TÜKÖRGYÁR


François Truffaut filmjéből (1966)

1956. január
Az újvidéki Híd folyóirat az év folyamán 11 részletben közli Ray Bradbury: 451 Fahrenheit című utópikus regényét. "Fahrenheit 451 fok – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj." (Juan Ramun Jiminez)

30 MILLIÓ SZOVJET DOLLÁR


1 millió $

1956. február 2.
A Szovjetunió és Jugoszlávia képviselői Moszkvában megegyeztek abban, hogy a Szovjetunió 54 millió dollár értékben áruhitelt nyújt, valamint 30 millió dollár kölcsönt ad szabadon átváltható valutában, illetve aranyban tíz évre, évi 2%-os kamattal.

"A DZSEZZ ÖSSZEKÖT, A NEMZETI KÓLÓ ELVÁLASZT"


Predics Uros: Szerb kolo-táncz (1880k)

1956. március 5-6.
A tartományi pártvezetőség tanácskozást szervezett a községi pártbizottságok elnökeivel és szervezőtitkársági vezetőivel, amelyen többek között a párttagság nemzetiségi összetételét is megvitatták. Paško Romac bevezetőjében kijelentette, hogy "a mi embereink fejében is van még mindig nemzeti gyűlölködés, amit mi sovinizmusnak nevezünk", és ez megnyilvánul abban is, hogy kisebbségek tagjait milyen arányban veszik fel a pártba. Beszámolt a "telepes" és "bennszülött" szerbek közötti türelmetlenségről is, azt állítva, hogy elsősorban a telepesek igyekeznek kirekeszteni az őshonos szerbeket. A vitában a topolyai Petar Lompar a helyi pártbizottságokat tette felelőssé azért, hogy kevés a kisebbségi párttag, mondván, hogy a tagjelöltek között a magyaroktól "sokkal jobb képességet és felkészültséget várnak el, mint a szerbektől vagy montenegróiaktól". Miloš Radojčin a Zombor környéki kedvezőtlen arányok gyökerét az 1944 őszén elkövetett hibákban, a magyarok kivégzésében és gyűjtőtáborokba zárásában, valamint az ottani szerbek, elsősorban a telepesek körében megnyilvánuló soviniszta törekvésekben látta. Véleményéhez Grga Kolić is csatlakozott, mondván, hogy "a pártszervezetben is vannak leplezett soviniszta törekvések és felfogások". A magyarokkal szembeni túl szigorú mércékről beszélt a verbászi Stojko Panić és az újvidéki Milan Bačkalić is. Arra a közlésre, hogy a karlócai pártszervezet 217 tagja között mindössze 14 horvát nemzetiségű van, mert az ottani felfogás szerint "a horvátok mindannyian ellenségek voltak és a valláshoz kötődnek", Paško Romac közbeszólt: "Ez súlyos nagyszerb sovinizmus". Romac a későbbi vitában kifejtette, szerinte a dzsezz-zene sokat tehetne a nemzetek közötti viszony javítása érdekében: "én inkább támogatom a bugi-vugit, mint a nemzeti táncokat, mert az valahogy mégis félig-meddig internacionális, a kóló pedig nacionális. A dzsezz összeköt, a nemzeti kóló elválaszt".

ELEGÁNS MÓDON FELMONDANI


Tito úr és Kirk Douglas úr, két vadászok (1960k)

1956. április 2.
A JKSZ KB VB* a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusát úgy ítélte meg, hogy a Szovjetunióban a desztálinizáció visszafordíthatatlan folyamata zajlik. Úgy értékelte, hogy a két ország közötti újabb konfliktus hipotetikusan is lehetetlen, erőteljesen támogatni kell Hruscsovot, ugyanakkor pedig "elegáns módon" felmondani az amerikai katonai segélyt, hisz "ki ellen is fegyverkezünk mi", ezzel demonstrálva, hogy Jugoszlávia valóban nem áll a Nyugat befolyása alatt. Ugyanezen az ülésen, a derűlátástól vezérelve, Tito követelte az "általános külpolitikai offenzívát minden irányban".

VIDÁM FIÚK


Brioni szigete, 1956. július 18.

1956. július 19.
Tito, Nehru és Nasszer a brioni konferencia végén meghirdette az el nem kötelezettség politikáját. A brioni deklaráció síkra szállt a bandungi konferencián elfogadott elvek tartós érvényessége mellett, elítélte a világ tömbökre való felosztását, követelte a leszerelést, a nemzetközi kereskedelem akadályainak felszámolását és az atomenergia békés célokra való felhasználását.

