Sárközy Bence köszöntőjében kifejtette, a Könyvhét tulajdonképpen egy évzáró bizonyítványosztás, annak összegzése, mi az, amit egy adott kiadó, a Libri például - élete első évében - kortárs magyar irodalomként fel tud mutatni. (Ha semmi más, csak ez az öt kötet lenne is, a bizonyítvány jeles.) Sárközy nem beszél sokat, mint az est moderátora leül a színpad szélére, s Térey Jánost következik.

A felolvasás előtt zene és képek (város, madarak), majd mindkettő marad, viszont kiegészülnek Téreyvel, felolvasásával. A zene szép, szelíd és visszafogott a felolvasás alatt, önmagában viszont talán túlságosan is ötletszerű. Ez azonban semmit nem vesz el az est értékéből.

Sárközy Bence ezután, mint mondja Dunajcsik Mátyás ötletére Finy Petrát szólítja színpadra, a szerzők egymást kérdezik, jó ötlet, hiszen nemcsak megismerik, olvassák is egymást. Finy Petra Téreyt először arról kérdezi, mi az, amit a Termann új kiadásában megváltoztatott, majd a terekről és persze mint leendő apukát, esetleges gyerekkönyvről. Térey elmondja, sokat dolgozott rajta, az új kiadás célja pedig a szövegek rendbetétele volt, majd beszél a terek fontosságáról, végül pedig megjegyzi, egyenlőre fogalma sincs arról, milyen apának lenni, mindenesetre megígéri, amint az lesz, válaszol a kérdésre.
Majd lemegy a színpadról, újra zene, Finy Petrához és Madárasszony című könyvéből felolvasott szövegrészletéhez, a Halálfejes szenderhez háttérként pillangó dukál, hiszen "a lepke majdnem madár". Sopotnik Zoli megy a színpadra, első kérdése - na jó, a hogy vagy? után legyen a második - rögtön az alcímre irányul: "Akinek szárnya van, kalitkába került", mit is jelent ez tulajdonképpen? Az anyát, mondja az írónő, azt az anyát, aki nem találja helyét az emberek között, a város fojtogatja, majd kalitkába, vagyis kórházba kerül. Eszembe is jut: "Szabad élet, szabad madár, jaj, de víg, ki szabadon jár." Azért mielőtt még elöntenének a szépszomorú gondolatok, megüti a fülem Sopotnik következő mondata: " A Fekete István-féle naturalista Modern Talkingot lelki black metal váltja fel"…végül innen jut el ahhoz a kérdéshez, miért gondolja Finy, hogy az ember legmélyebb rétegeit a természetábrázoláson keresztül kellene elérni. A válasz pedig, ha belegondolunk nem is olyan bonyolult; a természeti képek, leírások oldják, vagy legalábbis enyhíteni képesek a fájdalmat.

Majd Sopotnik Zolinak zene, mögötte kardok forognak, végig azon izgulok, nehogy az egyik véletlen virtuálisan a hátába álljon. Aztán olvas a Saját perzsából - ha lehetek elfogult - jobbnál jobbakat, majd Dunajcsik Mátyás kérdezi sikereiről, mert hát van neki bőven: A Néma Gyereken nyújtott fantasztikus felolvasásáról, vagy inkább rappeléséről, majd a Saját perzsából készült/készülő színpadi verzióról, ami a JAK Add ide a drámád! pályázatának köszönhetően tud megvalósulni.

Dunajcsik Mátyás egyedül marad a színpadon, majd Sárközy Bence elmondja, a Kiadó megalapításakor biztos volt benne, hogy Dunajcsik Matyi szépirodalmat fog szerkeszteni, s hogy megjelenik a Balbec Beach. A szöveg által ihletett zenéről, illetve a kék-fekete háttérről meg az jut eszembe, a könyvvel a kézben valami tengerparton lenne jó, fürdőruha, napszemüveg, meg az a jóféle Libri-tequila a Könyvek Éjszakájáról.

Dunajcsik Mátyást Szabó Róber Csaba kérdezi, először arról, miben méri Mátyás a távolságot, ha a kötet alcíme 13 távoli történet, miközben sok jelenet Budapesten játszódik. De azért mégsem mind, tudjuk meg, sok város megjelenik, megjelenítődik, s voltaképpen sokat közülük hasonlóképpen is le lehet írni. Majd a rémtörténetek szerzője arról érdeklődik, miért szembesülnek a kötet szereplői mindennapi életük során újra és újra műtárgyakkal, s hogy az élet leírható-e vajon eszerint. A kérdésekre Dunajcsik Mátyás azt hiszem, szép, nyomot hagyó választ ad: Az élet megsokszorozódásának lehetőségét adják ezek, belemásznak az életünkbe, s vagy mi kezdjük el az ő életüket élni, vagy ők kezdik el a miénket. S bár a kérdésre, miszerint Proust madeleine süteményét sikerült-e "megsütnie" nemmel válaszol, azért elmesél egy történetet, amibe azért sikerült beleszédülni.

Utolsó felolvasóként Szabó Róbert Csaba lépett színpadra. Zenéje alatt egy koponya kacsintgat ránk, felolvas a Fekete Dacia című új novelláskötetéből, majd körbeér a szerzősor, s őt Térey János kérdezi temetőkről, és például arról, gyártottak valaha fekete Daciát? A rémtörténetek szerzője szerint igen, náluk a helyi rendőröknek ilyen volt, s ráadásul elég gyanús alakok voltak. Mindenesetre érdemes figyelni, fényképezővel járni, ugyanis Szabó Róbert Csaba és Braun Anna ötlete alapján, aki lefényképez egy fekete Daciát, az nyerhet egy Fekete Daciát.

Az irodalom azt hiszem, valahogy így lehet "menő", így képes bevonzani, megszólítani a fiatalabbakat is. Jó kis este volt!

Fotó: Bach Máté