Este tízkor, a program kezdetkor olyan zsúfoltság volt a Fogasházban, amilyet már rég nem láttam ezen a helyen, vagy talán még soha. Noha a szervezők még a délután folyamán felhívták a figyelmet, hogy a rendkívül nagy érdeklődés miatt nem juthat fel mindenki az emeletre, úgy tűnt, ekkora érdeklődésre még ők sem számítottak.

Pár perccel tíz után Scherer Péter, az alkalmi házmester,  az est fő sztárja (kiváló választás volt!) is megérkezett, szerepéhez illően egy megafonnal a kezében, és rögtön el is mondta a program alaptörténetét, a hetedik kerületi önkormányzattal megállapodtak, kiadják a lakásokat, csak most 15 ezer forintért, az érdeklődők pedig végignézhetik a kínálatot. Már ekkor hozzátette ő is, hogy a teljes társaság csak a pincébe mehet le, az emeleti lakásokba majd lényegesen kevesebben juthatnak csak be, a kívül maradók viszont ingyen pálinkával vigasztalódhatnak.

A pince szinte pillanatok alatt elnyelte a nagy tömeget. Akik nem féltették testi épségüket a rosszul kivilágított és korlát nélküli lépcsőn lefelé menet, azok Nemes Z. Márióval találkozhattak odalent, aki Kutya úrról, a helyiség lakójáról olvasott fel egy történetet. Már itt könnyen érthető volt a rendezvény koncepciója, a lakásokhoz jár egy történet, amit a szövegek szerzői olvasnak fel, s a lakások berendezése vagy legalább is egy-egy elhelyezett tárgy valamiképp fontos szerepet játszik az adott történetben is.

Miután mindenki épségben visszatért az alagsorból, kezdődött a szelektálás, ki a legfiatalabb, ki a legidősebb, és a többi, tette fel Scherer a kérdéseket, majd a kiválasztottak (túlnyomórészt fiatal lányok és asszonyok, de hát magára a rendezvényre is túlnyomórészt inkább nők voltak kíváncsiak) elindultak felfelé, míg a szervezők azt próbálták elérni, hogy az odalent maradtak is élvezhessék kihangosítva a felolvasást. Teszem hozzá, teljesen feleslegesen, mert akik nem jutottak fel az emeletre, nagyrészt tovább is indultak, más programot keresni maguknak.

Az emeleti lakások közül először abba vezetett az út, ahol színházi előadásokat is rendeznek,  kétségtelenül ennek volt a legjobb az akusztikája az összes lakás közül. S bár az elején volt egy kis probléma a mikrofonnal, ennek következtében a történetben szereplő vörös lány kétszer élvezett el az argentinok ötödik gólja után, mivel Papp Sándor Zsigmondnak kétszer kellett felolvasnia szövege kezdő mondatát, talán a legjobban itt adhatta át magát a hallgatóság a programnak.

Maros András és Aaron Blumm történetei sajnos kevésbé voltak érthetőek, a felolvasók nehezen birkóztak meg a mikrofonba is (hogy lent is hallják) és a jelenlévőkhöz is (hogy a szobában is hallják) olvasni kettősségével, előbbi szövegében egy bűvészmutatvány motívuma volt kivehető, a másodikban egy női narrátor által elmondott történet, "otthon nagyságos asszony voltam", "Gyöngyvér nagyság", hallatszottak ki a szavak a felolvasásból.

Ugyanakkor mégis benne volt ezekben a felolvasásokban is az a fajta frissesség, elevenség és nem utolsósorban magától értetődőség, hogy felolvasni így is lehet, hogy a szerző egy szerepjáték része, és türelmesen várja a nézőket, míg azok megérkeznek, helyet foglalnak, ha úgy adódik, akár közvetlen mellette kuporodnak le a fal mellé, nincs éles határ író és olvasó között, egybeolvad a közösség, hisz egyetlen játék, az irodalom részesei vagyunk mindannyian.

Az utolsó előtti résztvevő Garaczi László volt, aki egy közvélemény-kutató történetét olvasta fel, főhőse (antihőse) maga válaszol a megkérdezettek helyett, fiktív életek sokaságait találja ki, és ad válaszokat nevükben. Hogy Garaczi tényleg ebben a lakásban lakott, mint felolvasása előtt mondta? Tényleg ezt csinálta volna a nyolcvanas években? Kit érdekelt akkor már, hogy mindez igaz lehet-e vagy sem, mire ideért a kis csoport , fikció és valóság még a szokásosnál is jobban, álomszerűbben gabalyodott össze.

Végül a felolvasók sorát Erdős Virág zárta egy nem nyíló, nem nyitható ajtó előtt, ahol természetesen a történet is egy nem nyitható ajtó köré szövődött.

A szervezési nehézségek, a technikai problémák ellenére is ismét egy izgalmas kísérletnek lehettek tanúi az érdeklődők, a kortárs irodalom eleven, életteli oldalával találkozhattak, s hogy a kontraszt megfelelően erős legyen, most éppen egy romos ház megkopott díszletei közt.

Fotó: Bach Máté

Támogató: NKA, Márai Program