EGY SZOBRÁSZ VISSZATÉR


Baranyi Károly: Ikarosz (1938)

1956. augusztus 9.
Baranyi Károly szobrász, a Délvidéki Szépmíves Céh egyik alapítója – miután 1944-ben besorozták, a szovjet hadifogságból 1945-ben szabadult, majd Magyarországról "többször is megpróbált hazakerülni, de eredménytelenül", és csak 1955-ben kapott útlevelet – tizenkét évi távollét után megérkezett Szabadkára. Életének ezt az időszakát önéletrajzában így írta le: "Szabadkán egy pár napot töltöttem, majd onnan Pancsovára kísértek kihallgatásra. Elmondtam, hogy azért jöttem vissza, mert itt születtem, itt van a feleségem, itt van a házam, itt vannak a rokonaim, iskola- és katonatársaim, barátaim, ismerőseim, és odaát nincsen senkim, nincsen semmim, pár szétszórtan élő rokonom és barátomon kívül. Azután meg 1914-től öszszesen több mint 18 évig nem voltam idehaza. 1956. augusztus 20-án értem Újvidékre feleségemmel együtt. Házunk, amelyet a bomba oly csúnyán megrongált, most rendbe hozva, tisztán várt ránk. 45 napig ki sem mentem az utcára. Minden fiókot átnéztem, könyveimmel, elfelejtett munkáimmal, szerszámaimmal, rajzeszközeimmel ismerkedtem, barátkoztam újra. Egyszerre gazdag lettem".

A NYARALÓK


Hruscsov elvtárs és Tito elvtárs nyaralnak (Krim, 1956)

1956. szeptember 27.
A hivatalosan szabadságát IX. 19-től Jugoszláviában töltő Hruscsov Titóval és más jugoszláv vezetőkkel közösen repült vissza a Szovjetunióba, egyenesen a Krímbe, ahol a jugoszláv elnök többek között miniszterelnökével és a bosznia-hercegovinai parlament elnökével szintén szabadságon időzött. "Véletlenül ott nyaralt szovjet részről Hruscsovon kívül Vorosilov államfő és Bulganyin miniszterelnök is, sőt a szovjet pártvezér meghívására megérkezett Grecskó marsall és Brezsnyev KB-titkár. Véletlenül – emlékezett vissza nem sokkal később a jugoszláv államfő – ott termett Gerő, és ’véletlenül’ találkoztunk vele. Gerő elítélte korábbi politikájukat, azt mondta, hogy hibás politika volt, hogy rágalmazták Jugoszláviát, egyszóval hamut szórt a fejére, és azt kívánta, hogy állítsuk helyre a jó viszonyt, megígérve, hogy minden korábbi hibát helyrehoz. A nyaralók IX. 30-i Hruscsov villájában lezajló ’spontán’ találkozójáról a szovjet hírügynökség, a TASSZ is beszámolt: ’Tito, feleségével, Hruscsovval és Gerő Ernővel közös sétát tett a tengerparton, ahol az államférfiak összetalálkoztak a Livagyija szanatórium üdülővendégeivel, elbeszélgettek velük és közös fényképet készítettek’. A tudósítás szerint ezt közös ebéd követte, ’amely baráti, szívélyes légkörben zajlott le’, s amelyen a már említetteken kívül szovjet részről jelen volt a moszkvai első titkár, az ukrán államfő, a belgrádi szovjet nagykövet, s egy bizonyos Szerov hadseregtábornok (feleségestül). Ez utóbbi a KGB főnökeként három héttel később már Budapesten időzött, természetesen ekkor már hitvese nélkül. A krími találkozó során Gerő nyilvánvalóan tájékoztatta Titót arról, hogy a politikai bizottság két nappal korábban döntött Rajk és társainak október 6-i temetéséről, s napirendre tűzték a ’Nagy Imre-kérdés’ tisztázását is. Megállapodtak abban is, hogy a magyar párt- és kormánydelegáció október 10-én érkezik Belgrádba.

