A mű más-más tekintetben okozott nehézséget a különböző anyanyelvű fordítók számára. A felvidéki Gertrud például azzal a problémával szembesült, hogy a szlovák nyelv történetében nem talál Mikes nyelvéhez hasonló archaikus változatot, így saját magának kellett kitalálnia és megalkotnia a célnyelvet. Nem volt sokkal egyszerűbb feladata Gabriellának és Gaiának sem, akik megpróbáltak visszanyúlni ahhoz a firenzei nyelvjáráshoz, amely hazájukban az irodalmi nyelv megteremtéséhez szolgált alapul, de az archaikus szavak használatakor az eredmény "túl dantés" lett. Hogy mennyire elgondolkodtatta a feladat a fordítókat, az is jelzi, hogy a társalgás még az ebédnél is folytatódott, majd az előadásig tovább dolgoztak a szövegeiken. Ebéd után a balassis lányok bevezettek a "kuvalo", a speciális szerb kávéfőző rejtelmeibe, amely praktikusan megoldással szolgált a táborban uralkodó kávéhiányra.

Délután Károlyi Csaba csatlakozott hozzánk, aki az elmúlt év magyar szépirodalmi terméséről, a júniusban érkező könyvheti újdonságokról beszélt. Lenyűgöző ritmusban és pontossággal vette sorra a jelentősebb, frissen megjelent alkotásokat, legtöbbjüket kézben is tarthattuk az előadó jóvoltából, aki elhozta nekünk a könyveket saját könyvtárából, ami igazi élményt jelentett számunkra, mert láthattuk rajtuk a kritikus olvasásának nyomait, kiemeléseit és kommentárjait. Bevezetőjében a magyar irodalmi élet intézményrendszerének működésébe vezette be a közönséget, kiemelve a könyvhét hungarikumát, amelynek különleges hangulatát érzékletesen festette le.

Ezután műfajok szerint haladva vette kezébe az asztalon emelt könyvtorony egyes darabjait, s mindegyikről szólt röviden, mesélve a tartalmukról, jelentőségükről, szerzőjükről, miközben a körülöttük folyó kritikai diskurzusra is utalt. A teljesség igénye nélkül néhányat itt is kiragadok. Az első könyv az e sorok írójának különösen kedves Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényéhez készült Párhuzamos olvasókönyv volt, amely bepillantást enged az alkotói folyamatba, Károlyi bemutatásában érintette a mű nemcsak magyarországi, de a nemrég megjelent fordításainak fogadtatását is, hangsúlyozta jelentőségét, amely e könyv létrejöttében is megnyilvánul. A másik kiemelt antológia a politikai költészet területéről merítette anyagát, a még megjelenés előtt álló Édes hazám a rendszerváltástól máig terjedő időszak politikai költészetéből válogatott. E könyv kapcsán Károlyi utalt a műfaj magyar költészettörténeti hagyományára és a tavaly november óta az ÉS hasábjain erről folyó költészeti vitára (erről bővebben itt). A költészet újdonságai közt szó esett Kemény István összegyűjtött verseiről és jelentőségéről, a fiatal költő nemzedék számára betöltött fontos szerepéről. A kortársak közül Kántor Péter költészetére hívta fel a figyelmünket, akinek a könyvhétre Köztünk maradjon címmel megjelenő verseskötetét ajánlotta olvasásra, sőt akár fordításra is.

A friss szépprózai művek közül sokkal megismerkedhettünk Károlyi több szempontú tolmácsolásában, melynek során beavatott minket olvasói élményeibe. A szóba került alkotások közül Fehér Béla Kossuthkifli és Kálmán Gábor Nova című műveit azóta is többször emlegettük. A Kossuthkifliben valószínűleg "az oroszul beszélő tyúkok" képzete ragadott meg minket, a regény parodisztikus, nyelvi játékokban gazdag nyelvét Károlyi is hangsúlyozta. Kálmán Gábor novellafüzérének szerkezete igen izgalmasnak tűnt, ahogyan a benne ábrázolt világ hangulata is felkeltette az érdeklődésünk: egy olyan fiktív felvidéki faluban játszódnak a novellák, ahol mindenki őrült. Györe Balázs megjelenés előtt álló dokumentumregénye szintén ígéretesen hangzott, saját élményekre alapozva írta meg Barátaim, akik besúgóim is voltak című munkáját, amely egyben színre viszi a magyar társadalom nagyon aktuális problémáját, hogy nálunk nem történt meg a történelmi múlt feldolgozása. E művek mellett a magyar prózairodalom elismert szerzőinek a közel múltban megjelent vagy várható alkotásairól is hallhattunk.

