Squelch

Zeneként definiált hangzó-szegmenseket a nyelvre leképezni sokszor épp oly nevetségesen abszurd vállalkozás, mintha a gőzölögve-bűzlő ételek, nedvek és különböző kipárolgások szagát egy rózsaszín vásznon kellene megelevenítenünk. Kétségkívül meghökkentő – bár sok esetben inkább megmosolyogtató – nyelvi leleményeket képes létrehozni az ilyen szituáció, joggal vetve fel a kérdést: a könnyebb érthetőség és átadhatóság kedvéért nem lenne egyszerűbb bescannelni a tonális zene kottáját (zeneértők előnyben)? Komplexebb darabok esetében pedig bemutatni a zenei spektrumok ábráját (hangmérnökök előnyben)?

Amióta a zene – a 17-18. században – megszűnt hangzó nyelvi modellként működni, a 20. század atonális zenei mozgalmainak, illetve a század végén az új rögzítési és alkotói technikáknak „köszönhetően“ a probléma csak tovább bonyolódott. Az instrumentális zene korlátozott kifejezésmódjának meghaladásával a zene és jelentés lehetséges összekapcsolódása teljességgel önkényessé vált. Az alkotói kelléktár kiszélesedésével a referencialitás csírája is eltűnt a zenei nyelvből.

A probléma természetesen nem újkeletű a mindenkori zenéről való gondolkodásban. Így joggal merül fel a kérdés, hogy hol van az a pont, ahol még valamennyire is szignifikáns viszonyban vagyunk a jellemezni kívánt darabokkal. Mi az az imaginárius nyelvi tér, amelyben ténylegesen elhelyezhetővé válnak az adott zenei egységek?

Kísérletként induljunk ki egy angol kifejezésből! Egy olyan kifejezésből, melynek a jelentésrétegei egy előzetes képi teret hoznak létre a stílus céljainak, eszközeinek, atmoszférikus világának viszonylagos megértéséhez. Így kikerüljük – a műfajjal való ismerkedés legelején – azt a csapdát, amiben a hangzó-darabok lehetséges jelentéseit egy uralkodó fogalomra (egy névre) bontjuk le, de mégis átadhatjuk magunkat annak az illékony térnek, amit az előadók majd hanggal festenek le számunkra.

Squelch = cuppogás, eltaposás, ledorongolás, puffanás, szortyogás, tromf

Ha megvizsgáltuk, és bevéstük az adott kifejezés „transzformációit“, akkor haladjunk tovább! Az újabb támasztékot a műfaj tényleges neve nyújtja számunkra.


Káposzta és techno – a kraut techno

Az előtag számos, a könnyűzene-történetben jártasabb olvasó számára ismerős, mégpedig a kraut rock-ból. Az angol zenei sajtó alkalmazta a német területen kialakuló sajátos zenei irányzatra ezt a komikus cimkét. A bélyeg azonban nem csupán a kulturális gyökerekre utaló ironikus (Sauerkraut annyi, mint savanyú káposzta) célzás volt. A hatvanas évek közepétől kialakuló műfaj – melynek híresebb tagjai a Can, a Tangerine Dream, a Kraftwerk, Klaus Schulze, vagy Karlheinz Stockhausen – a progresszív, sámánisztikus rock elemeit egyre hangsúlyosabban vegyítette a kor experimentális jazz-darabjaival, illetve az új, invenciózus elektronikus eszközök gépparkjainak hangzásával. A „káposzta“ erre a – korábban nem tapasztalt – hangzó vegyületre utalt, ami egészen új zenei fúzióknak nyitott teret.

A zöldség pedig – az általunk vizsgált zenei kontextusban, a kraut-technóban – tovább bővül a káposzta káposztaságával. Ugyanis a káposzta elsősorban és megkerülhetetlenül, első – és persze utolsó – ránézésre is amorf!