"A VÖRÖS CSILLAGOT ÖSSZETAPOSTÁK"


Sztálin csizmái (Budapest, 1956/2012)

1956. október 23.
A reggeli órákban Jugoszláviából visszaérkezett Budapestre a magyar párt- és kormányküldöttség. [...] Még a Gerő-beszéd elhangzása előtt küldte el Soldatić jugoszláv nagykövet Belgrádba első beszámolóját a budapesti eseményekről. Részletesen ismertette a követeléseket, beszámolt a Jugoszlávia iránti széles szimpátiáról (így arról, hogy tüntetők a követség előtt Titót és Jugoszláviát éltették), de arról is, hogy "Erős nacionalista tendencia érződik. Így a tüntetők a Parlamentben lévő vörös csillagot összetaposták, a zászlókból kitépik a mostani címert, és a menetben a régi Kossuth-címert viszik".

1956. október 24.
Kántor Oszkár visszaemlékezéséből: "Péterváradról jövet fölugrottam Thomka Gábor barátomhoz – aki a hídra vezető sugárúton lakott, nála albérlősködtem három hónapig – az egyszobás lakásba. A két vaságyon, egy szekrényen és egy nagy íróasztalon kívül volt egy Kosmaj rádió. Még volt főszerkesztő korában kapta. S ahogy beléptem hozzá, éppen szólt a rádió. A Kossuth rádió. A vacak készülékből hangzavar fogadott, valami fölkiáltások, valami fölszólalások. – Mi ez, mit hallgatsz? – kérdeztem Gabit. – A fene tudja, úgy látszik, valami hangjátékot közvetítenek – válaszolt, és kikapcsolta a recsegő készüléket. Akkor még nem tudtuk, hogy Nagybudapesten kitört a forradalom, a népi munkás értelmiségi fölkelés. Még aznap este betértünk néhányan a Vojvodina Szálló sárga termébe, a Žuta sala vendéglőjébe, ahol Balázs János, a topolyai születésű remek cigányprímás és csapata muzsikált. János, a szép szál muzsikus odasétál hegedűjével hozzánk, aztán Gabi fülébe súgta: – Hallgattam a Szabad Európa Rádiót, már vérfürdő van Pesten. A rádiónál – suttogta könnybe lábadt szemmel. A péterváradi albérletünkben nem egyedül voltunk. Egyetemi hallgatókkal volt tele a ház. [...] – Fiúk, baj és fölkelés van Pesten-Budán – mondtam a szorgalmasan tanuló egyetemistáknak. Elborult erre a képük, Somogyi Sanyi elővette az asztali citerát, és hazafias dalokat pengetett nekünk. A szomszédból bort hoztunk, és darvadoztunk, könnyünket hullatva".

1956. október 25.
Dalibor Soldatić belgrádi jugoszláv nagykövet távirata a Parlament előtti vérengzésről: "Két alkalommal is telefonáltak a nagykövetségünkre, és beavatkozást kérnek a vérontás elkerülése végett". Közölte: déli 1 órakor mintegy ezer tüntető érkezett a követséghez, "tekintélyes polgárok és munkások", a Himnuszt énekelték, és Titót éltették. Annak a kívánságuknak adtak hangot, "miszerint a jugoszláv kormány kérje az ENSZ-et, hogy az idegen csapatok hagyjanak fel azon magyar polgárok magyar területen való gyilkolásával, akik békésen és fegyelmezetten kifejezésre juttatják, hogy követelik a saját szabadságukat". A tüntetőknek nem sikerült közvetlenül a jugoszláv nagykövettel beszélniük, mert Soldatićnak aznap délután sikerült végre Sík Endre helyettes külügyminiszter személyében viszonylag kompetens magyar politikussal találkoznia. Korábban Gerő leváltásáról, illetve Kádár kinevezéséről is csak a rádióból értesült. Sík tájékoztatta a Központi Vezetőség szinte folyamatosan megtartott üléséről, amelynek kezdetén döntöttek a szovjet csapatok segítségül hívásáról, miután a rendőrség gyakorlatilag szétesett, s az ÁVO önmagában képtelen volt a felkelést leverni. "Könyörtelen vérontás következett. Az áldozatok száma eléri a néhány százat és több száz sebesült van, ez a nép szemében a végsőkig kompromittálta mind a magyar vezetést, Gerővel az élen, mind a Szovjetuniót". A tájékoztatást követően küldte a nagykövet első átfogó, a kialakult helyzetet már elemző jelentését Belgrádba. A történtekért a magyar vezetést hibáztatta, amely teljesen kiengedte kezéből a kezdeményezést, "a hatalmat a szovjet csapatok tartják".

