PRAE.HU: Hogyan látod a mostani próbát?

Eléggé izgalmas ez az egész, hiszen ilyenkor még nem tudhatjuk, hogy mi sül ki magából a koncertből. Ez a próba a zenekar számára igen komoly feladat, hiszen úgy kell összerakni egy viszonylag sokszínű és sok új elemet tartalmazó műsort, hogy az ütős produkció legyen, tehát ne maradjanak benne üresjáratok és a vendégek is megfelelően kövessék egymást.

Technikai értelemben is eléggé bonyolult egy ilyen koncertet összerakni, ezért nem véletlen, hogy most nagyjából megpróbálják összeállítani a színpadkörülményeket, megkísérlik meghatározni azt, hogy ki, hol, mit csinál. Persze természetesen minden csak a helyszínen fog véglegesen eldőlni és mivel ez egy egyszeri produkció, ezért elsőre kell jónak lennie: itt egyszerre lesz főpróba, premier és utolsó előadás is.



PRAE.HU: Csík dalokat én először Kispál koncerteken hallottam és szerintem ezzel sokan vannak még így. Kimondhatjuk, hogy ti segítségetek nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Csík zenekar ennyire népszerű legyen?

Minden zenekarnak megvan a maga előtörténete, pontosan tudjuk, hogy kinek volt az előzenekara, hogy kik segítettek nekik, hogy kiknek tetszett meg stb. Ha külföldre megyünk, ez ott is így van: például mikor Jimi Hendrix megjelent Londonban Eric Claptontól kezdve Paul McCarney-ig mindenki hatalmas rajongója lett, ami hatalmas segítséget jelentett neki annak idején, hogy menedzsmentet találjon, vagy, hogy Európában is híres legyen.

Utólag tehát könnyű meghatározni, hogy egy adott zenekar kinek köszönheti a népszerűségét, kik segítettek neki. De ez egy természetes dolog, hiszen azért vagyunk, hogy segítsünk egymáson, mi kollégák főleg. A Csík zenekar számomra elméletileg is egy kihívás volt, hiszen én láttam egy olyan zenekart, amiben minden olyan képesség, előadói formátum, hangszeres tudás, jóízlés megvolt, amiről úgy gondoltam, hogy ennek sikeresnek kell lennie. És valóban az is lett, ezért ilyen értelemben elégtételt érzek, ha azt látom, ahol most ők éppen állnak.

PRAE.HU: Mikor találkoztál először a Csík zenéivel?

Én mint táncházakat látogató ember a Csík zenekart már névről ismertem, sőt lehet, hogy még hallottam is őket valamikor, de különösebben nem emlékeztem rájuk. Attilát (Szabó Attila, prímás) 2001-ben ismertem meg, később Janit (Csík János, prímás), azután az egész zenekart, tehát ma már mondhatjuk, hogy egy évtizedes barátságom van az együttessel.

Kezdetben CD-ket cserélgettünk, elmentünk egymás koncertjeire, közben pedig sokat beszélgettünk arról, hogy egy folk zenekar merre léphet tovább. Tudni kell, hogy Janiéknak már a Kispál-feldolgozások előtt is voltak érdekes kísérleteik: A kor falára című lemezen például van egy folk téma, ami szépen átúszik bluesba. De nekünk is voltak már közös munkáink a feldolgozások előtt: a 2005-ös Én,szeretlek, téged Kispál-lemezen Jani énekli az első dalt, az ekkor megjelent Csík CD-n pedig én éneklem ugyanezt a zenét. (Senki nem ért semmit). Szóval ilyen finom egymásba érésekkel kezdtünk el közösen dolgozni, és mikor a Csík egyre híresebbé vált a feldolgozásoknak köszönhetően, akkor elkezdtünk sokat turnézni, koncertezni együtt.



PRAE.HU: Alapvetően milyen a viszonyod a népzenével?

Én mindig is szerettem a népzenét. A 80-as évektől kezdve folyamatosan jártam a táncházakba, ahol táncolni ugyan nem táncoltam, mert az sosem érdekelt, inkább csak a zenére figyeltem, azt hallgattam. Nagyon szerettem például a Muzsikás 80-as években megjelent lemezeit. Egyébként itt is megfigyelhetőek bizonyos összefonódások, hiszen nekik például sokat segítettek Szörényiék.

PRAE.HU: Szerinted miben áll a Csík zenekar ereje?

