Az adrenalin csökkenésével egyre inkább erősödik a hajnali mulatozás hatása, na meg az allergia, kicsit úgy érzem magam, mint akit fejberúgott egy ló. A hasonlat nem saját, Kovács hvg.hu írtó jó arc Feri kollégától származik. Köszönet érte, igazán találó.

Benézek Schein Gábor szemináriumára, az "írás" tanulhatóságának kérdéskörét vezeti be, beszél ennek európai és amerikai hagyományairól, majd arról, mi egyáltalán a vers ebben a térben, kérdezi, kinek, mi ezzel a célja, majd felhívja a figyelmet arra, aki ír, s aki a nyilvánosságot is vállalja, akaratlanul is kialakítja önmaga designját. Szóval ha írunk, útra kelünk egy lakatlan szigetre, amit úgy hívunk: én, de van egy másik sziget is, a te szigete, s ezek között kell közlekednünk egy hajón, ami a nyelv maga. S honnan jövünk? A nyelv működésképtelenségéből, s fontos, hogy ne feledjük, a nyelv nem természetes közeg!

Sajnálom, hogy ki kell jönnöm, de a beszámolót is meg kell írni valamikor. Egészen dél körülig kihaltnak mutatja magát a kastély, aztán megérkezik Bajtai, kérdezi is, van-e itt ember egyáltalán. Van bizony, de még mennyi! Ebédre elő is kerülnek, ami alatt már a tegnapi napló mihamarabbi leadásával stresszelem magam, Ádám meg Matyi ülnek velem szemben, Schein Gábor bal oldalamon, György Péter jobbról. Szóval két ember, akiket igazán tisztelek, mondhatni csodálok, kicsit szorongok is közöttük, enni is alig merek, mert általában ilyenkor borítok magamra egy jó adag levest, ejtem le a villámat és fröcskölöm össze a mellette ülőket. Szeretném ezt elkerülni, asztalt bontok, kell egy jó séta, mire visszaérek, György Péter megkezdi első előadását Az emlékezet kérdése, technológiai kontextusok címmel. Ámulattal hallgatjuk mindannyian, öt oldalas jegyzetemet most talán nem ctrl+c-zem, egy rövid, felületes összefoglalónál sokkal fontosabbnak tartom, hogy a sokrétű és igazán izgalmas előadást aki teheti, majd töltse le a JAK honlapjáról és hallgassa, eméssze, tanulja.

Az előadást követően A könyv utópiája? Az e-könyv. beszélgetés következik, Dén Mátyás Andrást, Dragon Zoltánt és Pál Dániel Leventét Áfra Janos próbálja egybetartani, a feladat nehéz, mert a közönség is bekapcsolódik, György Péter és Dunajcsik Matyi is legalább annyira, mint a kerekasztal meghívottjai. De ez jó, hiszen mégiscsak a párbeszéd a cél!

A zsírban tocsogó, definiálhatatlan vacsora után a JAK VS sorozatszerkesztői (Krusovszky Dénes, Totth Benedek) által moderált Fogságregényekről folytatott eszmecsere következik, J.M. Ledgard Zsiráf és Mark Collins Hazátlanok kötetekről azok fordítóit, Berta Ádámot és Virágh Szabolcsot kérdezik.

Szóval Posztkommunista történetek az új angolszász prózában, van itt minden, kérem szépen, az egyikben lemészárolt zsiráfhadak, elnegyedelt tehenek a másikban meg kicsit uncsi dokumentarista stílus missziós céllal párosítva, fáradt vagyok, de azért arra felkapom a fejem, hogy Dénes valamiért tökön akarja magát szúrni.

Na jó, ki kell szellőztetni a fejet, Fehér Renátóval bámulunk a semmibe, ez még csak a második nap, ráadásul mi fiatalabbak is vagyunk itt az átlagnál, atyaég, mi lesz még itt, de jön Matyi, ő meg (majdnem) mindig teli van energiával, egy kicsi átragad rám is. Aztán végre tudunk szót, vigyort váltani Závada Petivel, aki amúgy már délelőtt megérkezik, de hol slammelni rohan, hol meg nem akar kijönni a barlangjából.

Tudatállapot-váltás-beszélgetéssel (Drog, film, irodalom) folytatódik az este, Hercsel Adél vezényel, Garaczi, Bajtai meg Kubiszyn Viktor válaszolgat. Rengetegen kíváncsiak a beszélgetésre, így a lépcsőre szorulok, ott meg alig hallani valamit.

Azért egy-két poén messzire elhallatszik, például, hogy Viktor úgy gondolja, több tapasztalata van a fogyasztásban, mint az alkotásban, majd kicsit meg is lep egy kérdés, hogy vajon a módosult tudatállapotban született alkotások teljes értékűnek tekinthetőek-e. Garaczi Laci jelzi, hogy a kérdés nem releváns, majd az írás terápiás jellegét hangsúlyozza. Nem is lehetne egy irodalmi táborban jobb végszót találni egy ilyen beszélgetés összefoglalójához.

A tábor egyik legfontosabb jellemzője Orcsik Roli hahotája, már a folyosó másik végéről hallom őt, megyek a hang után, nem tudom jól tettem-e, épp Simon Marci katolikus bugyijáról magyaráz, meg arról, hogy az ő gatyájában lakó pravoszláv elefánt mennyivel különb. Hát, nem csigáztak fel igazán, Márióékhoz megyek, akik meg írók, költők miniatűr változatáról beszélnek (az előzményt nem tudom, biztos a génmanipulációtól indulhattak), végigkérdezik, ki tartana otthon egy kis Nemes Z-t, hajnalban, részegen sétáltatnánk-e Kosztolányit és vajon mennyire lehetne lekicsinyíteni Mikszáthot. Itt is megállapítom, én ehhez (még) túl józan vagyok. Aztán az Ádám elkezd csuklani, elmegy sétálni, Bartók Imi meg elkezdi keresni a parkban, álltja a csuklás tengerén hánykolódó bármikor tud segíteni annak megszűntetésében. Egyszerre kerülnek elő, ellenkező irányból, tényleg elvesztettem a fonalat, a lényeg, hogy a csuklás elmúlt, Imi pedig ettől függetlenül javasol különböző technikákat. Mikor a szobába érve azt gondolom, túl vagyok a megrázkódtatásokon, felhallatszik Kupa Julcsi kiáltása: "Fiúkkal akarok aludni!" ’Hajrá, Julcsi!’ gondolattal hajtom álomra a fejem, például azért, hogy holnap valami izgalmasabbat tudjak írni.

 

Fotó: Bach Máté