Semmilyen meghatározott formai szabálynak nem rendelhető alá, lineáris kényszernek, célszerűségnek nem engedelmeskedik, és ha igen, akkor is csupán az ironikus gesztus szintjén. Káposztaszerű: vagyis se eleje, se vége, bármely szemszögből is vizsgáljuk, mindig más arcát (káposztapofáját) mutatja. Kaotikus és fraktálszerű, azaz kanonikusan kaotikus – hiszen mégiscsak létezik valamilyen közös többszörös a káposzták végtelen univerzumában. És végezetül – lássuk be, hogy – nem túl tartalmas. Nem fogjuk elcsapni vele a „gyomrunkat“, mégha émelygünk is az elfogyasztása után. Hiszen épphogy van, olyan zavarbaejtően „semmi“. Annyira diétás eleség, hogy már-már paradoxon tápláléknak nevezni.

A kraut utáni techno szó viszont nem a műfaj klasszikus, robosztus 4/4 struktúráját jelenti, hanem egy paradigmatikus váltást a kraut rock még zömében instrumentális világához képest: a technoiditást. Digitális és elektro-akusztikus zenei kelléktárat, ami már a squelch (cuppogás, szortyogás, puffanás, stb.) zenei filozófiájának áll szolgálatában.

Most, hogy előzetes képet kaptunk a műfaj lehetséges irány(talanság)áról, rátérünk magára a reprezentációra: a műfaj keretein belül bemutatni kívánt kiadóra, a [a]http://www.sonig.com/[text]Sonigra[/a]. Nem törekszem a label teljes alkotói arzenáljának ismertetésére, kizárólag a squelch-hasadékon át rángatom elő a bemutatni kívánt alkotókat, hogy a káposzta egymásrahajló leveleiből lehetőleg csak a torzsát mutassam be.

A (legendás) kiadót 1997-ben a legendás [a]http://www.mouseonmars.com/[text]Mouse On Mars[/a] duó, Jan St. Verner és Andi Toma alapította azzal a céllal, hogy kompromisszummentes teret hozzanak létre saját, illetve – hasonló zenei keretek közt gondolkodó – társaik ötleteinek megvalósítására. Egy független label-t, amelyben az elektronikus zene kanonikus palettáján jól ismert és polgárjogot nyert hangzó-attribútumok meghatározásai (mint a glitch, digital sign process, electronica, easy listening, illetve breakcore) egy egészen új, hibrid konstellációba kerülnek. A rendszer fiktív középpontjában azonban – paradox módon – maga a pop állt.


Poszt–pop

Egyrészt a pop, mint zenei struktúra. Hiszen számos alkotó törekedett egyfajta pszeudo-, illetve skizo-sláger megalkotására. Ehhez a figyelmet keltő és könnyen ismételhető alapmotívumot és a látszólagos zenei redundaciát vettek alapul, azonban az egészet hatalmas zárójelbe bújtatták a disszonanciába fúló ritmikai háttér és a paródiába torkolló, kitekert melódiák segítségével. A pop esetükben a megformálandó anyag volt; éppúgy, ahogy a pop-art képzőművészeknél, akik a fogyasztói cikket emelték a figyelem fókuszába: az áru, mint dolog, mint lehetséges műtárgy esztétikai értékére és komplexitására mutattak rá a műtárgy kontextusában.

Másrészt a pop maga is metafora. Humor, rajongás, vitriolos hedonizmus, ami egyfajta kerékbetört, fanatikus banalitásban csúcsosodik ki. Így ha a noise (zajzene) a maga maximális disszonanciájával és végletes formátlanságával tette kérdésessé az egyetemes zene kereteit, akkor a kraut techno a pop „jól sminkelt hasbarúgásával“ és egyidejű parttalan imádatával érte el ugyanezt. A Sonig-os előadók éppen zenéik reflektált popularitásával, szimulakrum-jellegével akartak rámutatni arra, hogy a pop-struktúra és a népszerűség egymástól élesen különváló kategóriák. A pop-kultúra, a fogyasztói társadalom és a popzene nem egy és ugyanaz.


