Fedje homály, hogy véletlen egybeesés vagy jó marketingstratégia a bemutató időpontja - hisz a szerző keresztneve Bálint: megjelent Harcos Bálint Összes második könyve, egyben első regénye, a Naiv Növény.

Szeretem ezeket a kora délutáni halk, és nem túl hosszú kötetbemutatókat az Írók Boltjában. Szeretek kizökkenni az Oktogon sűrű és tapadós forgatagából, amit nem is olyan régen, még paksi gimnazistaként a babonás Juhász Ferenc verse alapján egy távoli és ismeretlen metropolisz rémisztő csomópontjaként képzeltem el. Az Oktogon, mint az Ismeretlen Város egyik sötéten pulzáló ütőere, amire ha az ember észrevétlen rányomja az ujja hegyét, ki tudja, milyen látvány tárul a szeme elé: kiguvadt szemű kaméleonokat vagy ivarszerű gladióluszokat pillant-e meg, esetleg gyíkbőrbe bújt asszonyokat vagy kígyóbőrbe bújt férfiakat. Titokzatos és mégis hívogató helyként mitizáltam éjszakánként az ágyamban álmatlanul forogva az Oktogont. Valahogy olyannak képzeltem el a híres Juhász-vers alapján, mint amilyen Mos Eisley, a koszos és vad űrkikötő lehetett a Csillagok háborújában.

Délután négy óra van tehát, lassan gyűlnek az érdeklődők, szerzők, szerkesztők, rajongók, barátok és barátnők, de érezni, hogy valami akkor sem stimmel: a nyugdíjas törzsközönség jelentős része ugyanis most mintha hiányozna. Talán csak mert az eső miatt csúszósak még a járdák, talán csak mert Valentin nap van ma – ezzel próbálom nyugtatni magamat, elkendőzve e baljós és nyugtalanító tényt. De már kezdődik is a kötetbemutató, nekem talán túlzottan magasztosan, lassan, nehezen ereszkedve lefelé a pátosz magas és hófödte csúcsairól: egy fiatal hölgy hegedül ugyanis, akinek a nevét egyszer sem említik majd a bemutató során, de az is meglehet, hogy csak én nem hallottam.

Ezután az Ulpius-ház irodalmi vezetője, Huszti Gergely veszi át a szót, és örömét fejezi ki, mert szerinte a kiadó által az elmúlt néhány évben kiadott fiatal szerzők könyvei irodalmi szempontból „most érnek be”. Elbizonytalanodom, fogalmam sincs ugyanis, hogy pontosan kikre is gondolhatott. Vajon Karinthy Mártonra, Sántha Attilára, Gerlóczy Mártonra vagy netán Tisza Katára? Husztitól hallhatjuk még, hogy az Ulpius-ház a közeljövőben kiadja Nagy Gergely, Maros András és nem utolsósorban Karafiáth Orsolya regényét. Jó év elé nézünk tehát, gondolom elégedetten magamban, és együtt örülök mindenkivel, akinek meglátom a csalóka mosolyt az arcán.

A fiatal és szimpatikus Harcos Bálint következik ezután, aki egy több mint meggyőző részletet olvas fel regénye végéről. A halk szavú és minden allűrtől mentes szerző kiállása és megjelenése megnyerő, öröm nézni végre valakit abban a sarokban, ahol már annyi mindenkin uralkodtak el az üres és mesterkélt pózok. Harcos első könyvét, az Összes-t szerettem, a Naiv Növényből pedig már olvastam részleteket, villannak is fel apránként agyamban az olvasmányemlékek, és Harcos sorai valamiért most is az elevenembe vágnak. Kíméletlen és megérlelt, fülledt próza benyomását kelti bennem - az elhangzott rövid részlet alapján - a Naiv Növény.

Harcos felolvasása után Földényi F. László következik, akitől megtudjuk, hogy az utóbbi évek egyik legjobb első verseskötetének tartja az Összest, ezért is vállalta el – szokásától eltekintve még olvasatlanul – nyugodt szívvel Harcos új könyvének bemutatását. Földényi előre megírt szövegében elegánsan villantja föl egy majdani terjedelmesebb elemzés legfontosabb csomópontjait, éles szemmel emeli ki többek között a fosztóképzők nyelvi szerepét a regény szövegében, a szülés és születés, illetve az átok és átkozódás motívumát, utalva arra, hogy a Naiv Növény mint gyűlöletkönyv is értelmezhető. Földényi véleménye szerint Harcos Bálintnak a regényt a megbicsaklás halvány jele nélkül sikerült megírnia, annak ellenére, hogy helyenként a kifáradás veszélye fenyegeti a szöveget, amelyet pedig minden pillanatban eleven szenvedély és magas hőfok jár át. Végül az irodalmi előképek közül – amelyekkel kapcsolatba hozható a Naiv Növény - elhangzik Dosztojevszkij, Csáth Géza, Lautreamont és Artaud neve is.

Megint hegedűszó következik, majd Harcos egy újabb részletet olvas fel a könyvből, közben a csak nemrég érkező Péczely Dóra szerkesztő is csatlakozik a kerekasztalhoz, hogy magabiztosan és lendületesen vegye át a belassulni látszó kötetbemutató koordinálását. Péczely érezhetően sokat tapasztalt irodalmárként lazán bombázza merész és provokatív kérdéseivel Harcost („Most akkor te költő vagy író vagy, mert van egy epikus verseskönyved, és egy lírai regényed?”). A szerző a felolvasott részletek után most végre csemegézik a regény megszületésével kapcsolatos személyes emlékei között, elmondja például, hogy miért jelent meg majdnem név nélkül a Naiv Növény, és hogy miért is lett ez a címe a könyvnek. Szellemes és tartalmas párbeszéd volna kialakulóban szerző és szerkesztő között, de a beszélgetésre szánt idő gyorsan lejár. A bemutató végére kimért hegedű-penitencia előtt Harcos egy kedves idézettel búcsúzik az összegyűltektől: „Könnyű az Istennek, lenne ő ember”.


Bajtai András