A Société Réaliste szemléletessé és összehasonlíthatóvá tesz olyan dolgokat, amelyeket nem is gondolnánk alkalmasnak arra. Kidolgoznak egy új ábécérendet, amelyben betűk helyett az egyes államok devizajelei szerepelnek, az árfolyamok által szabott sorrendben. A világ lobogója sorozatban egy-egy zászlón összesítik a világ zászlóin előforduló csillagokat, holdakat és napokat. A Szovjetek birodalma két egyidős, 1931-ben készült felhőkarcolót helyez egy posztamensre: míg az Empire State Building felépült, a Szovjetek Palotája csak terv maradt. Legtöbbször átlagolnak, a leglátványosabb módszerük a színátlagok használata, amelyek a kiállítás anyagát is tematizálják. A termek falain különböző átlagolásokból előállított színsávok futnak körbe vállmagasságban, az adott teremben megvalósuló koncepcióhoz illeszkedve hangulatilag ölelik körül az alkotásokat.

A tárlaton végighaladva kirajzolódik egy olyan általánosan alkalmazható módszer, amely segítségével a Société Réaliste képileg reprezentálja a történelem és a kultúra szövegkönyvét. A tervezés számítógépes eljárással, a precíz kivitelezés gyakran gépekkel történt. A technikai alaposság személytelenné teszi az alkotásokat, melyek így nélkülözik az alkotók kézjegyét. Éppen ezért válhatnak látszólag a tudományos objektivitás felmutatóivá. A falakon zománctáblák, digitális nyomatok és lightboxok függnek, alattuk pedig objektek állnak. A magát politikai trendügynökségnek nevező művészpáros az érdekes szöveghelyeket, a fel nem épült városterveket és épületalaprajzokat kutatja.

A Société Réaliste nem elsősorban kérdez, hanem válaszol. Olyan kérdésekre ad választ, amelyek nem hangzottak el, így azok implicit fogalmazódnak meg magukban a válaszokban. Létezik-e ideális országhatár, amelyet a szomszédos államok egyformán üdvözölnek; mi történne akkor, ha a mindenkori karhatalom által vakfoltként tekintett történelmi események bekerülnének a diskurzusba; hogyan tegyünk, vagy éppen ne tegyünk különbséget a nemzetek – vagy éppen a magyar nemzeti festészet remekei – között, és így tovább. Egyelőre úgy tűnik, a Société Réaliste messze van attól, hogy kifogyjon az ötletekből.
Az irredenta teremben értesülünk róla, hogy ideális méretű Magyarország nem rántott hús alakú többé, hanem majdnem akkora, mint az ideális Ausztria: kapja meg végre mindenki, ami neki jár. Az új, ideális államok zászlói pedig természeten csakis rózsaszínűek lehetnek. Ez az irredentizmus színe is: az osztrák, és az árpádsávos zászló színátlagaiból előáll a Terra Irredenta krémszín, más néven a "gój büszkeség barackszíne". Az Irredentizmus Földjén, Komfortkampf utcatábla alatt a nemzetegyesítés ugyan rózsaszín távlatokat mutat, de többé nem csak álom.

Az államok méretével többféleképpen is eljátszik a SR. A Nagy-Európa térképen minden európai ország a lehető legnagyobb méretet ölti – szigetekből nem mindig elég egy. Hogy ne okozzon senkiben frusztrációt a nemzeti hovatartozása, Európa másik új térképén minden ENSZ-tagállam méretarányosan kicsinyítve szerepel egy-egy négyzetben. Ezek egymásra helyezésével megkaphatjuk az európai országok összesített alakzatát: meglepő módon az alakzat egy lekerekített sarkú négyzet. A sokatmondó forma felnagyított méretben szoborként is megtekinthető, a közepén egy csillagnyi hiánnyal, amely a fővárosok átlagos elhelyezkedését jelöli. A Világ kozmopolitái, még egy erőfeszítést! az összeurópai nemzettudat emlékműveként áll az irrendentizmus termének közepén.

Az európai történelem és politika reprezentánsaként az egy eurós is bekerült a kiállítás anyagába. A politikai trendügynökség az érme oldalára vési azokat a tagállamokat, amelyek nem kerültek rá az Európai Unió hivatalos pénznemére, korrekciót hajt végre az EU egyik legfőbb reprezentációs szimbólumán.

Más logika mentén fűzhetők fel a tárlat azon alkotásai, amelyek sokkal inkább tapadnak a kontextusukhoz, és éppen ezért nehezebben is olvashatók. "A jövő a múlt folytatása más eszközökkel", olvasható a falon, és ennek jegyében a Société Réaliste megpróbálja a múlt és jelen közti határvonalat elmosni. Ezt a szürke tizenkét árnyalatával ábrázolja, ami az Időzés a Reischstag ormán című alkotás központi motívuma: az 1945-ben készült fekete-fehér fényképből tizenkét nappal később készült képeslap, amely éévtizedek alatt annyit veszített színéből, hogy az eredeti képen látható karóra eltűnt. A művészpáros egy adósságátvállalási szerződésben (Hódolat Courbet-nak) magára vállalja azt a pénzbüntetést, amelyet Courbet kapott a párizsi Vendȏme-oszlop ledöntéséért. Egy másik műben arra tesznek javaslatot, hogy az Eiffel-toronyhoz építsük további négy lépcsőfokot: Gustav Eiffel a francia forradalom emlékére 1789 lépcsőt említett terveiben, ami nem jeleníti meg az ugyancsak fontos, négy esztendővel későbbi eseményt, az uralkodó kivégzését.

Az idén készült alkotások egyike, az Egy életen át nézni a harmadik birodalom ünnepelt filmrendezőnőjének életművét dekonstruálja egy több estét betöltő online filmben, melynek hossza 885,768 óra – vagyis éppen annyi idő, amennyi ideig Leni Riefenstahl élt, 101 év és 17 nap. A filmek képkockái lelassítva jelennek meg a vetítőn, minden kép egy perc híján egy órán keresztül látható, a hanganyagot pedig felgyorsítva halljuk, hogy minden egyes képkockához lejátszható legyen az életmű teljes hanganyaga.
 
A tárlat központi termében az Árnyékállam című helyspecifikus színinstalláció a Magyar Nemzeti Galéria festményeinek színátlagaiból előállítja a magyar nemzeti festészet színét, a szürkét. Minden bizonnyal hasonló színárnyalatot kapnánk akkor is, ha más nemzet festményeit átlagolnánk, de ezzel most ne foglalkozzunk. A több száz függőleges színsáv körben és a szürkére festett pillér középen valójában a színkeverés monumentális szemléltetője, s nem mellesleg igen érzéki látványt kínál. Benczúr festményeiről persze eddig is tudtuk, hogy leginkább barnás színűek, és azon sem lepődünk meg, hogy Szinyei Majálisa üde fűzöld színátlagú. A színinstalláció azonban alkalmat kínál arra, hogy megvizsgáljuk, melyik festőnk képe a "legzöldebb". Korábban is láthattunk rá példát, hogyan képes reprezentálni a nemzeti festészet a nemzeti öntudatot – azt pedig mostanában figyelhetjük meg, miként kreálhatunk nemzettudatot képzőművészetből egy ecsetvonással.

A Société Réaliste empire, state, building című kiállítása augusztus 5-ig tekintő meg a budapesti Ludwig Múzeumban.