A feltaláló című, kisiskolások számára készült képes albumnak rendhagyó módon a szövegét is Jean-François Martin, a sokoldalú, fiatal francia illusztrátor jegyzi. A könyvillusztrációkon kívül tervezett már plakátokat különböző művészeti projektek számára, több könyvborítót is megálmodott, és számos újságnak (Télérama, The Wall Street Journal, The New Yorker, Le Monde) dolgozik alkalomszerűen .

Munkái leginkább René Magritte képeivel mutatnak rokonságot és a harmincas-negyvenes évek plakátjainak képi világát idézik. A szóban forgó album sajátos esztétikai élményt kínál a felnőtteknek is, a történet pedig filozofikus volta miatt akár felnőtt tanmesének is beválik.

A történet főszereplője Félix úr, a városszerte igen megbecsült feltaláló, aki hetente rukkol elő egy-egy új találmánnyal, vagyis évente összesen ötvenkettő saját gyártmányú érdekfeszítő újdonsággal büszkélkedhet. Munkamenete a következő: hétfőnként komoly elmélkedésbe mélyed, keddenként megrajzolja, szerdától szombatig pedig életre hívja az éppen aktuális heti találmánytervét. Vasárnap - isteni módra - megpihen.

Ám egy napon furcsa kliens zavarja meg nyugalmát. A mohó megrendelő kívánsága: Félix úr tervezzen olyan gépet, amely – láss csodát! – milliárdossá tenné a milliomost. A kihívás már-már meghaladja a főhős erejét, hosszú órák, napok és éjek következnek, az olvasó izgatottan várja a megoldást, mely végül ámulatba ejtően frappánsra sikeredik. A szerző nagyon etikus módon zárja a pénz által megkörnyékezett feltaláló történetét: Félix úr az utolsó pillanatban megalkotja a végtelen lépcsőt, így a nemkívánatos vendég soha nem érkezik meg hozzá. A hosszú, lépcsőzéssel telő évek pedig akár milliárdossá is tehetik a zöld ruhás embert.

            

A képeskönyv kivitelezése esztétikailag nagyon igényes, a stilizált rajzok a harmincas-negyvenes évek plakátjaira hajaznak, míg a színhasználat (a narancsos-vöröses-barnás matt árnyalatok) főként a hatvanas évek plakátjainak világát idézi. Bársonyos, meleg, meghitt e környezet, amelyben Félix úr alkot. A könyv vizuális megalkotottsága önmagában is mesteri, beszédes e képvilág. A történet indításakor Félix urat egy széken ülve látjuk, a századeleji fényképek ovális formáját követi a rajz, keretbe van foglalva. Ráadásul a pepita padlózat, a feltaláló frizurája, öltönye, cipője és szemüvege is mind a boldog békebeli időket idézi, annak polgári hangulatára asszociál. Félix úr régivágású úriember, aki - mint azt a neve is hirdeti - boldog.

Érdekesség, hogy hősünk háromszögletű, vörös színű orral van megáldva, ami a jótékony, közönségüket megnevettetve szolgáló bohócokat juttatja eszünkbe. S valóban, maga Félix úr is egy szórakoztató feltaláló, amolyan kevésbé hatékony fajta, akinek találmányai fölösleges, mulattató szerkezetek : kockacukor- illetve kókuszdiótörő- gép, reggeli lágytojáshoz való tojáshéjrepesztő szerkezet, vagy a vicces, köszönéskor a kalapot megemelő kar. Félix úr maga az antiproduktivitás. És mégis, mindennek ellenére antihősünk hőssé válik. Sikeres, követői vannak, tehát igény van minderre (sőt, ha sikertelen lenne, akkor is szeretnénk).

Jean-François Martin nagyon találó módon állítja szembe e két, kategorikusan ellentétes világot történetében : a számok bűvöletében élő merev racionalitást a művészi értelemben vett kreatív, szórakoztató léttel. Nála az előbbi, a hideg ésszerűség pejoratív, önérdekű személyiséget takar: a pocakos pénzhajhász lelkét – milliomos, de milliárdos szeretne lenni - immár bekebelezte a telhetetlenség.

Félix úr az aktív, alkotó embert szimbolizálja, aki önmegvalósítás közben másokra is gondol. Igaz, nem egetrengető találmányokkal, de szívből jövő, kreatív, bájos ötletekkel teszi színesebbé mások hétköznapjait.

Vele szemben a milliomos megrendelő képtelen bárminemű alkotói tevékenységre, egyetlen motivációja a pénzhalmozás és mindez a külsején is megjelenik, nemcsak dollárból varrt öltönye, de hamuszínű arca is tetszhalott állapotra emélkeztet, amelyből már nincs kiút, a végtelen lépcső, amelyre rálép, remekül érzékelteti ezt.

A művész minden képrészletet tökéletesen kidolgozott, Félix úr lakásának falán, a háttérben mindig felbukkan egy-egy, a helyzethez illő plakát, a telhetetlen megrendelő pedig amerikai dollárból szabott öltönyt visel, ami már csak a kollázstechnika miatt is kirí, szemet szúr még a dollárt nem ismerő gyerekolvasónak is.

Bölcs humorral megálmodott, nagyon ötletes könyv A feltaláló, amelyet gyerekek is tökéletesen értenek és élveznek. Nemhiába nyerte el 2011-ben kategóriájában a francia könyves szakma díját, a Les Incorruptibles-et.

A feltalálóban a képi világ dominál, a rövidebb szövegek nyelvezete játékos, néhol archaikus hangvételű, gyakori az ismétlés : Il monte, monte, monte. (Megy felfele, megy felfele, megy felfele.), rendre les millionnaire milliardaire (milliárdossá tenni a a milliomost). Könnyeddé, versessé teszi ez az olvasást, élvezetesebb előadási módra nyílik lehetőség pont e monotonitást kölcsönző ismételt szókapcsolatok miatt, a gyerekeknek meg külön fontossággal bír, biztonságot sugall a dolgok menetének ismétlődése.

Érdekesség, hogy a könyvvel párhuzamosan egy rövidfilm is készült a történetből, az Arles-i főiskolások közreműködésével. Itt megtekinthető egy rövid részlete.

A Könyvmutatványosok oldalán ezúttal Pacskovszky Zsolt ajánlja A feltalálót a figyelmünkbe.