bezár
 

irodalom

2012. 06. 07.
Ünnepi Könyvhét megnyitó és Szép Magyar Könyv-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
83. Ünnepi Könyvhetet és 11. Gyermekkönyvnapokat június 7-én, 16 órakor a Tűzoltózenekar koncertje után Ferdinandy György nyitotta meg, majd az Aranytízben átadásra kerültek a 2011-es Szép Magyar Könyv-díjak.

A Vörösmarty téri megnyitón a Tűzoltózenekar felvonulását követően Zentai Péter László, a Magyar Könyvkereskedők és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke köszöntötte a Zenekart és a az Ünnepi Könyvhét résztvevőit, látogatóit. Majd Ferdinandy György, József Attila-díjas szerző nyitóbeszéde következett. Ferdinandy elmondta, az Ünnepi Könyvhét szervezői minden második évben egy határon túli szerző szavaival nyitják meg eseményüket, így ő jelen esetben a nyugati magyar irodalom képviselőjeként van jelen. Gondolatait Vörösmarty Mihálynak, az összes Ünnepi Könyvhét "résztvevőjének" ajánlotta, majd a nyugati irodalomról mint hagyományaink, múltunk részéről szólt. Mint mondta, számos szerző számos műve kötődik ehhez a területhez, köztük olyanok is, "akiket itthon értetlenséggel fogadtak", sőt, "magyarból magyar származásúvá lettek degradálva", akik idegen nyelven írtak, ám "kivétel nélkül magyarnak vallották magukat." Ferdinandy hozzáteszi, ebben a "megalázó sziszifuszi munkában" ő is segédkezett, majd a fiatal irodalmárokhoz intéz pár szót: a nyugati magyar irodalom mindmáig feldolgozatlan, szűz terület, sok életmű felfedezésre vár, érdemes lehet ezzel foglalkozni. S hogy mente-e előbbre a világ a könyvek által? Köszöntője végén elmondja, az Ünnepi Könyvhéten (többek között) erre a kérdésre kereshetünk választ.

A megnyitó után az Aranytízben a Szép Magyar Könyv-díjakat átadása következett. A 2011-es év szép könyveinek legszebbjeit többtagú főzsűri (Monok István elnök, Csordás Gábor, Lafferton Kálmán, Szántó György Tibor, az MKKE elnökségének tagjai és az előzsűri elnökök, Barka Ferenc, Czeizel Balázs, Kőfaragó Gyula és Vágó Magdolna) döntése alapján osztották ki.

A díjazottak listája:

Díjak:
Finy Petra: Maja tizenkét babája, Pozsonyi Pagony (Gyerekkönyv)

Kiss Sándorné – Dr. Sato Noriko – Dr. Székács Anna: Dekiru 1. Japán nyelvkönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó (Tankönyvek)

Szabó Péter – Hoitsy György: Halak és halételek, Corvina Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Ferkai András: Molnár Farkas, Terc Szakkönyvkiadó (Tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatási kiadványok)
 

Geskó Judit – Pierre Wat – Nádas Péter: Hollán Sándor: A Fa útja / Alexandre Hollan: La chemin de l’ Arbre, Szépművészeti Múzeum (Művészeti könyvek és albumok)

Oklevelek:

Boldizsár Ildikó (szerk.): A csuka parancsára, Manó Könyvek (Gyerkkönyvek)

Ratkóczy Gáborné – Szelczi Ivett – Urbán Mónika: Matematika gyakorló 1., Mozaik Kiadó (Tankönyvek)

Crawshaw, Steve – Jackson, John: Civil bátorság, HVG Kiadó (Ismeretterjesztő Kiadványok)

prae.hu

Jankovics Marcell – Méry Gábor: A szepsszombati Szent György templom, Méry Ratio Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Vrábel Krisztina: Főzd magad!, Alinea Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Wilhelmi, Friderike: Miért sós a tenger?, Móra Könyvkiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Pölös Annamária – Kovács Nikoletta: Játékmozaik, Mozaik Kiadó (Tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatási kiadványok)

Lonovics János – Nemesánszky Elemér – Simon László – Tulassy Zsolt – Wittmann Tibor (szerk.) – Varró Gasztroenterológia, Medicina Könyvkiadó (Tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatási kiadványok)

Bajnai – Bodor Lilla: Félvégtelen, Én tűsarok, te macskakő, Scolar Kiadó (Szépirodalmi és ifjúsági könyvek)

Kerouac, Jack: Úton, az eredeti tekercs, Európa Könyvkiadó (Szépirodalmi és ifjúsági könyvek)


Batta András – Domonkos Zsuzsa – Eckhardt Mária – Kaczmarczky Adrienne – Watzatka Ágnes: Génie Oblige! A budapesti Liszt ferenc Emlékmúzeum kincsei, Helikon Kiadó (Művészeti könyvek és albumok)

Haarberg, Orsolya és Erlend – Jökulsdóttir, Unnur: Izland – a végtelen földje, Geographia Kiadó (Művészeti könyvek és albumok)

Kántor Lajos (szerk.): Könyvművészet Erdélyben (1919 – 2011), Korunk – Komp-Press Kiadó (Művészeti Könyvek és albumok)

Eckhardt Mária: Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma és a Zeneakadémia – A "Hirtengesang an der Krippe" négykezes zongoraverziójának fakszimiléjével, Helikon Kiadó (Bibliofil és speciális kiadványok)


Díj és a Tamás László Emlékdíj:

Réber László: Korrajz – Description of an Era, Móra Könyvkiadó (Művészeti könyvek és albumok)

Oklevél és Tarlós István főpolgármesteri különdíja:

Bán Dániel: Utazás a pályaudvar körül, Matura TN Kiadó – L’Harmattan Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Oklevél és Áder János köztársasági elnöki különdíja:

Bereznay András: Erdély történetének atlasza, Méry Ratio Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Oklevél és az Antall József Emlékdíj:

Korniss Péter – Závada Pál: Egy sor cigány, Corvina Kiadó (Ismeretterjesztő kiadványok)

Oklevél és Orbán Viktor miniszterelnöki különdíja:

Száraz Miklós György: Mesés Magyarország, M-érték Kiadó (Ismeretterjesztő Kiadványok)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma különdíjat kapta:

Pintér József: Folk György: Vonal című kötetének tipográfiájáért (Noran Libro Kiadó)

Bárd Johanna: az Európa szövete című kötet tervezéséért (Iparművészeti Múzeum – Dobrányi Ildikó Alapítvány)

Vargha Balázs a Ferkai András: Molnár Farkas című kötet tervezéséért (Terc Szakkönyvkiadó)

Közönségdíj: a XIX. Nemzetközi Könyvfesztivál és a Veszprém Városi Művelődési Központ Március 15. úti Könyvtára látogatóinak szavazatai alapján: Gaál Zsuzsa: Vacka-kóstoló (Móra Könyvkiadó)


 

Fotó: Bach Máté


nyomtat

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

(kult-genocídium)
irodalom

Kritika Élő Csenge Enikő Apám országa című kötetéről
Kritika Vági János Hanghordozó című regényéről

Más művészeti ágakról

Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés