zene
2012. 08. 12.
A szovjet kábszerbe halt bele
Viszockij, Hobo szemével
Viszockij, a szocializmus Morrisonja? című beszélgetésre várta Sebők János és Hobo az érdeklődőket Kapolcson július 31-én. Bár a párhuzamok közül az amerikai énekes nem kapott kitüntetett helyett Cseh Tamás, Bob Dylen vagy Janis Joplin mellett, átfogó képet kaptunk délután e sokoldalú művészről.
Hobo úgy érzi, közelebb áll hozzá az orosz énekes, költő, színész, mint bárki, akivel foglalkozik: Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem. Egyúttal említést tesz a saját bőrén tapasztalt atrocitásokról, amik évtizedeken át kísérték, miután – ahogy fogalmazott – megszökött a vörös arisztokráciából tizenhat évesen.
Viszockij szintén megélte a feljelentések korát, sok egyéb mellett Hobo megjegyzi, hogy róla is számos jelentés készült, ezek között a leghírhedtebb, Vikidál Gyuláé, ami a híresztelésekkel ellentétben semmi terhelőt nem tartalmazott. Ebből a szempontból a félelem, a kiszolgáltatottság, mindenekelőtt a szabadságvágy drámai szólamait érzi magáénak Viszockij alkotásaiban, bár magáról nem állítja, hogy üldözték volna.
Hobo két albumát tiltották be összesen, Viszockijnak pedig teljes költői-zenei munkásságát: nem engedték fellépni, állandó megfigyelés alatt tartották, azonban elismert színészként elkerülte őt az akkoriban mindennapos vonataláesés, vagy (a nyithatatlan) ablakból kizuhanás veszélye.
Hobo hozzáteszi, a védelmet részben harmadik feleségének, a világhírű Marina Vlady-nak köszönhette. Emellett a közönség rajongott érte, s annak ellenére, hogy filmes és színházi szerepeiben szinte kivétel nélkül megrögzött gonosztevőt alakított, mégis, a karizmatikus, megkapó kisugárzású, tehetséges előadó természetes színpadi produkciójával már életében befészkelte magát a köztudatba, később pedig nemzeti ikonként temették el.
Sebők épp ezért életének összeférhetetlennek tűnő kettősségét feszegette; a világ egyik leghíresebb Hamletje, az adott színészi lehetőségek elfogadása helyett negyvenkét évesen a szovjet kábszerbe, a vodkába halt bele.
Sebők Janis Joplin példáján keresztül a tudatmódosítók használatát úgy magyarázza, hogy a korlátokba ütköző kreatív energia másban keres pótmegoldást. Viszockij esetében ez azt jelentette, hogy énekesként, dalszerzőként nem érvényesülhetett, pedig filmes hírnevét épp ennek érdekében igyekezett volna kamatoztatni. Különböző magánlakásokban, szerény technikai körülmények között rögzültek az eredeti, szuggesztív előadást átadó, de pocsék minőségű hangfelvételek.
Ezeknek köszönhetően maradt fenn nagyjából nyolcszáz dal, amelyek az idő előrehaladtával egyre erőteljesebben fordultak szembe a rendszerrel. Hobo feldolgozásai viszont nem a rendszerellenességből táplálkoznak, elsődleges szempont a katarzis és a humor, ami megválaszolja a sokat emlegetett kérdést, hogy üzenhet-e még valamit a ma emberének egy 1980-ban a Szovjetunióban meghalt alkotó.
Bár életműve érdekes korlenyomat, Hobo azt a zsenialitást hangsúlyozza, amellyel mint Villon, minden koron átívelőt alkot a művész. Viszockij tiszta dalokat játszott egyszerű stílusban, ami azért kihívás, mert Hobo szerint a bonyolulton túl van az az egyszerűség, ami bárkit a hatása alá von. Szemléltetésként elmondta, az oroszt énekes zenéjét megértette és elfogadta egyetemi professzor és utcai csavargó egyaránt.
Egy szál gitáros előadását Hobo az említett Nemzetközi Viszockij fesztivál fellépőivel szemben nem utánozni akarja: a dalok mögé zenekart állított, előadása önálló produkció, mint mondta inkább azt jeleníti meg, amit az énekes számára jelentett, nem azt, aki Viszockij volt.
A beszélgetés alatt sokat emlegetett, Magyarországon Szerelmem, Viszockij címmel megjelent Marina Vlady visszaemlékezésben is olvashatunk életéről, amely könyv az első Viszockij-színdarab megírásában is nagy segítséget nyújtott, s ezt Sebők Hobo úttörő munkájának nevezte.
A Dal a két sebzett hattyúról október végén lesz látható a Csokonai Színház stúdiójában, Vidnyánszky Attila rendezésében, és Viszockijt Hobo alakítja majd.
Az előadás így várat még magára, de a koncertlátogatásra néhány órával később lehetőség nyílt; Marosi Zoltán tangóharmonikás vendégszereplésével adták elő a Hamletből származó szövegekkel összekötött Viszockij átdolgozásokat.
