A könyvbemutató helyszínét a budai vár alatt húzódó sziklakórházban találták meg a szerzők, ami valóban megfelelő keretet és felvezetést nyújtott a könyvhöz. A sziklakórház sorsa és jelenlegi misztikussá maszkírozott – viaszt, művért, idejétmúlt műszerek tömkelegét nem sajnálva – imázsa jól mutatja a városlakók, jelesül Budapest polgárainak viszonyát a ránk maradt múlthoz, a diktatúráink nyomaihoz. Ezt, a diktatúrákkal és terrorral átszőtt múltat a szerzők a falakba zárt történetekkel kívánják bemutatni, jelen esetben a falakat, házakat előtérbe helyezve, történeteik rövid felvillantásával. A szerzők célja, hogy a városlakók szembesüljenek a saját és városuk múltjával, vegyék észre, tudják, hogy az a ház, ami mellett nap mint nap elhaladnak, miféle sötét dolgok vagy titkos ügyködések helyszíne volt a nem is olyan távoli múltban.

A könyv időrendben taglalja a helyszíneket: az 1918–20-as forradalom és terror kedvenc helyeit, az SS, a Gestapo és a nyilasok Budapestjét, az ostrom egyes helyszíneit, a szovjetek és Rákosi megkapaszkodását a budai lejtőkön vagy a pesti belvárosban, az 1956-os forradalom fontosabb helyeit és a Kádár-rendszer öröknek tűnő, máig ható pontjait a városban.

A szimbolikus helyek mellett az elnyomó apparátus hivatalait, az irányító és vezető személyek lakhelyeit és paranoiáikat agyatlanul kielégítő szigorúan titkos rejtekhelyeit veszi sorba – összesen 185 szócikkben, 13 térképpel és bőséges illusztrációval.

A könyv néhol izgalmas mellékszálakkal visz tovább utcáról utcára, házról házra, néhol hátborzongató kegyetlenkedésekkel sokkol, mára mit sem sejtő vagy éppen mindent jól tudó lakók otthonaiban, pincéiben, néhol pedig bulvárízű szimatolásokkal elégíti ki kíváncsiságunkat a letűnt párt letűnt vezetőinek lakhelyét bemutatva.


A szerzők: Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián (fotó: Árvai András)

Az épületek tervezőit, ahol ismert volt, minden esetben feltüntették a szerzők – általában jó nevű, ismert építészek beazonosítható stílusjegyekkel. Viszont nem kapunk képet arról, hogy a lefoglalt villákat mi alapján választották ki az ismertté vált házfoglalók. Kérdésként megmarad, vajon a választásuk az ízlésüket tükrözte, ha egy Bauhaus villát, romantikus, szecessziós vagy éppen neoreneszánsz épületet választottak? Vagy egy életérzést akartak maguknak, mint Rákosi esetében Muráti Lili színésznő egykori otthona vagy Eichmann esetében a világhírű Tungsram alapítójának az otthona? Vagy így alakult, közel voltak a cimborák, jó volt a kilátás? Ezekre választ nem kapunk, ahogy az egyes helyek felsorolásán kívül nem jutunk közelebb az ott lakókhoz, világukhoz sem.

Gesztenyefa Eichmann volt villája előtt (fotó: Árvai András)

A szerzők az épületeken kívül köztereket és köztéren álló, a korra jellemző szobrokat, emlékműveket is sorba vesznek: például érdekességként a Felvonulási téren álló Lenin-szobor egy momentumát, ami előtt a munkásőrök hajnalonként felfújt gumibelsővel gyakoroltak. 1989. április 22-én még megkoszorúzták, de egy héttel később levágták a talapzatáról, felújításra hivatkozva – valójában elővigyázatosságból, Nagy Imre és társai újratemetése előtt.

Megtudható, hogy Prónay Pálról, aki az ostrom alatt vált a különítményei révén hírhedté, található egy köztéri szobor a Városmajorban. Az 1941-ben felavatott Tábori vadászok első világháborús emlékműve egyik alakjához ugyanis Prónay állt modellt. 1949-ben kisebb átalakításon ment keresztül, a csendőrsapkát lecserélték egy számukra elfogadhatóbbra, de az alak maradt, mivel nem tudták kit ábrázol.

Egy újabb emlékműeset a Magyar fájdalom szobra, amit eredetileg a Nemzeti Bank épülete előtt állítottak fel 1932-ben a magyar revizionzmus pártfogója, Lord Rothermere ajándékaként. Később, 1948-ban a Margit-szigeti Palatinus fürdő bejáratánál helyezték el, ahol új értelmet nyert, és "napfürdőző nőként" áll ma is.

ÁVH-villa, a kép forrása:titkosbudapest.hu

Rákosi bunker, a kép forrása:titkosbudapest.hu

Rákosi bunker, a kép forrása:titkosbudapest.hu

Szovjet kolónia, a kép forrása:titkosbudapest.hu

Szovjet kolónia, a kép forrása:titkosbudapest.hu

A könyvből kiderül, hogy mennyire vonzódtak a történelem szereplői a szállodákhoz: Kun Bélák a Hungáriában és a Ritzben rendezkedtek be, de Horthy is egy szállodát választott első budapesti beszédéhez, a Gellértet. Később a Gestapo budai garniszállókat nézett ki szálláshelyül és irodák részére. A már említett Prónay-különítmény a Béke Hotelben székelt a Teréz körúton, egy másik különítmény a Royal Szállóban.

Aki a könyvet végiglapozta, átolvasta, már nem menekül attól, hogy ha éppen egy olyan környéken jár, ne nézzen fel és ne álljon meg egy pillanatra felidézve a frissen szerzett tudását, remélhetőleg azzal a konklúzióval zárva, hogy rémségek ide, rémségek oda, ez mégiscsak a múlt, ez a város él és túlélt, akármilyen otthontalan gazemberek is érezték magukénak vagy próbálták a saját képükre formálni.