1956. október 27.
Jože Brilej, Jugoszlávia állandó ENSZ-képviselője New Yorkból a jugoszláv külügyi államtitkárságnak küldött táviratában a magyarországi helyzetnek a Biztonsági Tanács ülésén való megvitatásával kapcsolatban így fogalmazott: "A helyzetből veszteség nélkül csak úgy tudunk kikeveredni, ha szigorúan következetesek maradunk, megőrizve konstruktív szerepünket. Nem hunyhatunk szemet a nyugatiakat vezérlő indítékok felett, úgyszintén azon tény felett sem, miszerint idegen csapatokat használtak fel egy, a függetlenségért küzdő ország belügyének tekintendő kérdés rendezésekor. Bár nem állnak rendelkezésünkre alapvető indítékok, az lenne az elvszerű, ha a napirendre tűzésének bejegyzését megszavazzuk, egyúttal viszont elhatárolódunk az ENSZ-et propagandacélokra, a hidegháború felélesztésére vagy sajátos intervencióra való felhasználására irányuló szándékoktól".

1956. november 2.
Nagy Imre többször is hivatalosan tiltakozott a szovjet csapatok beözönlése ellen. Hruscsov és Malenkov Bukarestben román, csehszlovák és bolgár vezetőkkel tárgyalt a szovjet fegyveres beavatkozás előkészítéséről. Éjjel Brioni szigetén Titóval, Kardeljjel, Rankovićtyal találkozott. A jugoszláv vezetők hozzájárultak a szovjet beavatkozáshoz. Hruscsov Münnich Ferencet javasolta az új vezetés élére, de jugoszláv javaslatra Kádár János személyében egyeztek meg.

1956. november 4.
A kora hajnali órákban Soldatić megkereste Szántó Zoltánt és tájékoztatta Tito és Ranković üzenetéről: a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és az általa javasolt személyeknek. Hajnali 4 órakor általános támadás indult Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. 5 óra 5 perckor a szolnoki rádió közölte, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, amely "a Szovjetunió fegyveres erőinek segítségével megkezdte harcát az ellenforradalom felszámolására". Reggel 6 és 8 óra között a jugoszláv követségre érkezett: Nagy Imre, Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Szántó Zoltán, az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai, valamint Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Rajk Lászlóné, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Újhelyi Szilárd, Vas Zoltán és családtagjaik. Összesen 43 személy kapott menedékjogot. Vásárhelyi Miklós, Nádor Ferenc ezredes, a légierők parancsnoka és Erdős Péter egy jugoszláv diplomata lakásán kaptak menedéket. Nagy Imre és Donáth Ferenc távozása után a Parlamentben maradtakhoz csatlakozott Bibó István valamint Mindszenty bíboros érsek, aki hamarosan átment az amerikai nagykövetségre és ott menedékjogot kapott. Soldatić közölte Nagy Imrével Tito és Ranković üzenetét, hogy híveivel együtt ismerje el a Kádár-kormányt. Az Intéző Bizottságnak a követségen tartózkodó 5 tagja ezt egyhangúan elutasította.
 

A jugoszláv nagykövetség épülete a Hősök tere és a Sztálin út sarkán (1956)

1956. november 9.
Andrej Andrejevics Gromiko szovjet külügyminiszter-helyettes táviratban közölte Jurij Vlagyimirovics Andropov budapesti szovjet nagykövettel: Nagy Imréék nem mehetnek Jugoszláviába.

1956. november 11.
Tito Pulán a KSZ isztriai aktivistái előtt mondott beszédében a magyarországi első szovjet beavatkozást szükségtelennek minősítette, a másodikkal kapcsolatban azonban az volt az álláspontja, hogy a polgárháború, a Nyugat beavatkozása és a horthysták visszatérése veszélyére való tekintettel az szükségszerű volt. Kijelentette, hogy Jugoszláviának támogatnia kell a Kádár-kormányt, a szovjet csapatoknak azonban ki kell vonulniuk, mihelyt az országban rendeződik a helyzet. Jugoszlávia ellenezte, hogy a magyarországi események az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjére kerüljenek.

Tito pulai beszédét az Újvidéki Rádió magyar adásából gyorsírással lejegyezve adta közre a Népszabadság, amiből az MSZMP köreiben botrány lett.

1956. november 18.
Tito Brionin a szovjet katonai küldöttséggel folytatott megbeszélésen kijelentette: ha a szovjet egységeket nem használták volna a magyarországi felkelés elfojtására, akkor jugoszláv egységeket menesztettek volna Magyarországra, amelyek abban az időben a jugoszláv-magyar határ felé meneteltek.

