Gyermekkoromban hittanórákra jártam, egy régi és lepusztult, kör alakú bazilika mellékhelyiségébe, ahol hideg volt és szigorú nevelési elvek. Mai napig emlékszem az oktató plébános óriási füleseire.

Ehhez képest a pesti bazilika körülbelül olyan kontaszt, mint az utóbbihoz a római Szent Péter bazilika lenne, de hát nem is ott tartunk: lassan csurig telt a belső tér csinos kosztümös rendezőkkel illetve segítőkkel, valamint (recsegő) fa székeken és padokon szoroskodó emberekkel. A helyzetben volt némi profán elem, ám a pompás enteriőr mindezt jól ellensúlyozta.


(St. Stephen's Basilica (Szent Istvan Bazilika a TripAdvisor-ról)

Ahogy elült a morajlás, távolról, egész halkan zene kezdett beszűrődni. Lassan, egyenként vonultak be az énekesek, alaposan kihasználva a bazilika térbeli felépítéséből adódó lehetőségeket. Megint, volt némi profán elem abban, amikor tőlem jobbra, a széksortól tisztes távolságban látom Garbareket, aki fújja, miközben egyenletesen, kitartóan igyekszik célja, az oltár felé. Ezúttal ezt a zene emelkedettsége ellensúlyozta, méghozzá meglehetősen jól.



A Hilliard Ensemble-t hallottam már önállóan, és Garbarekkel is énekelni: mindig elbűvölt hihetetlen professzionalitásuk. A mostani egyházi ének (Officium) ezúttal valami olyannal keveredett, amivel még alig találkoztam ilyen mértékben: a térbeli lehetőségek professzionális kihasználásával.

És nem akarom elhanyagolni mindebben Garbarek szerepét sem: ahogy mindig, minden egyes lemezén, minden egyes hangja tökéletes, pontosan ott van a helyén, ahogyan azt kell. Ráadásul a térbeli lehetőségek kihasználásának az ötlete akár tőle is származhatott, avagy "egyszerűen csak" a művészi elképzelésekből.




Ugyanakkor a jelző, a novum (Officium Novum) kétféle értelemben jött le számomra az előadásból: először is, tudni illik létezik, létezett egy Officium című lemez, ugyanezekkel a zenészekkel, ugyanezekkel a paraméterekkel, így ez nem más, mint annak egy újabb változata. Ennek az értelmezésnek kedvez a tény, hogy végestelen-végig flash-backjaim voltak előadás közben: meg nem tudnám mondani, hogy éppen melyik lemezről a sok közül, de ezt a fordulatot már hallottam Garbarektől.

A másik értelmezés viszont az volna, hogy itt valami teljesen újról van szó: erről viszont szó sem lehetett. Minden elismerésem és csodálatom mellett is azt kell mondanom, hogy amit itt kaptunk, az pontosan az, és pontosan ugyanolyan minőségű volt, mint Jan Garbarek (szinte) összes lemeze: nem több, és nem kevesebb.

A saját problémám ezzel nagyjából ugyanaz, mint Pat Metheny esetében: hiányolom a hibásat, a disszonánst, az oda nem illőt, vagyis a szabálytalant és kísérletezőt. Ha az ember nem ismeri őket, az első (és bármelyik!) két-három lemez hallgatása óriási revelációs erővel bírhat. Ezután azonban az egész valahogy kezd megszokottá válni, és úgy a harmincadik lemez után már csak a kíváncsiság hajtja, hogy hátha valami más is lesz? Nem lesz: ami van, az van.

Officium Novum - Jan Garbarek & The Hilliard Ensemble

"Engedjétek hozzám a gyermekeket" jutott eszembe, ahogy a végéhez közeledett az előadás. "Mivel övék a mennyek országa" – folytatódna az idézet, de ez már nem következett, mert sehol sem láttam a gyermekek játékosságát, kísérletezőkedvét.

Engedtessék megjegyeznem – mondja az ördög ügyvédje -, hogy a zenészek koncert közbeni térbeli mozgása nagyon is forradalmi tett volt. Valóban, ám tisztán technikai kérdés – felelem erre.

Meg egyébként a fent említett hittanórák miatt volt, hogy eszembe jutott Jézus mondása a Bibliából: elkelt volna bizony itt jónéhány óriási füles a korombeli, meglehetősen mozgékony és beszédes közönség soraiban.

Officium Novum

Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble 2009-ben az 1994-ben kiadott Officiumot mutatta be a Szent István-bazilikában, most pedig a Mnemosyne (1997) közbeiktatásával lezárult trilógia harmadik darabját, a 2010-ben megjelent Officium Novumot. 

Jan Garbarek & The Hilliard Ensemble - Remember Me My Dear (Mnemosyne)

A 65 éves norvég muzsikus, Jan Garbarek és az 1980-as években régizenei együttesként ismertté vált Hilliard Ensemble első közös CD-je, a dzsesszes gregorián Officium 1,5 millió példányban kelt el világszerte. A hasonló stílusú Officium Novum szintén nagy siker volt, és mindhárom közös album sikerében meghatározó szerepe volt az ausztriai St. Gerold kolostor akusztikájának, a felvételek helyszínének.

Jan Garbarek & The Hilliard Ensemble - Parce Mihi Domine (Officium)

Az Officium központi motívuma az örmény zene. Komitas Vardapet (1869-1935) szerzeményei a középkori egyházi zenékből és a kaukázusi énekmondó hagyományokból táplálkoznak, de helyet kaptak az albumon Arvo Pärt észt zeneszerző művei és 16. századi francia, 12. századi spanyol és bizánci zenék is. A különleges zenei anyag Garbarek két saját kompozíciójával egészül ki, az Allting Finns és a We Are The Stars című költeményekkel; utóbbi indián kötődésű mű.

Jan Garbarek autodidaktaként tanult meg tenor- és szopránszaxofonozni. 1962-ben megnyert egy amatőr versenyt, ennek eredményeképpen megkapta első profi munkáját, majd alakított egy kvartettet Jon Christensen, Terje Rypdal és Arild Andersen részvételével. Később játszott Keith Jarrett-tel és Ralph Townerrel is.

A négytagú Hilliard Ensemble (David James kontratenor, Rogers Covey-Crump tenor, Steven Harrold tenor, Gordon Jones bariton) az angol énekeskultúra egyik legjelesebb képviselőjének számít, munkásságuk mind a régi-, mind pedig a kortárs zene területén egyedülálló.

Az együttes az 1980-as években régizenei együttesként vált híressé, bár a kezdetektől nagy figyelemmel fordultak a kortárs zene felé. Hosszú évek óta saját maguk is végeznek gyűjtéseket, s a középkori kolostorok levéltáraiban több felbecsülhetetlen értékű, korábban ismeretlen egyházi ének kottájára leltek.