A szerző saját kezű illusztrációi szemet gyönyörködtetőek, de nincsenek arányban a szöveggel. A nagyalakú, keménytáblás külső csalogatóan hat, a címhez kapcsolódó ezüstös levélnyomatok díszítik. Az elegáns borítón a könyvben olvasható őszi meséhez készült illusztráció egy változata látható. A rajzok ugyan élővé teszik a szöveget, mégsem mondanám, hogy szerves a kapcsolat szöveg és illusztráció között, sok esetben önálló tablóként jelenik meg a kép, míg máshol egy-egy ceruzaskiccet találunk a szöveg bal vagy jobb sarkában.

Az illusztrációkra azonban általában jellemző, hogy nyüzsgő, színes és motívumgazdag képi világot teremtenek, olyat, amin a gyermek elidőzhet, varázsos belső utazásra indulhat. Már-már ornamensre emlékeztet némelyik kép: levélkék, körök, csigák, bóbiták játékosan ismétlődve mágikusan szövik át a könyv lapjait. Az emberfigurák leegyszerűsítettek, kissé felfúvódott fejjel ábrázolja őket a szerző, és egy-egy apró részlet, például szem alatti táska vagy szempilla segítségével ad egyéni jelleget nekik.

Tartalmilag a jól bevált évszak-tematika szerint szerveződik a könyv. Holdfényszüret címmel indít a tavaszi mese: Flóra egy  szentjánosbogárral járja be az éjszaka világát; A szivárvány után futó című nyári mesében Simi találkozik egy szivárványkutatóval; a Fodrászatunk büszkesége című őszi mesében Blanka leleményes üzleti érzékkel menti meg Vendel nagypapa fodrászatát; a Téli városkép hölgyekkel című negyedik darabban pedig Csibi egy idős hölggyel és annak barátnőivel tölti a hétvégét.

A mesék líraiak abból a szempontból, hogy egy hangulatot, egy érzést, egy pillanatot akarnak megmutatni (pl. hogyan viháncolnak együtt az idős énekesnők, milyen, ha nem tud elaludni egy gyerek vagy mennyire ijesztő tud lenni egy fogatlan néni). Mindeközben tele vannak didaktikus részekkel: hogyan beszéljen egy gyerek az idősekkel, mit mondjon, mit ne, mikor köszönjön, hogyan tegye azt. De valami hiányzik.

Az a baj, hogy a történeteknek nincs kifutása. Felfedezhető bennük a szándék, amely tényleg nemes: bizonyos problémákat, kérdéseket felvillantani, régi-új szavakat megismertetni a fiatal olvasóval, de a mese-jelleg háttérbe szorul. A csodák erőltetettek lesznek, talán úgy fogalmaznék: a szerző túl okos akar lenni, ugyanakkor sok mindent nem dönt el. Például azt, hogy mennyire szeretne az olvasóval párbeszédbe elegyedni. Egy-két helyen megszólítja az olvasót, bensőséges, összekacsintós mondatok ezek, de váratlanok, hiszen eladdig nem találkoztunk hasonlókkal ("Ne féljetek..." "Tudod…").  

A négy mese valós, városi tereken játszódik: egy ház kertje, a játszótér, egy fodrászat és egy bérházi lakás, illetve a gőzfürdő. Gévai Csilla fontosnak tartja, hogy a mai gyerekek számára életszerű, hozzájuk közeli helyszíneket válasszon, és ezekbe illeszt bele olyan szituációkat, amelyek kérdéseket vethetnek fel bennük, amelyeket esetleg nem értenek. A természettől kissé már elidegenedett és emiatt arra rácsodálkozó gyerek képe rajzolódik ki a mesék főszereplőiben, de hogy rögtön a kivétellel éljek: a második mese Simije introvertált, csigaházzal és kagylókkal alkotó kisfiú.

Mindegyik szereplő valamiféle határhelyzetbe kerül: Flóra nem tud aludni, Simi a nyár legforróbb napján megismerkedik a szivárványkutatóval, Blanka családja anyagilag kerül rossz helyzetbe, Csibinek a szülei nélkül kell töltenie a hétvégét. Nemcsak a helyzetek szorongatóak, hanem a felnőttek is. Szomorúan konstatáltam, hogy nincsenek biztonságot jelentő felnőttek a könyvben. Apa ezeréves bagollyal vitatkozik álmában, a szivárványkutató nem érti a világot. Igaz, mindegyik történetben van egy olyan felnőtt, aki meghatározó, de ordít a szülők hiánya. Flóra körül mindenki alszik, Simi szülei a karrierjüknek élnek, délután látjuk csak a mamát, nincs ott a reggelinél sem, helyette a nagymama készíti a reggelit. Blanka apja elment egy "FESTETT vörössel", ami miatt Magdika, Blanka anyukája bánat-sütit eszik, bánat-kávét iszik és bánat-cigit szív. Csibi pedig úgy maradt Csengő néninél, hogy a családi síelés helyett a szülők kettesben mennek wellnesszelni. Mesés kilátások - a szomorúság tesz gúnyossá.

Talán a felnőttek világából fakadó bizonytalansággal magyarázható a történetek végén tátongó űr is. Leleményes, kreatív, fantáziadús gyerekeket látunk, de mindegyik magányos, és a felnőttekkel (vagy az első mesében a szentjánosbogárral) való találkozás csak erősíti ezt a szorongást. A szavak szintjén is megtalálható ez a pontatlanság: a szivárványkutató szinonimájaként a szivárványcsavargót használja, aki ezáltal rögtön veszít az értékéből, varázstalanítva lesz. Ha mindez igaz, akkor ebben a világban a varázstalanítás az alapkő, de akkor hol van a megmentő, elkápráztató mesei világ?

Kétségtelen, hogy csírájában mind a négy történetben ott van. A Holdfényszüret líraisága például eszembe juttatja Radnóti Miklós sorait: "hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben", ahogy Flóra tenyérlenyomatát az égre repítik, ugyanúgy kitágul a világ egy zárt belső térben. A szivárványkutató figurája pedig azt a mély bölcsességet hordozza, amiről Kosztolányi ír: "Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, a kincs, amiért porig égtem." Gévai Csilla szereplője a Krán színt keresi egész életében, és bele is betegszik, hogy nem találja.

Csupa olyan téma, amiről jó, hogy olvashatunk. De talán ha Gévai Csilla hosszabban és mélyebben utánajár, ha alaposabban kifejti ezeket a témákat, és nem a didaktikusságot erősítve, hanem jobban árnyalva a szereplőket és az őket körülvevő világot, és legfőképpen is kifésüli a mesék nyelvét, egyenletesebbé válik a szöveg, és méltó párja lesz a képi világnak.

Gévai Csilla: Holdfényszüret
Pozsonyi Pagony 2012
48 o., 2590 Ft