salvatore Quasimodo Költőverseny fődíjasával
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról