2

1

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

"Van-e, s ha igen, mit tekinthetünk Újlipótváros semmi mással össze nem téveszthető karakterének? Hányféle történelmi, építészeti és életmódbeli sajátosságból van e karakter összegyúrva? Miként válhat Pest e különleges hangulatú városrésze a költői képzelet kitüntetett terepévé? És az újlipótvárosi ethosz miféle benyomásai, tapasztalatai szállíthatják a muníciót e terep nyelvi megmunkálásához?" Így sorjáznak a túra honlapján azok a kérdések, amelyekre saját célkitűzései szerint meg szeretne felelni. Talán a legfontosabb felismerés, hogy az egészében a Jászai Mari tértől egészen az Árpád hídnál levő egykori teherpályaudvar nyomaiig tartó, majdnem egyenes útvonalon haladó séta már az Újlipótvárosként emlegetett városrész magjában is milyen sokféle réteget ját végig: az egységesség helyett e rétegek felfejtése áll középpontban. A sokféleség, a nyitottság és a sokat emlegetett "öntudatosság", amely az itt lakókra is értendő, éppen a sajátos urbanisztikai karakter "összegyúrtságát" problematizálja. Milyen ironikus, hogy Újlipótváros a XIII. kerülethez tartozik ma, holott a vérbeli munkáskerület Angyalföld arculata – a sok újépítésű lakás ellenére – nem is hasonlítható hozzá. (Déry nagy regénye, A befejezetlen mondat köti össze legautentikusabban a két városrészt.) Ahogy Térey esszéjének végén olvassuk: "De hiszen az már Angyalföld! Egészen más világ." A túra erre a problematikus, szervetlenségében is szerves, szakadásokkal teli illeszkedésre is rámutat, a két kerületrész egymáshoz való viszonyára. East-Manhattanből egy pillanat alatt Kelet-Berlinben találjuk magunkat, kietlen síkságon, amelyeket perverz módon tetőbeépített panelek szegélyeznek. Sokkos állapot.   

Komoly félreértés volna a város építészeti arculatát valami önmagában álló entitásként elgondolni, amely mintegy külsődlegesen határozza meg a történetesen benne élő emberek életét, gondolkodásmódját, attitűdjét. Túl azon, hogy az épített környezet (is) sokkal mélyebben határoz meg bennünket, mint ahogy azt elsőre gondolnánk (hiszen nem is beszélhetünk élesen különválasztva aktív létrehozóiról a passzív felhasználókkal szemben: voltaképpen azok építik fel a várost, akik élik, belakják), a város és a nyelv filozófiai belátások szerint is nagyon hasonlóan működnek, így evidencia a költészet és az urbanisztika (akár látens, akár explicit módon megmutatkozó) mély összefonódása. Miklósvölgyi Zsolt, a túra moderátora jó érzékkel választotta ki Wittgenstein Filozófiai vizsgálódások című művéből az idekívánkozó idézetet: "A nyelv egy város: régi zegzugos utcák, különböző stílusú házak, és egy csomó előváros egyenes, szabályos utcákkal." Ha pedig ez így van, akkor Újlipót lehet egy Térey-vers is, egy versesregény-fejezet, egy felvonás a felsőközéposztály életét színre vivő darabból: szövegként olvassuk, intertextusokat fedezünk fel benne, helytörténeti érdekességekkel dúsítjuk az értelmezést és kívülről fújjuk kedvenc versszakunkat.

A Pozsonyi út elején álló Palatinus házaktól a Szent István parkig sem egynemű a közeg: az egy-másfél szobás lakásoktól a "nagypolgári kétszázhúsz négyzetméterek"-ig jutunk, a Dunapark házban "Budapest legszebb lépcsőházát" is megcsodálhatjuk: "a kulcsos-tükrös-ülőkés liftek, sajnálatosan üres portásfülkék" szinte múzeumi világába lépve olyan érzés fog el minket, hogy a sors (vagy a pénzügyek) igazságtalan jóindulata teszi csak lehetővé, hogy ezekből a házakból emberek lakókként csodálkozhassanak rá az általunk okozott csődületre. A Dunapark kávéházban tartott pihenő alatt a Szent István parkban meglepetésvendégként felbukkanó Nádasdy Ádám építészet és életmód szoros kölcsönhatását is jól megvilágította: a belső udvarukkal a közösségi élet terét is létrehozó bérházakhoz képest az "újlipótvárosi kocka" a be-, vagy legalábbis elzárkózó életformát is lehetővé tette, ugyanakkor szükségessé vált az erkély, ami fontos jellegzetessége Újlipótváros arculatának. Az életmód átalakulása mellett (lehetővé vált a hétvégét a lakásban tölteni) az art deco által kedvelt vízszintes vonalak hangsúlyozása miatt is kapóra jött: az épületek ettől olyanok, "mint tányérok a kredencen", a függőleges tartóelemek pedig, amennyire lehet, elrejtve kapnak helyet. Ez a sok, kisebb háztömböt eredményező építészet pedig az élettér intimebbé tételével, kifelé néző ablakaival Nádasdy szerint is az elidegenedés nem megkerülhető oka. (Térey szerint a sakktáblaszerű építkezés az egyik hasonlóság East-Manhattannel.)

A Csanádi utca sarkára tervezett, de fel nem épült felhőkarcolók helyén álló sarokházaktól, a Dunapark háztól néhány lépésre következik be a szakadás: egy harmincas években épült házhoz hézagmentesen illeszkedő panelház képében. Noha az épületről leolvasható, hogy a mentális határ drasztikus erejét igyekeztek csökkenteni, a panelház szűkös lehetőségeihez mérten próbál beilleszkedni az utcaképbe, mégis, talán éppen ettől az igyekezettől, ez a kitüntetett hely perverz tanulságul szolgál a városépítők számára: a törés kikiabál a város szövetéből. Innen már – Térey szavaival – az érdesebb részek következnek, egykori iparvágányok nyomán haladunk egészen a Kárpát utca megrázó teréig. Az életmódok esztétikájához kötődő helyeket felváltja a különös funkcióváltás dzsungele: a Térey által versben is megénekelt egykori gázkészülékgyár (A gyönyörű gyár). Irodaház, loftlakások: a városrész áthangszerelésének kitűnő példája.

Térey János nagy rajongója a városnak általában, kedvvel ássa bele magát helyek, épületek történetébe, és a közlekedéstörténet, főként az elveszett villamosok iránti vonzalma is megemlítendő. Az általa megírt figurákról mindig nagyon sokat elmond a helyszín és viszont, a tereket nagyon jellegzetesen "tölti be" alakjaival, legyen az fiktív tér a színpadon vagy Budapest valóságos szövete. Noha a séta kezdetén leszögezte, hogy nem helytörténészként mutatja be az egykori lakóhelyeként is ismert városrészt, sokat tanulhatott az, akinek ez irányú képzettsége hiányos. Persze mások a tétek, ha az ember itt él, Újlipótvárosban, Budapesten, vagy éppen vidéken, de úgy hiszem, az efféle tudás nem lehet fölösleges. Nem önmagukban fontos tudni épületekről, utcákról, szobrokról: de az összefüggések nyilvánvalóvá válása felnyitja a szemünket: a művészeti és történeti reflexiókkal edzett tekintetünket saját környezetünkre irányítva saját urbanisztikai helyzetünket, gyökereinket és céljainkat is pontosabban artikulálhatjuk. És az sem csekélység, ha közvetlenül megtapasztaljuk, hogy irodalom és építészet között voltaképpen alig van különbség.

A szövegbe ékelt képeket Hollós Dániel és Kováts Dániel készítette.