(előhang 1.) Boldogult kisvárosi gyermekkoromban nyári estéken a házunk melletti réten verődtünk össze az utcabeli kölykökkel, és sötétedésig rúgtuk a bőrt. Hébe-hóba pár cigány fiú is beállt, de tornacipőjük nem volt, hegyes orrú, spanyolos, csontmerev fekete félcipőben játszottak, és ha eltalálták a bokámat, csillagokat láttam. Kemény, szívós fiúk voltak, ugyanakkor jólelkűek, tisztelettudóak, és az utca végéig hallatszó bokakoccanásokat mindig sűrű bocsánatkérés követte a részükről. Valahogy nem lehetett haragudni rájuk. Néha eszembe jutnak ma is, ha "magyarokkal" focizom. Mert a "magyarok" – tisztelet a kivételnek – nem kérnek elnézést, ha eltalálják a bokámat. "Labda volt", bizonygatják jobb esetben körömszakadtáig. (Rosszabb esetben egyenesen azt állítják, hogy én rúgtam meg őket.)

(előhang 2.) Boldogult kisvárosi kamaszkoromban nemegyszer láttam példát arra, hogy a környékbeli lányok cigány fiúkkal álltak össze. "Mert akkora szíve van", mondták. Meg hogy "a csillagokat is lehozná nekem az égről". Fordított példára nem nagyon emlékszem. Talán mert a cigány férfiak nyomban fenyegetően léptek fel, amint egy "magyar" ki akart kezdeni valamelyik cigány lánnyal. Egy ismerősömet egyenesen vasvillákkal és cirokseprűkkel kergették meg a szomszéd faluban, amikor megpróbált becserkészni egy igéző szemű, hollófekete szempillájú cigány lányt. Pedig a lány örömest elment volna vele.

Nem tudom, elképzelhető-e a valóságban ma, 2012 Magyarországán Prakter Mariann kisebb gyerekeknek szóló képeskönyve pontosan meg nem határozott időszakban és helyszínen játszódó történeteinek alaphelyzete: Paprika, a hetyke magyar legény, és Rózsa, a romantikus lelkű cigány lány mulatságosan évődő, szenvedélyes, viszontagságos és mégis boldog szerelme. Vagy hogy akár fordított felállásban elképzelhetőek-e még ma is ilyen párok (lásd: előhang 2.). Nem tudom, és éppen ettől olyan izgalmas és merész, pikáns és példamutatóan bátor ez a kötet, még ha meséről lévén szó, nem is volna jogos bármiféle valóságtartalmat számon kérni rajta. Ámde a könyv pikantériáját mégiscsak az adja, hogy a szülőnek, aki a szöveget felolvassa a gyerekeinek, akarva-akaratlanul is ott motoszkál a fejében a cigányokkal vagy cigány szülő esetében a "magyarokkal" kapcsolatos ilyen-olyan tapasztalat, hallomás, elő- és utóítélet. Ami alighanem hatással lesz arra, hogy miképpen olvassa fel a szöveget a gyermekeinek.



Maga a könyv tényként tálalja, hogy van egy magyar fiú, aki egy cigány lánynak csapja a szelet, az meg, bár nem akar semmit elsietni, örömmel fogadja a fiú közeledését. A szerző nem magyarázkodik, és ez így van jól, mert ha magyarázna, azzal, félő, átültetné a felnőttek világában létező előítéleteket a gyerekek fejébe, akik sokszor okosabbak,  és többet értenek, mint a szülő gondolja. Az én kissé burokban élő ikergyerekeimről egyébként kiderült, amikor először olvastuk a könyvet, hogy nem is tudják, mi az, hogy cigány.

"Udvarlós mesék", mondja a képeskönyv alcíme. S valóban, a három rövidke történet a hetyke legény, Paprika egy-egy próbálkozását meséli el, hogy ámulatba ejtse Rózsát, és ezzel végleg meghódítsa a szívét. Nem az eszével, nem az érzékenységével, nem szép szavakkal akarja lenyűgözni a lányt, hanem az erejével. De mert nem bízik a saját erejében (hm, egy önkritikus magyar, lám, a mesében ilyen is van), ilyenkor harap néhányat erős paprikájából, amelytől máris szupererőre tesz szert, a kelleténél talán többre is, aminek az a vége, hogy túllő a célon, és az eredmény inkább mulatságos, mintsem ámulatba ejtő. Irónia és remek humor árad a három élvezetes történetecskéből, és oldja fel a bátor és egyesekben talán megütközést keltő témaválasztást.
Ez a karikírozás jellemzi a képeskönyv műfajának megfelelően a kötet lapjain domináló rajzokat is, melyeket maga a szerző készített – a Paprika és Rózsát eredetileg animációs filmnek szánta. Bátor jelképhasználat, egymás mellett vagy inkább együtt kavargó magyar és cigány népművészeti motívumok, harsány, de mégsem tolakodó színek, szeretnivaló figurák, animációs filmeket idéző mozgalmas-dinamikus jelenetsorok – mindez messze van az igényes mai magyarországi képes- és mesekönyvek illuszrációinak művészien szép, de jobbára inkább melankolikus-szomorkás világától. Prakter Mariann rajzai mintha azt sugallnák, hogy az élet izgalmas, gazdag és színes, és bármi megtörténhet benne, akár az is, hogy egy magyar fiú és egy cigány lány egymásba szeret.



Merészségén túl egészen látványos, szórakoztató és modern könyv a Paprika és Rózsa, s bár fogalmam sincs, vevő lesz-e rá a nagyközönség (a szülők), csak remélni tudom, hogy minél több gyerek láthatja majd az illusztrációit, és hallhatja vagy olvashatja a szövegét, abban az életkorban, amikor a szemléletük még alakítható. A magyar mesekönyvek és ifjúsági regények bátorság tekintetében egyelőre elmaradnak az ezeknek a korosztályoknak íródó német, francia vagy skandináv könyvek mögött, ezért mindenképpen dicséret illeti mind a szerzőt, mind a kötetet megjelentető Móra Kiadót, amiért nem riadt vissza egy ilyen kényes témától. Ma még elképzelhetetlennek tartom, hogy egy leendő magyar sci-fi filmben (ha Prakter Mariann filmje nem is készülhetett el, most tételezzük fel jóindulatúan, hogy készülnek itt még valaha mozifilmek) elvárt követelménynek számítson, hogy az egyik űrhajós cigány legyen, ahogy egy amerikai sci-fi filmben legalább az egyik szereplőnek feketének kell lennie. De úgy hiszem, a Paprika és Rózsa az első bátor lépést jelenti az efelé vezető hosszú úton.

(utóhang) Nem tudom, milyen lesz Magyarország 10-15 év múlva, amikor a gyermekeim felnőnek. Azt sem, hogy egyáltalán itt élünk-e majd. Mindenesetre azt szeretném most, ha olyan lenne akkor ez az ország, mint Prakter Mariann könyve: SZÍNES.

Prakter Mariann: Paprika és Rózsa
Móra Kiadó 2012.
48 o., 2990 Ft