[a]http://www.makingnewwaves.hu/[text]Making New Waves kortárs zenei fesztivál[/a] olvashatjuk a szervezők szerint kelleténél kisebb példányszámban megjelent műsorfüzetekben és plakátokon. Ami a megjelölést illeti: be kell látnunk, hogy ez Magyarország egyetlen kortárszenei fesztiválja. Minden más, amit ilyen címen hirdetnek, még viccnek is rossz. A korlátoltság, a fantáziátlanság, az érdektelenség és az egysíkúság sugárzik belőlük, aminek gyilkos hatása van a most felnövő zeneszerző-nemzedékre – és ami legalább ilyen tragikus: a közönségre nézve is. Nem vagyok feltétlen híve a szójátékoknak, mégis találónak érzem a „Breaking New Waves” elnevezést ezekre a rendezvénysorozatokra, mivel az egyetlen kézzelfogható hatás, amit környezetükre gyakorolnak, az az érzékenység, a kreativitás, és az újító szándék totális elfojtása.

Ám a jelen írás nem erről kíván szólni. Inkább azokra a pontokra szeretnék rávilágítani, ahol kiemelkednek az MNW eseményei a hazai koncertlégkörből. Rögtön leszögezem, hogy nem az elhangzott darabok határozzák meg a fesztivál minőségét. Volt ugyanis olyan koncert, amit végigülni sem tudtam, annyira nem volt aktualitása számomra a benne felvonultatott műveknek, és volt olyan is, amit végigültem ugyan, de – visszagondolva – találhattam volna jobb időtöltést is helyette. A rendszer ezzel együtt is jól működik, sőt, éppen ez működteti: szinte mindent felvonultat, ami élenjáró jelenség ma a kortárs zenében, és ezzel meghagyja a szabad választás lehetőségét. A közönség elé tárul a kínálat, és az felméri, majd dönt: utálhatja, rajonghat érte, megtalálhatja a hozzá legközelebb és legtávolabb állót, de akár közönyös is maradhat az egésszel szemben. Az MNW nem akar befolyásolni: informálni akar. És valóban, aki végigüli ezeket a koncerteket – akár úgy is, hogy semmilyen zenei előképzettsége nincs –, sokkal tájékozottabbnak tudhatja magát négy nap után a kortárs zene házatáján, mint az, aki zeneszerzés szakon járt öt éven át a Zeneakadémiára.

Az informálás szerintem a kulcsfogalom. Mert miről informál például a [a]http://www.filharmoniabp.hu/oldal.asp?id=194[text]Korunk Zenéje Fesztivál[/a] vagy a [a]http://www.artsfestivals.hu/festivals/index.php?search_FESTID=mini[text]Mini Fesztivál[/a], amelyek legalább ennyi, ha nem még több koncertet szerveznek? Arról, hogy korunknak nincs zenéje. Ami ezeken elhangzik, az olyan színtelen, olyan halovány, hogy jobb esetben melankóliába, rosszabb esetben súlyos depresszióba hajtja az érzékeny embert. Minden darab, ami itthon fogan, kétségbeejtően egyforma. Vannak persze szerzőink, akik hallatlanul egyéni hangot képviselnek, és jelentőségük is vitathatatlan; ők azonban kivétel nélkül túl vannak a 60-on. És ez több mint kínos.

Az MNW olyan, mint egy fényterápia a legkietlenebb téli időszakban. 4 napon keresztül valami ragyog körülöttünk azért, hogy továbbra is bízzunk a megváltásban. És mindazoknak, akik ma alkotóművésznek merik állítani magukat, kötelezően meg kell jelenniük ezeken a koncerteken, különben végképp elvágják magukat mindentől. Még egyszer hangsúlyozom: mindezt nem azért, hogy a hatása alá kerüljenek bárminek is, ami őket itt éri. Egyszerűen muszáj tudni róla, hogy a körénk húzott falakon kívül is van élet. Az MNW átmeneti menedék. Köszönet érte.