gyerek
2012. 06. 23.
A tudás kalandja
Interjú Vidra Gabriellával, a Tudás könyvei-sorozat szerzőjével
Hihetetlen mennyiségű információ vesz körül minket, mégsem állíthatjuk, hogy a tudás birtokosai lennénk. A Tudás könyvei-sorozat szerzője, a kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatója, Vidra Gabriella öt kontinensen át, a kultúra ösvényein vezeti kiskamasz hőseit és olvasóit. Beszélgetésünkben a könyvek világán túl is tekintettünk, kíváncsiak voltunk arra, mit gondol a szerző a kamaszok tudásszomjáról és olvasóvá válásáról, vajon mitől lesz egy kamaszregény sikeres, és miért nem baj, ha didaktikus.
PRAE.HU: Milyen érzés volt, amikor először kezedbe vetted A fekete kő titkát?
Vidra Gabriella: Igazából nem most vettem a kezembe először, mert 2008-ban már megjelent a könyv, akkor a Novum Verlag adta ki, de az gyakorlatilag magánkiadás volt. Amit kérdeztél, az első élmény, az akkor következett be. Olyan érzéshez tudnám hasonlítani, mint amikor gyermeke születik az embernek. Nagyon jó volt.
PRAE.HU: És tartalmilag is ugyanaz volt, mint most, vagy változott a szöveg az elmúlt négy évben?
Tartalmilag semmi változtatás nincs benne, a helyszín, a szereplők mind-mind ugyanazok. Az első olvasók az erkeles diákjaim voltak, aztán szépen terjedt a könyv híre Kispesten, és egyre többen ismerték meg. Aztán a második rész is megjelent, ez viszont már nem a Novum Verlag kiadásában, hanem a Hungarovoxnál. A harmadik kötetet viszont ezidáig még nem adták ki, ezt tavaly novemberben fejeztem be, a kolibris kiadása lesz az első.
PRAE.HU: A könyv gerincén látható négy pont, mindegyik egy-egy kötetet jelöl. Ezek szerint eredetileg is négyrészesre tervezted a sorozatot.
Most írom a negyediket, de eredetileg nem így terveztem. Sokan megkérdezték, miért kezdtem el írni. Valamikor 2002-ben beszélgettem egy tanárral, aki szeretett volna nálunk tanítani. Írt egy könyvet, kérdezte, nem ajánlanám-e az iskolában. Persze elolvastam, mielőtt ajánlottam volna. Már nem emlékszem a könyv címére, annyi maradt meg, hogy egy kitalált birodalomban játszódtak a kalandok, tele idegen, angol névvel, ráadásul az erő, a lendület is hiányzott a történetből. A kérdés aztán nagyon sokáig ott motoszkált bennem: miért nem lehettek magyar nevű szereplői a könyvnek? 2006-ban jött el az a pillanat, amikor tollat ragadtam a kezembe, és egy spirálfüzetbe – akkoriban még nem volt számítógépünk – leírtam az első könyvet. Nem terveztem négy kötetet, csak azt tudtam, hogy egy izgalmas történetet szeretnék írni, amit szívesen olvasnak.
PRAE.HU: Miért tartod fontosnak a magyar szereplőket? Jobban tudnak azonosulni a magyar olvasók a magyar nevű hősökkel?
Nem hiszem, szerintem ugyanúgy tudnak azonosulni az angol nevű szereplőkkel is. A fő ok inkább az volt, hogy a nyugatról beáradó ifjúsági regények mellett legyen hazai íz is.
PRAE.HU: Mitől lesz lendülete egy ifjúsági regénynek? Mitől válik letehetetlenné egy kamaszregény?
Attól válik élménnyé, hogy a fiatalokról szól, a kalandok velük történnek meg, az ő szemüvegükön keresztül látjuk a világot. Huszonéve tanítok, azt gondolom, elég jól ismerem ezt a korosztályt. Már egy szemvillanásból értjük egymást – tudom, mire gondolnak.
PRAE.HU: Nem jó könyv, mert túl didaktikus – hangzott az egyik kritika a könyvről. Mit gondolsz erről?
Nem sok kritika jelent még meg a könyvről, talán összesen három olyan, amit erre szakosodott tollforgató írt. Az egyik írta azt, hogy olvashatatlanul didaktikus, túl jól viselkednek a szereplők, túl direkt volt, túl magas az erkölcsi mérce… Nekem erről más a véleményem: a gyerekek gyakran magasabb erkölcsi mércével mérnek, mint mi, felnőttek; a nyitottságuk, az őszinteségük és az igazságérzékük pedig elképesztő! Számukra a szereplők nem idegen alakok, tudnak, és ami a lényeg, szeretnének is velük azonosulni.