A squelch-szerű káposzta-techno-poszt-pop szcéna

Végezetül vizsgáljunk meg néhány replikánst és kiemelkedőbb alkotást, amelyek illenek a káposzta–techno-típusú poszt-pop metaforához és annak nyúlványaihoz. Elsőként a kiadót létrehozó – már korábban említett – Mouse On Mars-ot. Alkotói útjukat alaposabban áttekintve egyfajta kraut-techno evolúciót „fülelhetünk“ le: az alakulat minden egyes állomása olyan csomópontot jelentett, ami a potenciális zöldség újabb és újabb levelét hajtotta ki, további elágazások és hurkok beillesztésével a squelch-jelleg (cuppogás, szortyogás, puffanás, stb., ugyebár) különböző irányzatainak kialakítására. Zeneiségük magán viseli mindazokat a nyomokat – káposzta fődiszkurzívákat – mely attribútumok érdemi kibontását, továbbgondolását már az ő reinterpretátoraik, a label többi alkotója végzi el. Minden egyes albumuk egy-egy újabb dugvány a káposztabirodalom fontosabb sarkköveinek lefektetésében. Ezáltal jutunk el a fontosabb korai albumokon – mint a Nion Niggung-on ([a]http://youtube.com/watch?v=4PvcFOcm46Q[text]káposztaklipp 1.[/a]) és Glam-en keresztül – melyek a dub, ambient és electronica műfajait keverték össze keserédes szemlélődő infantilizmussá – az olyan kiforrottabb kraut techno albumokig, mint a Disk Dusk Ep ([a]http://youtube.com/watch?v=b1M-9A0wp8U[text]káposztaklippek 2.[/a]), az Idiology, majd a Radical Connector. Beszédes ötvözete a zenei forma absztrakciójának maga az „Idiology“ cím is, ami az idióma, mint nyelvjárás, és az ideológia, mint zárt, statikus értékrendszer kilúgozására, folyamatszerű feloldására utal – mindezt persze a jól tálalt idiotizmus eszköztárával.

Ezen az anyagon válik különösen érzékelhetővé az a fajta szelíd, ám radikális(an nem-politikus) nonkomformizmus, ami az elektronikus zenei géppark humorát a végletekig fokozza ([a]http://youtube.com/watch?v=Cr-3NDyTbY8[text]káposztaklippek 3.[/a]). További káposztalépcső–mászást és a műfaj hibriditásának gerjesztését hozza az analóg-instrumentális hangszerek megjelenése – a vonósok, a fúvósok, végül pedig a vokál –, amivel valóban a végletekig fokozódik a zenei diszharmónia és a pop-jelleg zárványszerű ellentéte ([a]http://youtube.com/watch?v=_0nRlviN9as&mode=related&search[text]káposztaklippek 4.[/a]).

Nem távolodunk el a káposzta–(technoid)–pop kitaposott ösvényéről, ha – egy kis kitérővel a századelő sanzonjainak, filmbetéteinek és kabaré-klasszikusainak buggyant montázsaiból felépülő zenékre (Niobe, [a]http://www.weviestonder.com/[text]Wevie de Crepon[/a]) – rövid időre a jazz-géniusz [a]http://www.v-e-r-t.com/[text]Vert[/a]-nél cövekelünk le.

