Szilasi László irodalomtörténész beszélgetett Balogh Tamás Álmodozók irkafirkája – Irodalomtörténeti tanulmányok című kötetéről a szerzővel, a Szegedi Tudományegyetem konferenciatermében. Olykor nehéz volt eldönteni, hogy valójában ki is a moderátor, mivel nem érvényesült a szokásos kérdezz-felelek felépítés. Balogh Tamás ugyanis „nem hagyta magát”, és a feltett kérdésekre nemcsak válaszolt, hanem sokszor zavarba ejtően vissza is kérdezett. Az egyik „visszavágása” az volt, amikor arra a kérdésre, hogy etikusnak tartja-e irodalomtörténeti jelentőségű, de még ki nem adott kéziratok közönség elé tárását a szerző halála után, a kánon megváltoztatása érdekében? (Szilasi itt Nemes Nagy Ágnes Öt fenyő című regényének kiadására gondolt elsősorban, melyet Balogh rendezett sajtó alá.)
Balogh szerint akkor sem volt, amikor Ottlik Továbbélőkje (a be nem fejezett Buda kiadásának problematikusságáról nem is beszélve) megjelent, és persze ott a legkirívóbb példa: József Attila Szabad ötletek jegyzékének megjelentetése. Balogh rákérdezett arra is, hogy a Balassit (is) kutató Szilasi szerint miért jelenhettek meg az első magyar nyelvű költő katonaversei? Azokat Balassi már összerendezte, tehát kiadásra szánta, felelte Szilasi. No, akkor jó, mert Nemes Nagy nemcsak kiadóknál kilincselt a regényével, hanem többszörösen javított nyomdakész állapotba hozta… Amit viszont talán Balogh sem adna ki, azok a nagyon személyes iratok, bár – tette hozzá – nagyon bőséges kommentárral mindent meg lehet jelentetni.

Így például kiadná a Kosztolányinak tulajdonítható, szélsőjobboldali (antiszemita) írásokat, melyek 1919 és 1921 között napilapokban jelentek meg. Nem lesz könnyű – tette hozzá – mivel névtelenül megjelenő írásokról van szó. Kosztolányiné életrajzi regényében (és életében is) igyekezett eltussolni férje ezekben a cikkekben megjelenő gondolatait, s az ezeket vállaló Kosztolányi viszonyulásáról is hallgatott könyvében. Viszont az írások rendkívül fontosak a szerző későbbi művei tekintetében, melyekben hasonló vonatkozású utalások éppúgy megjelennek, még ha burkoltan is, továbbá ezek a cikkek is szerepet játszottak a tematikai és a stílusbéli kiforrás folyamatában. Balogh szerint Kosztolányi (jó) kanonikus helyzetén ezen írások kiadása mit sem változtat(na).

A magát önironikusan sztárfilosznak nevező Balogh filológiai kutatásainak textológiai részében olykor Vadai István segítségére szorul, de személyes mesterei között található Ilia Mihály irodalomtörténész és Lengyel András művelődéstörténész, valamint olyan egyetemi tanárok mint Csetri Lajos, Balázs Mihály, valamint a Modern Magyar Irodalom Tanszék oktatói. De ahogy a kötet előszavában (Mosócédula és regény) is megfogalmazta, nagyon objektívnek tűnő irodalomszemléletével majdhogynem egyedül áll a magyar irodalomtörténészek közt.

A filológia szakterülete már önmagában is eléggé magányos tudományágnak számít, mert a kortárs irodalomtörténet sem ebbe az irányba orientálódik, szerepe (látszólag) csökken. Valószínűleg azért, mert az íróasztalnál dolgozó elméletírókkal szemben ez komoly kutatási és terepmunkát igényel. Ennek kapcsán robbant ki vita a két beszélgetőtárs között: Balogh ugyanis, amennyire csak teheti, kerüli a terminológia használatát, ha mondandóját kifejezheti „egyszerű, paraszti szavakkal” is. Szerinte a csupán elméleti megközelítés sok olyan problémát nem tud beépíteni rendszerébe, melyet az irodalomtörténetnek figyelembe kell vennie. Ennek egyik példája egy soha meg nem jelent Móricz-kézirat utolsó javításra szánt változata, melyet Balogh el is hozott a beszélgetésre. (Szigligeti Ede A Csikós című darabjának átdolgozása, ,,Mai színpadra átvitte: Móricz Zsigmond, 1940.") Mivel még nem jelent meg, nem is épülhetett be az irodalmi kánonba, érdemben nem lehet róla diskurzust kezdeményezni – a könyv azonban mégis létezik. S rengeteg más, papírra ritkán vetett körülmény árnyalja az írók művészetét, mint az egymás közti barátságok, a kávéházi élet hatásmechanizmusa. A Nyugat íróinak kávéházi életét ugyan sok szépirodalmi mű leírja – a Karinthy-életmű nagy része azonban mégis ott szóródott szét… Később Nemes Nagy, Ottlik, Domokos Mátyás, Réz Pál és Pilinszky barátsága is hatott egymásra.

Az est további részében Balogh Tamás szépíró- és tudományos munkásságáról volt szó részletesebben. Az ifjú szerző elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy később majd visszanézve ezt a könyvét számítja majd elsőnek, hasonlóan Adyhoz, akinek első két kötete gyakran csak a függelékben jelenik meg; vagy Szabó Lőrinchez, ki első három kötetét megtagadta. Két prózakötetét (Egy füzet magánélete, Nemlétező dolgok) több irodalomtörténeti jelentőségű munka követte: a Schöpflin-levelezés és a Nemes Nagy-regény, valamint Kosztolányi Az aranysárkány című regénye ifjúsági változatának sajtó alá rendezése, előszavával kiegészítve. Jelenleg új könyvén dolgozik, mely rövidebb írásokat tartalmaz. Azt is elárulta, hogy a kötetben taglalt szerzők (Nemes Nagy, Kosztolányi, Örley és Fekete István) sora a saját kánonját adják ki. De meggyőződése, bárkivel foglalkozna, mindenkinél találna valami addig meg nem jelent művet, új információt, ahogy a felsorolt szerzők esetében is véletlenül bukkant új művekre, adatokra.

Ha valaki azt hinné, az irodalomról való beszéd unalmas, hallgasson (és olvasson) Szilasi Lászlót és Balogh Tamást, akik egy pillanatra sem hagyták lankadni a figyelmet, és sokszor a rekeszizmokat sem.