Általában az a szokásos recept, hogy a folk zenekarok elemeit emelik át a pop zenébe és az sokkal ritkább, mikor a pop dalok kerülnek át ebbe a népzenei hangszerelése. A Csík zenekar újítása tulajdonképpen ez. Persze vannak ennek is előképei, de szerintem ők járták ezt az utat a legkövetkezetesebben és az is nagyon fontos, hogy ezek a feldolgozások szinte mindig többet mondanak el a dalról, mint az eredeti, tehát merem állítani, hogy ezek az átdolgozások általában jobbak lesznek. És éppen ezért tudnak olyan erősek lenni.

Emlékszem, mikor a Magyar Dal Napján Pici (Presser Gábor) engem is megkért, hogy állítsak össze valamit. Ekkoriban még nem volt olyan népszerű a Csík zenekar, de én meghívtam ide őket és eljátszottuk az egyik dalomat, egy Tankcsapda-számot és egészen sok ember előtt először a Most múlik pontosan című dalt is.

Leírhatatlan volt az a hatás, amit e dal kiváltott: több tízezer ember egyszerre hallotta ezt a nótát, a számot pedig egy néhány másodperces döbbent csend követte, és csak utána hangzott fel a sikoltozás és a taps. Szerintem aznap Mariannak (Majorosi Marianna, ének) volt a legtöbb rajongója, magasan ő ütött a legnagyobbat.

PRAE.HU: Aktívan részt veszel a Budapest Bárban is. Mennyiben különbözik ez a társulás a Csík zenekartól?

A Budapest Bár maga a városi népzene, a városi florklórnak ez a fajta újraélesztése pedig egészen másfajta muzsika. Van persze a kettő között átjárás, a művészek ismerik és kölcsönösen tisztelik is egymást. Azonban a Budapest Bár zenéi szofisztikáltabbak, cizelláltabbak, hangzásuk sokkal barokkosabb és hangszerelései is közelebb állnak a komolyzenéhez. A Csík zenekarban pedig ott van az a jó értelemben vett nyersessége az agráriumnak, amit csak az igazi népzene tud.



PRAE.HU: Csík Jánossal együtt 2005-ben mindketten komoly kitüntetésben részesültetek: ő Arany Érdemkeresztet, te pedig Kossuth-díjat kaptál. Hogyan értékeled azt, hogy a hagyományt és az underground kultúrát egyszerre díjazták?

Nemcsak mi kaptunk díjat abban az évben, hanem például Kiss Tibi is és Farkas Robi is. Ebből egyébként semmi más nem látszik, csak az, hogy akik döntöttek abban az évben a kitüntetésekről, azok szerintem jó zenéket hallgatnak.

Az pedig, hogy a Kispál mennyire hívható ma már undergroundnak? Minden művészet kezdetben valami ellen fogalmazza meg magát, ilyen értelemben a Kispál is eleinte a mainstream popzene ellenében mozgott, azonban ahogy egyre inkább elismertebb lett, úgy került bele egyre jobban a mainstreambe. Ez persze törvényszerű: ahogy múlik az idő, a lázadó generáció fontosabb és komolyabb pozíciókba kerül, kedvenceit pedig magával cipeli ide, melyek így polgárjogot nyernek. Innentől persze el is veszíti forradalmi erejét, a kánon része lesz és majd egy következő áramlat fog ellene lázadni.




PRAE.HU: Milyen további együttműködések várhatóak a Csík zenekar és közötted?

A Csíknak már van egy Kiscsillag feldolgozása is, amit játszanak a koncerteken. Szó volt arról is, hogy rákerül az új lemezükre, de azt gondoltuk, hogy még nem vagyunk vele készen, így hagyjuk még érlelődni.

Egyébként már csak apróságokban dolgozunk együtt: például a legutóbbi lemezükön levő egyik dalhoz írtam néhány szöveget. Ez most már az ő útjuk, nekem nem feltétlenül kell ott állni mellettük. Sokkal kevesebbet is játszom már velük, a fontosabb koncertekre elmegyek ugyan, de többre nem. Az utóbbi években ugyanis volt olyan, hogy évi 200 koncertem volt, az pedig a dalszerzői munka vagy az anyazenekarom rovására ment. Most elsősorban kevesebb koncertet és több alkotói munkát szeretnék csinálni, így radikálisan meghúztam a koncertek számát.