A drámairodalom kapcsán Károlyi beszélt a magyarországi furcsa helyzetről, nálunk ritkán adnak ki könyveket, miközben folyamatosan játsszák a színházakban a kortárs írók darabjait. Agota Kristóf Tegnap és A Szörny című drámáját közlő kötetről elmondta, hogy nagyon érdekes a megjelenésének körülménye: Kristóf franciául írta műveit, és ennek a magyar fordítását olvashatjuk majd. A szerző munkásságát mégis a magyar irodalom részének tekintjük, ebben a magyar identitás kérdése jelenik meg a fordítással szorosan összefonódva. A főbb szépirodalmi műfajok mellett szó esett a gyerekirodalomról, interjúkötetekről, a levelezés, memoár, napló műfajáról, esszé- és tanulmánykötetekről, végül a történelemtudomány területén mostanában megjelent, a jelen szempontjából fontos művekről. Zárásul pedig összefoglalta az elmúlt egy évben az irodalmi közvéleményt foglalkoztató eseményeit.


A második nap programjának végén Dragomán Györggyel beszélgetett finn fordítója, Outi Hassi. A beszélgetés nagyon közvetlen hangulatban zajlott, mintha munkatársakat hallgatnánk egymás között, együtt gondolkodni. Hamar fény derült rá, hogy ez a termet betöltő atmoszféra valóban nem véletlen, Dragomán maga is fordítóként kezdte pályáját, és a mai napig készít műfordításokat – Outi is erre a tevékenységére kérdezett rá először. Így tudtuk meg, hogy az író úgy gondolta, fordításokból tanulhat meg írni, ezt a hitét nem is cáfolta meg a tapasztalat, többször hangsúlyozta, hogy a fordító ugyanúgy, sőt még koncentráltabban átéli az írás folyamatát, amennyiben hasonló problémák zuhannak rá a munkája során: "Az volt az elméletem, hogy Beckett megőrült, ezért váltott nyelvet, és így őt fordítva én is meg fogok őrülni." Azért kezdett el tehát fordítással foglalkozni, mert a szöveg bevonja a fordítóját önmaga működésébe. Munkái közül a Trainspotting és Beckett fordításáról osztott meg velünk több izgalmas részletet. Előbbi a szerzőnek első fordításaként különös kihívást jelentett, ugyanis fonetikusan volt megírva, nem is vállalta senki a munkát, ráadásul őt is az utolsó pillanatban keresték meg a feladattal. Az idő rövidségének és a munka nehézségének kettős próbáját végül Polyák Bélával közösen oldották meg, felosztva a regényben megszólaló hangokat egymás között. Mindemellé nehézségként társult, hogy a szöveg a skót drogos szubkultúra nyelvén szólalt meg, ezért egy új nyelvet és "káromkodásstruktúrát" kellett kidolgozniuk. Beckett Watt című regényének fordítása szintén meghatározó élmény volt Dragomán számára, annyit gondolkozott rajta, hogy még néha ma is az eszébe jut, "mondjuk a villamoson".

Outi ezután a Fehér királyra terelte szót, és beszélt az azzal kapcsolatos saját fordítói élményéről és a finn kiadás viszontagságos történetéről. Megtudtuk, hogy Dragomán nagyon szeret a fordítóinak segíteni, a kérdéseik lelkes megválaszolása mellett még képekkel ellátott magyarázó jegyzeteket is készített a Fehér királyhoz – ennek egy részletét mi is tanulmányozhattuk. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy nem jó, ha tud mindent a fordító is, hiszen akaratlanul is utalhat a rejtélyekre, a titkokat meg kell őriznie a szerzőnek. Outi ekkor az írás folyamatával kapcsolatban kérdezte Dragománt, miből indul ki az írásaiban. A szerző válaszában elmondta, hogy alapvetően egy képből, és azt fordítja le nyelvi szintre, erre egy érzékletes példát is hozott: szemei előtt egy halnyelű bicska lebegett – amelyet akár tekinthetünk "székely személyigazolványnak" –, és addig nézte a bicskát, amíg nem látta, kinek a kezében van, és mit csinál vele. A műveit kísérleteknek tekinti, terve például, hogy ír egy nagyon vékony könyvet, amelyben csak "a sűrűje" olvasható. Elárulta még néhány további ötletét, és beszélt az elmúlt hét év munkában gazdag időszakáról, "az ostromról a szobában", amely alatt egyszerre öt könyvön dolgozott. Külföldi szerepléseiről megosztotta velünk annak félelmetes tapasztalatát, amikor az ember kilép a hagyományából. Természetesen a kenyérsütés gyönyörei és a szerző vándorló kovásza is szóba került. A közönség kérdéseire válaszolva nemcsak támogatta egy felvetett tanulmány megírását, de még további ötleteket is adott hozzá. A beszélgetés ismét a teraszon folytatódott, az est vendégei csatlakoztak az asztalunkhoz, és újra magával ragadott mindenkit a megszakíthatatlannak tűnő beszélgetés.

(A fotókat L. Varga Péter készítette.)  

A JAK rendezvényeit az NKA Márai Programja támogatja