A Vert első átütő albuma Keith Jarett – a kölni Operaházban előadott – monomentumális, egy szál zongorán előadott jazz-improvizációjának sajátos feldolgozása volt. Tényleges remix ez, hiszen nem tett mást, mint átemelte – káposztabirodalmába – a mű kiemeltebb szólamait, így profanizálva a méltán patetikus és méltóságteljes darabot a finom, glitch-szerű sercegésekkel, elektrosztatikus zajokkal és félrehangolt bőgőpengetésekkel – kiemelve a jazzhez, mint műfajhoz fűződő, originálisan paradox viszonyát ebben a „hommage-al telített dekonstrukcióban“. A billentyűs hangszerek így kerültek (káposzta)kalapács alá az összes kiemeltebb albumon – pl.: a Nine types of ambiguity-n, illetve a Small pieces loosely joined-on – fémjelezve a zenei viszonyrendszer aberráltságát, amelynek kicsúcsosodása és egyben meghaladása is az utolsó kiadvány: a Some beans and an Octopus. Pop, pop és ismét pop. Kis híján háttérbe szorul a digitális infrastruktúra, és egyszer csak, mintha mindegyik szám a Blur klasszikus felvételét, a Park life-ot, vagy a Pulp hasonlóan híres naiv slágerét, a Common People-t gondolná újra – a Madness vidám bárzenéjéhez hasonlóan ([a]http://youtube.com/watch?v=TP5WGO4jnbI[text]pre-káposztaklippek 1.[/a]). A kraut techno-ból így lesz kimerevített, képregényszerű pop ([a]http://youtube.com/watch?v=M4juI_JQUE8[text]káposztaklippek 5.[/a]), vagyis káposzta-pop, ami kedélyes felülírását jelenti a népszerű zenéről alkotott képzeteinknek.

Mégsem jelent komoly visszalépést az organikus, lédús káposztától a – zeneiségét nevében is szimbolizáló – DJ Elephant Power „scratch trallalája“ ([a]http://www.youtube.com/watch?v=hlstHux6Nnk[text]káposztaklippek 6.[/a]). A professzionális hip-hop DJ el(kel)káposztásodása az igazi anti-turntablist színrelépése: retro jazz-pianínó, furulya, ócska effekt-processzor, laptop és lemezjátszók találkozása egy velejéig tökéletlen dj-attitűdel. Idegtépő kerepelés, mániákus kapkodás, improvizáció és otrombaság. Méltó párja a japán – és sipító hangú – MC-vel felszerelt Sun Ok Papi K.O.-nak, amiben az érzelmi mongol-idiotizmusból eredő eufória már komplex ontológiává szélesedik ([a]http://www.youtube.com/watch?v=HnAU2bwVh7U[text]káposztaklippek 7.[/a]).

Ha aprólékos mozdulatokkal és a korábbinál kevésbé heves szárnycsapásokkal kezdjük felszeletelni a technoid káposztát, két – a kiadó sarkában megbúvó – gyöngyszemre akadunk: a squelch digitális mikroesztétikáját modellező F.X. Randomiz-ra (hihetetlenül sűrű hangmintarétegeivel, bravúros, cizellált monotonitásával és sokszínű polifóniájával), aki a poszt-dadaista kiadó egyes számú hangsebésze ([a]http://www.youtube.com/watch?v=Z9X437rBgOg&mode=related&search[text]káposzta-muzsikus interjú 1.[/a]).

A squelch eleganciája, pompája és keserédes, hiperrealisztikus giccse azonban az Uské Orchestra art deco-jában ([a]http://youtube.com/watch?v=E7tQm1fzRVg[text]káposztaklippek 8.[/a]) teljesedik ki, a francia Nikola Uské egyszemélyes zenekarában és kórusában. Zavarbaejtően torzított, többszólamú vokálok; repedezett hangminták, elpattanó gitárhúrok, terpeszkedés és elkenődés. Mintha egy neurotikus new-orleans-i jazz-zenekar utolsó zenei ámokfutása csendülne fel, amelyben képtelen zenei terükkel koppintanak rá az akadémikus avantgard-zene szimbolikus orrára: a zenei „erőt“ és invenciót már nem az atonális mélység álmosító kutatása, hanem – és éppen ellenkezőleg! – a hektikus öröm inspirálta produktív dekonstruktivitás nyújtja.

Vége
Aki nem hiszi, járjon utána…………….