S bár a közönség jobbára ülve hallgatta a sokszor melankolikus dallamokat, Hobóval együtt énekelték:
Köszönöm nektek, ti szentek,
Hogy akkor köptetek egyet,
És csak rálegyintettetek,
Mikor szüleim úgy döntöttek,
Igenis, megfogannak engem,
Azokban a teljesen érthetetlen,
És szinte túlélhetetlen,
Mesebeli időkben.
Viszockij szintén megélte a feljelentések korát, sok egyéb mellett Hobo megjegyzi, hogy róla is számos jelentés készült, ezek között a leghírhedtebb, Vikidál Gyuláé, ami a híresztelésekkel ellentétben semmi terhelőt nem tartalmazott. Ebből a szempontból a félelem, a kiszolgáltatottság, mindenekelőtt a szabadságvágy drámai szólamait érzi magáénak Viszockij alkotásaiban, bár magáról nem állítja, hogy üldözték volna.
Hobo két albumát tiltották be összesen, Viszockijnak pedig teljes költői-zenei munkásságát: nem engedték fellépni, állandó megfigyelés alatt tartották, azonban elismert színészként elkerülte őt az akkoriban mindennapos vonataláesés, vagy (a nyithatatlan) ablakból kizuhanás veszélye.
Hobo hozzáteszi, a védelmet részben harmadik feleségének, a világhírű Marina Vlady-nak köszönhette. Emellett a közönség rajongott érte, s annak ellenére, hogy filmes és színházi szerepeiben szinte kivétel nélkül megrögzött gonosztevőt alakított, mégis, a karizmatikus, megkapó kisugárzású, tehetséges előadó természetes színpadi produkciójával már életében befészkelte magát a köztudatba, később pedig nemzeti ikonként temették el.
Sebők épp ezért életének összeférhetetlennek tűnő kettősségét feszegette; a világ egyik leghíresebb Hamletje, az adott színészi lehetőségek elfogadása helyett negyvenkét évesen a szovjet kábszerbe, a vodkába halt bele.
Sebők Janis Joplin példáján keresztül a tudatmódosítók használatát úgy magyarázza, hogy a korlátokba ütköző kreatív energia másban keres pótmegoldást. Viszockij esetében ez azt jelentette, hogy énekesként, dalszerzőként nem érvényesülhetett, pedig filmes hírnevét épp ennek érdekében igyekezett volna kamatoztatni. Különböző magánlakásokban, szerény technikai körülmények között rögzültek az eredeti, szuggesztív előadást átadó, de pocsék minőségű hangfelvételek.
Ezeknek köszönhetően maradt fenn nagyjából nyolcszáz dal, amelyek az idő előrehaladtával egyre erőteljesebben fordultak szembe a rendszerrel. Hobo feldolgozásai viszont nem a rendszerellenességből táplálkoznak, elsődleges szempont a katarzis és a humor, ami megválaszolja a sokat emlegetett kérdést, hogy üzenhet-e még valamit a ma emberének egy 1980-ban a Szovjetunióban meghalt alkotó.
Bár életműve érdekes korlenyomat, Hobo azt a zsenialitást hangsúlyozza, amellyel mint Villon, minden koron átívelőt alkot a művész. Viszockij tiszta dalokat játszott egyszerű stílusban, ami azért kihívás, mert Hobo szerint a bonyolulton túl van az az egyszerűség, ami bárkit a hatása alá von. Szemléltetésként elmondta, az oroszt énekes zenéjét megértette és elfogadta egyetemi professzor és utcai csavargó egyaránt.
Egy szál gitáros előadását Hobo az említett Nemzetközi Viszockij fesztivál fellépőivel szemben nem utánozni akarja: a dalok mögé zenekart állított, előadása önálló produkció, mint mondta inkább azt jeleníti meg, amit az énekes számára jelentett, nem azt, aki Viszockij volt.
A beszélgetés alatt sokat emlegetett, Magyarországon Szerelmem, Viszockij címmel megjelent Marina Vlady visszaemlékezésben is olvashatunk életéről, amely könyv az első Viszockij-színdarab megírásában is nagy segítséget nyújtott, s ezt Sebők Hobo úttörő munkájának nevezte.
A Dal a két sebzett hattyúról október végén lesz látható a Csokonai Színház stúdiójában, Vidnyánszky Attila rendezésében, és Viszockijt Hobo alakítja majd.
Az előadás így várat még magára, de a koncertlátogatásra néhány órával később lehetőség nyílt; Marosi Zoltán tangóharmonikás vendégszereplésével adták elő a Hamletből származó szövegekkel összekötött Viszockij átdolgozásokat.
S bár a közönség jobbára ülve hallgatta a sokszor melankolikus dallamokat, Hobóval együtt énekelték:
Köszönöm nektek, ti szentek,
Hogy akkor köptetek egyet,
És csak rálegyintettetek,
Mikor szüleim úgy döntöttek,
Igenis, megfogannak engem,
Azokban a teljesen érthetetlen,
És szinte túlélhetetlen,
Mesebeli időkben.
További írások a rovatból
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Más művészeti ágakról
Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon