Az asztalokon apró, helyes sütik, Esterházy-kocka, brownie-szelet, és tökmagos pogácsa. Vannak páran kölykök, először csak kerülgetik, hát ez meg már milyen, ezt ki rendelte kinek, pillognak körbe, hogy tényleg szabad-e venni belőle. Kiderül, hogy szabad, onnantól finoman, csöndben föleszik az összeset. A szomszéd asztalhoz nem ültek? Hát akkor azt is. Csapody Kinga, miután bemutatja a beszélgetőket, felkonferál egy kissrácot, tizenegy éves, különféle díjakkal – hazai és nemzetközi, legutóbb Rados Dezső hegedűverseny arany fokozat. A zongoránál Szörényi Csilla. A kisfiú, Könczei Zsombor talpig eleganciában, kecsesen játszani kezdi Kókai Rezső Verbunkos Rapszódiáját.

Elérzékenyítő muzsika, Csapody Kingát is megérinti: ha én tücsök lennék, és nekem így hegedülnének, biztos elnyernék a szerelmemet. Maros Krisztina is valahogy így képzelte a Tücsök a Holdon meséjét. A tücsök-karakter számára már korábban megvolt, egész történetet tudott volna képzelni köré. Amikor Belgiumban kiírtak egy mesekönyv-pályázatot, csak akkor írta-rajzolta meg. Hagyta, hogy magától áramoljon a szöveg, egy szuszra kijött, de amikor kész lett, következett az elbizonytalanodás, melyet a szerkesztővel, Orosz Anettel való együttműködés oldotta fel. Amikor Anett az anyaggal először találkozott, már a képek zöme, és minden tücsöklányok legtücsökebbike megszületett: majdnem kész szöveget kapott, komplex történetet, szerkesztőként ennyire jó dolga ritkán adódott. A maximalizmussal alkotott képekre, szövegre leginkább a költőiség jellemző. A hegedűszó most ezt itt szépen kiegészítette. Krisztina, amint megvolt a karakter, tudta, mit fog megjeleníteni, milyen színekkel: így könnyebb dolgozni, hogy mindent én csinálok. Néha vívott egymással a szerző és az illusztrátor. A gyerekkori olvasmányok hatásairól, ha kérdezik, a Magyar népmesékkel és János Vitézzel válaszol, azok voltak rá közvetett hatással, de közvetlenül a Tücsökre nem, mivel kizárta ezeket az írásakor. Vannak a szívében még más, megírandó, megrajzolandó mesék, de ez a szöveg most itt lezárult a ciripelés történetével.

Fodor Boglárka olvas fel egy részletet a tücsökről a Holdon. A Bazsó és Borka szerzője, Bátky András igazoltan van távol. Lakatos István illusztrátornak rögtön két kényes kérdésre is válaszolnia kell. Először, hogy ismeri-e ezt a típusú gyereket? Személyesen nem, válaszol Lakatos, de az anyám ismeri. Valamint, hogy nehéz volt-e kiszállni Ulickajából? Igen, nehéz volt. De azután itt is, miként az Ulickajánál (Történetek gyerekekről és felnőttekről) kiderült, hogy nem szolgai illusztrálásról van szó: belerakhatom a saját kis történeteimet, azokat, melyek a szövegben nem jelennek meg, de a képeken feltűnnek, mégsem mondanak ellent a szövegnek, csak úgy ott vannak. A Bazsó és Borkában a kedvenc története nem az volt, amit legjobban szeretett illusztrálni, hanem ahol olyasféle disznóságokat művelnek a kölykök, ami a legkevésbé sem hétköznapi, például egymáshoz öltöznek. Pásztor-Csörgei Andrea szerkesztő szerint a könyvben szereplő mind az öt mese egy kicsit különbözik egymástól: az ikrek hol egymás mellett, hol ellen szerveződnek. Az volt a szándék, meséli, hogy mindenféle rosszcsontság megjelenjen a kötetben, amit hat éves kortól ajánljanak – a kezdő olvasóknak szellős, nagy betűs tipográfiával akartak kedvezni. Lakatos a szerzővel való együttműködésről annyit mond el, hogy az elején még voltak közös megbeszélések, de azután elkezdett rajzolni, és mivel úgy dolgozik, hogy nem tud direktben vázlatolni – itt megjelenik egy szem, ott megjelenik egy zokni –, tág teret kapott az ötleteléshez. Például az ikrek csecsemőkori képei Nutella-nyomokkal a belső borítón, melyhez saját, egynapos fotója szolgált alapul. A könyv utolsó oldalára egy játékot tettek: elrejtettek öt különbséget. Csapody Kinga felidézi, hogy amikor eldöntötték, hogy rajzolhat szörnyeket is a könyvbe, Lakatos úgy örült, hogy dübögve ugrált végig a folyosón. Most is egy szörny van a mellkasán, egy szörnyes póló, amit persze meg is lehet venni egy szinttel lejjebb.

Lakatos István és Csapody Kinga

Ismét Fodor Boglárka felolvasás, végül egy videoklip a Nemkönyvről (nemhonlap.manokonyvek.hu), melyben Lakatos is szerepel, aki elmondja, hogy a Nemkönyv tökjó volt. Lezabálhattam, de nagyon. Kellett ugyanis egy könyv, amit egyszer, csak egyszer az életben az ember megehet, papírcsónakot hajtogathat belőle, rajzolhat bele, eltéphet, ráléphet. A Rózsavölgyitől úgy búcsúztunk el, hogy a nyomokban felbukkanó süteményeket a fiúk lelegelték, dühöngtek egy sort elég látványosan, hogy nem szereztünk be szám szerint négy szörnyes pólót, viszont lett nekik egy Bazsójuk, egy Borkájuk, nekem pedig nem könyvem lett: Nemkönyv az első könyvheti könyvem.

 

Kép és szöveg: Vécsei Rita Andrea