Lukács György, Szántó Zoltán és Vas Zoltán jugoszláv diplomáciai kísérettel elhagyták a jugoszláv követséget, hogy hazatérjenek. Útközben szovjet szervek feltartóztatták és a mátyásföldi KGB parancsnokságára vitték őket. Erről a jugoszláv diplomaták a követségen tartózkodókat nem tájékoztatták.

1956. november 19.
Milovan Đilast Belgrádban letartóztatták és 1956. XII. 12-én háromévi szigorított fegyházbüntetésre ítélték, mert a nyugati sajtónak adott nyilatkozataiban bírálta Jugoszlávia magatartását Magyarország szovjet megszállása ügyében. "Milovan Gyilasz szerint a lengyelországi 56-os eseményekkel új fejezet kezdődött a kommunizmus, az 56-os magyar forradalommal az emberiség történetében".

Đilas elhagyja a Sremska Mitrovica-i börtönt (1966)

1956. november 22.
Miután a jugoszláv nagykövetségen ismertették Kádár garancialevelének tartalmát, 18 óra 30 perckor Nagy Imre és társai családjaikkal jugoszláv diplomaták kíséretében autóbuszra szálltak, hogy hazatérjenek. Miután szovjet tisztek a jugoszláv diplomatákat eltávolították a buszból, foglyaikat páncélautók kíséretével a mátyásföldi KGB-parancsnokságra vitték, másnap pedig repülővel Romániába szállították.

1956. november 24.
A Nagy Imre-csoport elrablása kapcsán a jugoszláv kormány a belgrádi magyar nagykövetséghez intézett jegyzékben a "legerőteljesebben" tiltakozott a magyar kormánynál a 21-ikei egyezmény megszegése miatt. Ezzel a jegyzékváltások hosszú és meddő sorozata kezdődött el.

1956. december 11.
Az ENSZ közgyűlésén a magyarországi helyzettel kapcsolatos vitában dr. Mladen Iveković államtitkár-helyettes, a jugoszláv küldöttség tagja kifejtette: "A jugoszláv kormány számára a magyar kérdés elsősorban mindig maga a magyar nép jogainak és érdekeinek kérdése volt. Ez természetesen egyáltalán nem akadályoz bennünket, hogy a Magyarországon lejátszódó eseményeket a nemzetközi valóság legszélesebb kereteiben szemléljük [...] Mivel elvben ellene vagyunk egy ország belügyeibe való minden idegen beavatkozási formának, ehhez tartottuk magunkat Magyarország esetében is. Egyidejűleg azonban soha nem fogadtuk el azt az elméletet, mely szerint a magyar nép harca csupán a lakosság egy részének kezdeti tévedése volt, amit fizetett külföldi ügynökök idéztek elő. Meggyőződésünk, hogy egy egész népnek, vagy legalábbis óriási többségének a harcáról volt szó az elnyomó uralom ellen, melynek oly sok esztendeig alá volt vetve. Harc volt ez a szabadságért és a függetlenségért [...] Mi több ízben is kifejeztük reményünket, hogy hamarosan látni fogjuk, hogyan kezdődnek Magyarországon az események pozitív irányban fejlődni. Küldöttségünk külön reményét fejezte ki, hogy Kádár kormánya képes lesz majd tömöríteni a lakosság széles rétegeit ama program körül, melyet nyilvánosságra hozott és hogy a lakosság jogos követeléseit kielégítik, továbbá, hogy hamarosan megkezdik a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Várakozásunkat, valamint több más küldöttség várakozását is sajnos nem igazolta az az irány, amelyben az események ezután folytak [...] Feltámasztották azt a légkört, melyről azt hittük, hogy a hidegháborúval együtt túlhaladott már".

1956. december 13.
A Tanjug* továbbította a jugoszláv írók nyilatkozatát: "A Magyar Írószövetség tiltakozásából, amelyet a napokban kaptunk Budapestről, értesültünk arról, hogy Lukács Györgyöt, a hírneves magyar írót és filozófust, akinek művei világszerte ismertek és elismertek, ’ismeretlen helyre deportálták’. A tudós további sorsa miatt aggódva, mi jugoszláv írók kötelességünknek tartjuk, hogy tiltakozzunk e tett ellen, amely különösen Lukács Györgyre való tekintettel úgy tűnik, hogy súlyosan megsértette az emberi jog és humanizmus alapelvét. Azon leszünk, hogy Lukács György – amennyiben ez még nem történt meg – minél előbb szabad legyen. Bennünket, jugoszláv írókat annál is inkább erre késztet öntudatunk, mert Lukács Györgyöt valószínűleg november 18-ika, a budapesti jugoszláv követség önkéntes elhagyása után deportálták". A nyilatkozatot többek között Ivo Andrić, Branko Ćopić, Dobrica Ćosić, Oskar Davičo, Gál László, Velibor Gligorić, Herceg János, Miroslav Krleža, Majtényi Mihály, Veljko Petrović, Marko Ristić, Sinkó Ervin, Josip Vidmar, Aleksandar Vučo és Boris Ziherl írta alá.