PRAE.HU: De azt azért ne tagadjuk, hogy didaktikus a könyv. Te sok mindent meg szeretnél tanítani ebben a könyvben!
Én ezt nem is tagadom. Tanár vagyok, nyilván ezért sem tudok könnyen kilépni a szerepemből, de nem is akarok. Ráadásul tapasztalom, a gyerekek mennyire vágynak a jó szóra, a mintára, arra az útmutatásra: hogyan éljem az életem a világban? A szülők egyre kevesebbet beszélgetnek velük, mert rohannak, dolgoznak. A médiából erőszak, egysíkúság és silányság árad. Amíg a társadalom ennyire szétesett, a közösséget nem építi, hanem inkább szétveri, és nem tudunk a gyerekeknek biztos, állandó értékeket felmutatni, addig annál inkább létjogosultsága lehet egy ilyen könyvnek, még ha manapság nem is trendi. És még valami: amíg azt látom, hallom (a szülőktől is, akik egyébként kifejezetten üdvözlik a tanító szándékot és a pozitív mintákat), hogy a gyerekek falják a regényt, nyaggatnak a folytatásért, este úgy kell a kezükből kivenni, hogy aludjanak már, addig, azt hiszem, nem járok rossz úton.
PRAE.HU: Nem lehetett egyszerű megtalálni az egyensúlyt a tanító jelleg és a szórakoztató kalandok között…
Nagyon nehéz volt, de megpróbáltam úgy közvetíteni a sok információt, tudást, hogy közben ne legyen a végeredmény tankönyv ízű. Az eddigi visszajelzések alapján ez sikerült, a több száz gyerekolvasómnak nagyon tetszik A Tudás könyvei-sorozat.
PRAE.HU: A történet szereplői rengeteg időt töltenek a könyvtárban. Neked mennyi időt vett igénybe, amíg megszerezted a szükséges háttér-információkat?
Nagyon sokat! Magam sem gondoltam volna, hogy ennyi gyűjtőmunkára lesz szükségem. Ezért is lett sorozat. Kezdetben azt terveztem, hogy egy könyvet írok, amiben szépen végigkalandozzák a gyerekek a földrészeket, de könyvtárazás közben annyi érdekességet találtam a földrészekről, hogy muszáj volt beleírnom. A könyv pedig nőtt, nőtt, nőtt…
PRAE.HU: A kalandokon és az ismert vagy kevésbé ismert információkon túl a legérdekesebb számomra az iskola világáról és a tanulásról felvázolt víziód volt. Krisztián kezdetben rossz tanuló, de nem azért, mert lusta, hanem mert nem érti, amit tanul. Amikor ráérez a helyes technikára, amikor megtanul tanulni, szinte megtáltosodik.
Nemcsak igazgató vagyok, magyart is tanítok. Ötödik osztályban heti egy órát arra fordítunk, hogy megtanuljunk jegyzetet írni, illetve elsajátítjuk a fogalmazás technikáját. Ezt a módszert jó pár évvel ezelőtt azért kezdtem el, mert rájöttem, hogy a srácok nem tudnak tanulni, nem ismerik a tanulás technikáját. Aztán, amikor a könyvet írtam, úgy gondoltam, rejtve ezt is beleírom.
PRAE.HU: Mit szeretnél jobban, ha egyszer kötelező olvasmány lenne a könyved, vagy ha nem?
Birizgálja a hiúságomat… kiét ne birizgálná…? Szerencsére ezt nem az én dolgom eldönteni. Erőltetni értelmetlen és eredménytelen lenne, ha meg tetszik a gyerekeknek, úgyis el fogják olvasni. Tehát inkább nem szeretném.
PRAE.HU: Terveztek módszertani kiadványt, vagy valamilyen játékot a könyv világához?
Úgy tudom, hogy a kiadó tervez kiegészítő anyagokat. Ők azt látják a könyv erényének, hogy a tudás úgy közvetítődik, hogy közben észre sem veszik a gyerekek. Én inkább a szórakoztató oldalát szoktam kiemelni, vagy inkább úgy mondanám, a szórakoztató jellegét legalább annyira fontosnak tartom, mint a "tanítót".
PRAE.HU: Milyen további írói terveid vannak a harmadik és negyedik kötet megírásán kívül?
