Egy könyv bemutatóján. Pedig nem is az író szövegei szerepelnek benne, hanem a fényképei. Kosztolányi Dezsőnek hívják. Ja, hogy ő már meghalt. Nem, nem halt meg.

Él a szeme, az arca, a modora, a sármja, a szépsége - a fotókon. Élnek a mondatai is. Az utóbbiakat hosszan és sokféleképpen Máté Gábortól halljuk felvezetésképpen. A színművész nem rutinosan, hanem otthonosan olvassa a Rokonok című szöveget, majd rövidebb részleteket mond A bús férfi panaszaiból. (Nem véletlen, ő játszotta Pacskovszky József Esti Kornél csodálatos utazása című filmjében az idősödő írót.) Aztán részleteket hallunk levelekből, feleségéhez és Radákovich „gyermek-Máriá”-hoz írtakból. Szövegrészletek hangzanak el a szerző viszonyáról a képhez és mozgóképhez. Közben a kivetítőn fotók villannak fel. Hosszú, tömbszerű az előadás, de nem a végét várom, hanem a következő verset, prózát, mindegy. És igen, azt a történetet, amikor külföldi újságnak nyilatkozik, és fotót is kérnek tőle, ami nem készül el időben. Másnap szalad a futár érte a hotelből, hogy a külföldi újságírónak elvigye. Később megjelenik az írás, a képpel: Kosztolányi arca, és rajta az aláírása. Valaki más macskakaparásával. Amikor jöttek a képért, csak a cseléd volt otthon, a futárnak viszont ki volt adva, hogy dedikált képet vigyen. Hát, megoldották. Cseléd aláírta, futár meg vitte...

Rövid mozgókép-felvétel is készült Kosztolányiról és családjáról, az est következő részében levetítették ezt az anyagot, megelőlegezve a szerző saját értelmezésével. Mikor először, nem sokkal a felvétel elkészülte után látta a kissé börleszk-szerű jelenetsorban magát viszont „idegennek” érezte saját figuráját. Később érdeklődéssel figyelte azt a valakit, aki „gyerek” maradt akkori önmagához képest.

Százötvennégy fotót gyűjtött össze Kosztolányi Dezsőről Kovács Ida szerkesztő, határokon innenről és túlról. Mindegyik Kosztolányi-fotográfia szerepel tehát a könyvben, melyről tudomásunk van. A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa már az 1996-ban megjelent Levelek - Naplók sajtó alá rendezésében is részt vett. Ezért különösen érthetetlen, miért nem beszél a könyv létrejöttének indítékairól, folyamatáról, nehézségeiről, érdekességeiről. Sőt, Fráter Zoltán sem emelkedik szóra, aki a könyv előszavát jegyzi. E. Csorba Csilla igazgatónő mutatja be a kötet elkészülésében részt vevő munkatársakat, akik szinte megbújnak a közönség soraiban, a felsoroltak mellett Fákó Árpád tipográfus, és a méltatás mellett elmondja a legszükségesebb információkat, majd átadja a szót Parti Nagy Lajos írónak.

Parti Nagy meleg-ősz orgánumával olvassa fel tisztelet- és szeretetteli írását saját „Kosztolányi-képéről”, a „nem pózolás pózáról”, a „mennyei hegymászóról”. Végül Kovács Béla PIM-munkatárs rendező-operatőri munkáját láthatjuk: Kosztolányi fotóiból összeállított etűdöt hegedűszóval aláfestve (Debussy), Negyven pillanatkép címmel. Fényképeket látunk mozgó víz mögött, melyben színes tinták pezsegnek szét, majd az ősz gyümölcseivel megrakott tál látványán végigkövethetjük képben mindazt, amit erről Dide megírt: az alma héján „brilliánsként” legördülő vízcsepptől a még briliánsabb elmúlásig. Tíz sorban, az Őszi reggeliben.



Péczely Dóra