SZOCIALISTA SZÜNETJEL


Az ÚR első bemondói (Fotó: Brezsán Gyula, 1959)

1956. december 19.
Az Újvidéki Rádió jeligés pályázatot hirdetett a Rádió új szünetjelére: "A rádió új szünetjelének összhangban kell lennie az ország szocialista építésének jellegével. A dallam legyen jugoszláv jellegű".

IDŐSZERŰ KÖNYVEK ÉS IDŐSZAKI KIADVÁNYOK


Állami Biztosító kártyanaptár-1 (1956)

Az év folyamán megjelent könyvek:

Vajdasági magyar szerzők magyarul: Fehér Ferenc: Álom a dűlőutak szélén (versek), Kovács Sztrikó Zoltán: Az üstökös. Nikola Tesla életének regénye, Major Nándor: Udvarra nyílik az ablak (elbeszélések), Munk Artur: Köszönöm addig is... Egy orvos életregénye, Sebestyén Mátyás: Zimi-zumi bál (verses mese).

Vajdasági magyar szerzők fordításban: Deák András: Gladne žene (Éhes asszonyok), Debreczeni József: Prvi polčas (Az első félidő. Ford. Rudolf Kresal), Majtényi Mihály: Ženidba Joške Bige (Bige Jóska házassága. Ford. Đorđe Beljanski), Sulhóf József: Čarobni štapić (Varázsvessző. Ford. Andrija Stančić).

Délszláv szerzők magyar fordításban: Andrić, Ivo: Vihar a völgy felett. Travniki krónika (Travnička hronika. Ford. Csuka Zoltán); Cazi, Josip: Szemben a viharral (Licem prema buri. Ford. Herceg János), Cesarec, August: Katakombában (U katakombi. Ford. Csuka Zoltán), Ćosić, Dobrica: Gyökerek (Koreni. Ford. Ács Károly), Hunyadi János énekek. (Szerk. Vujicsics D. Sztoján, Ford. Kiss Károly), Kovačić, Ivan Goran: Tüzek és rózsák (Ognji i rože. Ford. Bakucz József, Csuka Zoltán, Devecseri Gábor és mások), Krleža, Miroslav: A Glembay család (Glembajevi. Ford. Dudás Kálmán), Mrkšić, Luka - Rajić, Sima és mások: A Vajdaság fegyvert ragad. Háborús élmények (Ratni doživljaji), Nazor, Vladimir: Jugoszláv partizánokkal (Sa partizanima. Ford. Tornyosi Péter), Nazor, Vladimir: Jože, az óriás (Veli Jože. Ford. Fehér Ferenc), Nušić, Branislav: Jókedvemben írtam (Autobiografija. Ford. Major László), A jugoszláv írók legszebb ifjúsági elbeszéléseiből (Iz najlepših pripovedaka za omladinu jugoslovenskih pisaca), Zrínyi énekek. A szigetvári hős Zrínyi Miklós alakja a szomszéd népek költészetében (Ford. Kiss Károly).

Állami Biztosító kártyanaptár-2 (1956)

Magyar szerzők délszláv fordításban: Jókai Mór: Facija negra ili Bedni bogataš (Szegény gazdagok), Lukács György: Goethe in njegov čas (Goethe és kora), Niče i fašizam (Nietzsche és a fasizmus), Prilozi istoriji estetike (Adalékok az esztétika történetéhez), Gete i njegovo doba (Goethe és kora); Zlatna puščica in druge mađarske pravljice (Népmesék).

Az év folyamán megjelent magyar nyelvű időszaki kiadványok
száma és átlagos példányszáma: 7 (78.700); Dolgozók (9.500), 7 Nap (16.500), Híd (1.000), Jó Pajtás (16.000), Képes Ifjúság (4.500), Magyar Szó (20.000, vasárnap 40.822, hétköznap 16.783), Mézeskalács (4.000).

*
JKSZ KB VB = a Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága
Tanjug = Telegrafska agencija nove Jugoslavije (Új Jugoszlávia Távirati Iroda)