U.I. A(z) (i)gazság és a teljesség kedvéért – zárójelben – érdemes megemlíteni, hogy a squelch-szerűség (cuppogás, szortyogás, puffanás, stb..) nem csak ezeknek az előadóknak a zeneiségére jellemző. Máshol is jelennek meg kraut-techno-szerű korongok – mint az egészen unikális [a]http://www.ski-pp.com/[text]Skipp[/a]-nél, az [a]http://www.a-musik.com/[text]A-Musik[/a]-nál, a Mille Plateaux-nál, vagy a Hobbi Industries-nál – hogy csak a kiemeltebbeket említsem).

Káposztográfia

1. Káposztaklipp : MARS, Mouse On: Distroia in: Nion Niggung–
[a]http://youtube.com/watch?v=4PvcFOcm46Q[text]http://youtube.com/watch?v=4PvcFOcm46Q[/a]
2. Káposztaklipp MARS, Mouse On: Disk Dusk in: Disk Dusk –
[a]http://youtube.com/watch?v=b1M-9A0wp8U[text]http://youtube.com/watch?v=b1M-9A0wp8U[/a]
3. Káposztaklipp MARS, Mouse On: Actionist Respoke in: Idiology –
[a]http://youtube.com/watch?v=Cr-3NDyTbY8[text]http://youtube.com/watch?v=Cr-3NDyTbY8[/a]
4. Káposztaklipp MARS, Mouse On: Wipe that sound in: Radical Connector –
[a]http://youtube.com/watch?v=_0nRlviN9as&mode=related&search=[text]http://youtube.com/watch?v=_0nRlviN9as&mode=related&search=[/a]
5. Káposztaklipp VERT: Velocity (lo fi) in: Some beans and an Octopus –
[a]http://youtube.com/watch?v=M4juI_JQUE8[text]http://youtube.com/watch?v=M4juI_JQUE8[/a]
1. Pre-káposztaklipp Madness: Our House –
[a]http://youtube.com/watch?v=TP5WGO4jnbI[text]http://youtube.com/watch?v=TP5WGO4jnbI[/a]
6. Káposztaklipp POWER, DJ Elephant: mc doux doute in: –
[a]http://www.youtube.com/watch?v=hlstHux6Nnk[text]http://www.youtube.com/watch?v=hlstHux6Nnk[/a]
7. Káposztaklipp PAPI KO, Sun O.K.: Koyesyes No.2. in: Orchestre Philharmonok –
[a]http://www.youtube.com/watch?v=HnAU2bwVh7U[text]http://www.youtube.com/watch?v=HnAU2bwVh7U[/a]
1. Interjú a digitális káposzták királyával F.X. Randomizzal –
[a]http://www.youtube.com/watch?v=Z9X437rBgOg&mode=related&search=[text]http://www.youtube.com/watch?v=Z9X437rBgOg&mode=related&search=[/a]
8. Káposztaklipp: ORCHESTRA, Uské: Nico et la berlue in: Nico et la berlue –
[a]http://youtube.com/watch?v=E7tQm1fzRVg[text]http://youtube.com/watch?v=E7tQm1fzRVg[/a]

További, a cikkből kimaradt Sonig típusú káposzta hangzások

9. Káposztaklipp Kraut-core (csak haladóknak) by FORREST, Jason –
[a]http://youtube.com/watch?v=heY1LcdnUX8[text]http://youtube.com/watch?v=heY1LcdnUX8[/a]

10. Káposztaklipp Kraut-DSP (digital sign process) by Microstoria –
[a]http://youtube.com/watch?v=NYvmtnKD29o&mode=related&search=[text]http://youtube.com/watch?v=NYvmtnKD29o&mode=related&search=[/a]

11. Káposztaklipp Kraut-Glitch by Scratch Pet Land –
[a]http://youtube.com/watch?v=-yq6eGuNeFo[text]http://youtube.com/watch?v=-yq6eGuNeFo[/a]

12. Káposztaklipp Kraut-electronica by Lithops –
[a]http://youtube.com/watch?v=6EO46wLLdno[text]http://youtube.com/watch?v=6EO46wLLdno[/a]


Köszönet Hakának és Klime-nek a cikk létrehozásában nyújtott segítségért