Többen kérték, hogy írjak még, de ne ifjúsági regényt, hanem felnőtteknek szóló könyvet. Valami jó kis szerelmi történetet… Nem tudom, így lesz-e, ha igen, az biztos, a középkorba fogom visszavinni az olvasóimat. Nagyon érdekel ennek a kornak a világa, ha máskor élhetnék, akkor én a középkort választanám. De ez még a jövő zenéje…
Vidra Gabriella: Igazából nem most vettem a kezembe először, mert 2008-ban már megjelent a könyv, akkor a Novum Verlag adta ki, de az gyakorlatilag magánkiadás volt. Amit kérdeztél, az első élmény, az akkor következett be. Olyan érzéshez tudnám hasonlítani, mint amikor gyermeke születik az embernek. Nagyon jó volt.
PRAE.HU: És tartalmilag is ugyanaz volt, mint most, vagy változott a szöveg az elmúlt négy évben?
Tartalmilag semmi változtatás nincs benne, a helyszín, a szereplők mind-mind ugyanazok. Az első olvasók az erkeles diákjaim voltak, aztán szépen terjedt a könyv híre Kispesten, és egyre többen ismerték meg. Aztán a második rész is megjelent, ez viszont már nem a Novum Verlag kiadásában, hanem a Hungarovoxnál. A harmadik kötetet viszont ezidáig még nem adták ki, ezt tavaly novemberben fejeztem be, a kolibris kiadása lesz az első.
PRAE.HU: A könyv gerincén látható négy pont, mindegyik egy-egy kötetet jelöl. Ezek szerint eredetileg is négyrészesre tervezted a sorozatot.
Most írom a negyediket, de eredetileg nem így terveztem. Sokan megkérdezték, miért kezdtem el írni. Valamikor 2002-ben beszélgettem egy tanárral, aki szeretett volna nálunk tanítani. Írt egy könyvet, kérdezte, nem ajánlanám-e az iskolában. Persze elolvastam, mielőtt ajánlottam volna. Már nem emlékszem a könyv címére, annyi maradt meg, hogy egy kitalált birodalomban játszódtak a kalandok, tele idegen, angol névvel, ráadásul az erő, a lendület is hiányzott a történetből. A kérdés aztán nagyon sokáig ott motoszkált bennem: miért nem lehettek magyar nevű szereplői a könyvnek? 2006-ban jött el az a pillanat, amikor tollat ragadtam a kezembe, és egy spirálfüzetbe – akkoriban még nem volt számítógépünk – leírtam az első könyvet. Nem terveztem négy kötetet, csak azt tudtam, hogy egy izgalmas történetet szeretnék írni, amit szívesen olvasnak.
PRAE.HU: Miért tartod fontosnak a magyar szereplőket? Jobban tudnak azonosulni a magyar olvasók a magyar nevű hősökkel?
Nem hiszem, szerintem ugyanúgy tudnak azonosulni az angol nevű szereplőkkel is. A fő ok inkább az volt, hogy a nyugatról beáradó ifjúsági regények mellett legyen hazai íz is.
PRAE.HU: Mitől lesz lendülete egy ifjúsági regénynek? Mitől válik letehetetlenné egy kamaszregény?
Attól válik élménnyé, hogy a fiatalokról szól, a kalandok velük történnek meg, az ő szemüvegükön keresztül látjuk a világot. Huszonéve tanítok, azt gondolom, elég jól ismerem ezt a korosztályt. Már egy szemvillanásból értjük egymást – tudom, mire gondolnak.
PRAE.HU: Nem jó könyv, mert túl didaktikus – hangzott az egyik kritika a könyvről. Mit gondolsz erről?
Nem sok kritika jelent még meg a könyvről, talán összesen három olyan, amit erre szakosodott tollforgató írt. Az egyik írta azt, hogy olvashatatlanul didaktikus, túl jól viselkednek a szereplők, túl direkt volt, túl magas az erkölcsi mérce… Nekem erről más a véleményem: a gyerekek gyakran magasabb erkölcsi mércével mérnek, mint mi, felnőttek; a nyitottságuk, az őszinteségük és az igazságérzékük pedig elképesztő! Számukra a szereplők nem idegen alakok, tudnak, és ami a lényeg, szeretnének is velük azonosulni.
PRAE.HU: De azt azért ne tagadjuk, hogy didaktikus a könyv. Te sok mindent meg szeretnél tanítani ebben a könyvben!
