Közben Zsigával az iskolaköpenyen pörgünk, majd megnézem a slaminaristákat, egy Edward Cullenhez írt szöveget látok a Marci gépén, uhh. Benézek az ebédlőbe, Horváth Györgyi visszaért, s vele együtt gyönyörűszép, sötétlila ruhájában megérkezik Lóránd Zsófi, ragyog, ahogy szokott, mellettük Nini ül, jobb társaságot nehéz elképzelni. Át is megyünk a cukrászdába, beszélgetünk többek között kávéfüggőségről, de igazából ez mindegy, a lényeg, hogy együtt, vidáman. Aztán jön a Garaczi, most akkor nyilvánosan is neheztelek rá, mert elrabolja tőlünk strandolni a Ninit. György Péter előadásnak utolsó perceire érkezünk, ami az arcokból ítélve ismét remek, ezt is töltse le, aki csak tudja a www.jozsefattilakor.hu oldalról. Majd Copy: right? A szerző és a szerzői jog a 21. században kerekasztal Szegő János moderálásával. Mezei Péter az SZTE-ről, leginkább teoretikusként érkezik, míg Szinger András az Artisjusról, Menyhért Anna pedig a MISZJE-ről, annak tevékenységeiről, céljairól beszél. A jogvédelem, a szerzői jogokkal való foglalkozás, a jogok tiszteletben tartása morális kérdésként fogalmazódik meg: Miért is nem természetes, hogy nem lopunk?



Majd jön női szakasz; irodalmi beszélgetések-remix, Szilágyi Zsófia az ÉS-kvartettet, Pethő Anita a FISZ Kritikustusáját, Milián Orsolya a szegedi Pókhálót mutatja be Benedek Anna kérésére, aki nem mellékesen a JAK kritikai beszélgetéssorozata, az ImPulzus vezetőjeként is helytáll a beszélgetésben. (Az Előhívást Vári Gyuri képviselte volna.) Majd Darvasi Vándorló sírok novelláskötetét veszik górcső alá. Na, most hiányzik csak igazán Turi Timi barátnőm, aki nem mellesleg a kötet szerkesztője, meg Gyuri is, na meg Vince, Timi pocaklakója. A kötetről egyébként vegyesek a vélemények, Pethő Anita és Szilágyi Zsófia tűnik a legszigorúbbnak, utalnak rá, ha nem lett volna ide "kötelező", nem olvassák végig könyvet. Ugyanakkor a beszélgetők üdvözlik a "középtávfutó", vagyis a novellista Darvasit, mintha mindenki, egyöntetűen ezt tartaná az ő műfajának. Enyhül aztán az elsőre kicsit szigorú kép, remek novellák vannak ebben a könyvben, s kiderül, előző "felnőtt könyvénél", a Virágzabálóknál többre tartják.



Szkárosi Endre estjére elfáradunk, kinn ülünk Totth Bencével meg Szabó Marcival és Dénest hallgatjuk, aki idéz nekünk Szkárositól: "A dzsungelben a dzsungelben ott lakik a ott lakik a tarantulapók...", vagy valami ilyesmi, úgy látom, szívesen meg is tanítaná nekünk, mert figyelmeztet bennünket, a pókot nagyon mérgesen kell mondani. Hát igen, a tábor alatt rengeteget tanulok Dénestől. Aztán jön az Elefánt, szokás szerint fantasztikusak, Szendrői Csaba hangjára jobb szót nem találok, mint hogy tökéletes! A Néma Gyerek csapata ezúttal: Sopotnik, Závada, Krusovszky, Hartay meg a Simon Marci, aki hatalmas örömet szerzett egyik, ezúttal nekem küldött szövegével. Egyébként szokás szerint irtó vagányak – ezt, azt hiszem, nem lehet megunni.



A folyosón megüti a fülem néhány újabb aranyköpés, például Závada Peti kérdése Simon Marcihoz: Mi van, baszd meg, derogál az underground? Vagy Fehér Renátó olvadozása György Pétertől: Ha György Péter hozzám ér, az olyan, mintha anyám simogatna. Ádámmal meglátjuk Bartók Imit, ping-pong partyra invitál minket, forgózunk, Imi pszichés nyomást gyakorolva ellenfeleire elmondja, nagy a feszültség, hiszen a ping-pongban a forgó mindenkit megtanít arra, hogy egy esélyt kaphatsz, ennyi az élet. Később, mikor Imi aludni indul, odajön, szeretné elmondani, hogy ha most itt rögtön agyvérzés érné, egy dolgot szeretne még mondani: jól ping-pongozok. Ezek a mondatok és a komoly, rezzenéstelen arc, amivel ezeket előadja, kontrollálhatatlan vihogást idéz elő bennem. A folyosó értetlenül szemléli az eseményeket. Végre meglátom Matyit is, akinek pulóvere nyaka köré tekerve maga a nagybetűs elegancia. Később szobája ablakából csókot dob felénk, Simon Marcit (Ádám őt ekkor már csak Gandalfnak hívja) meg Ádámot próbálom rávenni a szerenádra, de már elfáradtak – hozzáteszem, hajnali fél öt van ekkor. Azért még egy kis tánc belefér, fél 6 körül a legszebb a szoba, már kel fel a nap, kékesszürke fények között alszom el.

Fotó: Bach Máté
(A kritikai beszélgetésen Szőcs Petra fotózott)