Én ezt nem is tagadom. Tanár vagyok, nyilván ezért sem tudok könnyen kilépni a szerepemből, de nem is akarok. Ráadásul tapasztalom, a gyerekek mennyire vágynak a jó szóra, a mintára, arra az útmutatásra: hogyan éljem az életem a világban? A szülők egyre kevesebbet beszélgetnek velük, mert rohannak, dolgoznak. A médiából erőszak, egysíkúság és silányság árad. Amíg a társadalom ennyire szétesett, a közösséget nem építi, hanem inkább szétveri, és nem tudunk a gyerekeknek biztos, állandó értékeket felmutatni, addig annál inkább létjogosultsága lehet egy ilyen könyvnek, még ha manapság nem is trendi. És még valami: amíg azt látom, hallom (a szülőktől is, akik egyébként kifejezetten üdvözlik a tanító szándékot és a pozitív mintákat), hogy a gyerekek falják a regényt, nyaggatnak a folytatásért, este úgy kell a kezükből kivenni, hogy aludjanak már, addig, azt hiszem, nem járok rossz úton.
PRAE.HU: Nem lehetett egyszerű megtalálni az egyensúlyt a tanító jelleg és a szórakoztató kalandok között…
Nagyon nehéz volt, de megpróbáltam úgy közvetíteni a sok információt, tudást, hogy közben ne legyen a végeredmény tankönyv ízű. Az eddigi visszajelzések alapján ez sikerült, a több száz gyerekolvasómnak nagyon tetszik A Tudás könyvei-sorozat.
PRAE.HU: A történet szereplői rengeteg időt töltenek a könyvtárban. Neked mennyi időt vett igénybe, amíg megszerezted a szükséges háttér-információkat?
Nagyon sokat! Magam sem gondoltam volna, hogy ennyi gyűjtőmunkára lesz szükségem. Ezért is lett sorozat. Kezdetben azt terveztem, hogy egy könyvet írok, amiben szépen végigkalandozzák a gyerekek a földrészeket, de könyvtárazás közben annyi érdekességet találtam a földrészekről, hogy muszáj volt beleírnom. A könyv pedig nőtt, nőtt, nőtt…
PRAE.HU: A kalandokon és az ismert vagy kevésbé ismert információkon túl a legérdekesebb számomra az iskola világáról és a tanulásról felvázolt víziód volt. Krisztián kezdetben rossz tanuló, de nem azért, mert lusta, hanem mert nem érti, amit tanul. Amikor ráérez a helyes technikára, amikor megtanul tanulni, szinte megtáltosodik.
Nemcsak igazgató vagyok, magyart is tanítok. Ötödik osztályban heti egy órát arra fordítunk, hogy megtanuljunk jegyzetet írni, illetve elsajátítjuk a fogalmazás technikáját. Ezt a módszert jó pár évvel ezelőtt azért kezdtem el, mert rájöttem, hogy a srácok nem tudnak tanulni, nem ismerik a tanulás technikáját. Aztán, amikor a könyvet írtam, úgy gondoltam, rejtve ezt is beleírom.
PRAE.HU: Mit szeretnél jobban, ha egyszer kötelező olvasmány lenne a könyved, vagy ha nem?
Birizgálja a hiúságomat… kiét ne birizgálná…? Szerencsére ezt nem az én dolgom eldönteni. Erőltetni értelmetlen és eredménytelen lenne, ha meg tetszik a gyerekeknek, úgyis el fogják olvasni. Tehát inkább nem szeretném.
PRAE.HU: Terveztek módszertani kiadványt, vagy valamilyen játékot a könyv világához?
Úgy tudom, hogy a kiadó tervez kiegészítő anyagokat. Ők azt látják a könyv erényének, hogy a tudás úgy közvetítődik, hogy közben észre sem veszik a gyerekek. Én inkább a szórakoztató oldalát szoktam kiemelni, vagy inkább úgy mondanám, a szórakoztató jellegét legalább annyira fontosnak tartom, mint a "tanítót".
PRAE.HU: Milyen további írói terveid vannak a harmadik és negyedik kötet megírásán kívül?
Többen kérték, hogy írjak még, de ne ifjúsági regényt, hanem felnőtteknek szóló könyvet. Valami jó kis szerelmi történetet… Nem tudom, így lesz-e, ha igen, az biztos, a középkorba fogom visszavinni az olvasóimat. Nagyon érdekel ennek a kornak a világa, ha máskor élhetnék, akkor én a középkort választanám. De ez még a jövő zenéje…
További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Oksana Karpovych: Lehallgatva c. filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon